Hülye hasábok!

Valamit kell már kezdenem. Keresek valami új hátteret... most le is veszem azt ami éppen van. Vagy választok idiglenesen egy másik sablont. Majd megnézem, hogy mutat kívülről. (Másnap aztán örülök, hogy jé, egyre többen olvasnak. Tisztára mint mikor felvettem a telefont a csengőhang beállítása miatt. :) )

Kedden jártam az összes orvosomnál. Így már mehetek a zokmányirodába, hogy meghosszabbíttassam a jogosítványom. Talán még vezetni is fogok egyszer. Délután kiderült, hogy csak egyetlen lyukas fogam van, amit gyorsan be is tömött a doktorbácsi. Kaptam érzéstelenítőt, amitől még a szemem is elzsibbadt. Az orrlyukamon nem éreztem a levegőt, akárhogy fújtattam, az orrom csúcsát tapintva olyan volt, mintha valaki mást érintenék, a számat meg nem tudtam belabellózni. Először a zsibbadástól, aztán a röhögéstől. Itthon láttam, hogy a zsibbadt rész fölött gyanusan fénylik. Sikerült egészen az orromig bekenni. Még jó, hogy nem használok rúzst. :) Azt mondta van még két amalgámtömés, amit ki kell cseréltetnem, mert alatta szinte biztos, hogy rosszak a fogaim. Hétfőn megyek vissza, akkor a problémásabbat meg is javítja. Nem gond, hozzá tényleg szívesen megyek. Egyébként ő az első fogorvos, akitől nem félek. Korábban annyira féltem, hogy volt amikor sírva fakadtam a fogorvosi székben. Pedig már felnőtt voltam, és pedig a doktornő úgy beszélt velem, mintha értelmes ember volnék. :) Mindig azt gondoltam, hogy nekem szörnyen rosszak a fogaim. Aztán a szerencse ehhez a dokihoz vezérelt, és akkor egyszercsak kiderült, hogy nem is annyira borzasztó a helyzet. (Az igaz, hogy a korábbi évek alatt mindegyik oldalról megszabadítottak egy-egy rágófogamtól, de legalább lett hely, hogy szépen kiegyenesedjen a többi elöl. :) ) És én azóta is boldogan járok a fogorvoshoz. :)   Végül utolsó állomásként voltam a nőgyógyászomnál is. Ez annyira nem nagy szám, mint a fogorvos, mert középiskolás korom óta minden évben rendesen elmegyek szűrésre. Ezzel együtt egy ilyen körből évente egy épp elég.

Egy hete megérkezett az öcsém. Nálunk vacsoráztak anyukámékkal múlt szombat este. Tárkonyos ragulevest főztem. Nem lett tökéletes, de senkit nem érdekelt, örültünk, hogy végre hazatért. Szép este volt, bár anyukámnak sikerült laposra taposni az én kis rózsaszín lelkivirágom. Nem baj, igyekeztem túltenni magam rajta és vasárnap délelőtt meg mi mentünk át hozzájuk. Hirtelenjében jó sokszor láttam a kistesót és nagyon furcsa lett. Néztem a mozdulatait, hallgattam a hangját, kifejezéseit és rájöttem, hogy mit érzek. Felnőtt az öcsikém. 4 év van köztünk, és mindig volt benne eddig valami fiús. Most meg... férfi lett. Pedig a szakállát már leborotválta. Az volt még csak a durva! Mikor tavaly nyár végén elutazott, azt mondta nem vágja le, míg haza nem ér. Úgy nézett mi mint Rumcájsz. :) Szakáll nélkül egy kicsit barátságosabb látványt nyújt. Szerintem jóképű volt mindig, olyan kölyökképű. Most meg valahogy felnőtt lett. Furcsa. Jó lenne, ha újra olyannak láthatnám.

A szemközti lakásból behallatszik a néni köhögése.  Cigarettázik. Valószínűleg nem keveset. Ha kinyílik az ajtó érezni lehet a szagon is, ami kiáramlik a lépcsőházba. A fiával él, aki rendes melósember. Ismerem még régről. '90 tájékán bejárt hozzánk a kocsmába, hiába, kicsi a világ. A bő két év alatt, míg ott dolgoztam, végig törzsvendég volt. Ha este összetalálkozunk a ház környékén, most is éppoly visszafogottan részeg, mint akkor. Köszön rendesen, csak a szemén látszik kicsit, hogy fáradt, meg tolja a biciklit. Azalatt a másfél év alatt mióta itt lakunk, egyetlen alkalommal láttam nőtársaságban.  Pedig nem volt csúnya gyerek, és biztosan most is volna/van akinek tetszik. Eszembe jut róla milyen volt a kocsmában dolgozni, milyen voltam akkor... jajj, én nagyon jó gyerek voltam. Csak kicsit lázadtam, és azt is kizárólag úgy, hogy mindenki számára elfogadható legyen. Nem akartam továbbtanulni, pedig B. tanárúr simán benyomott volna fősuliba. Csak egyrészt távolról sem vágytam B. tanárúr benyomására (jó, most gonosz voltam, mert engem egyszer se hívott be a szertárba pakolni a négy év alatt), másrészt meg mi a fenét csináltam volna egy műszaki főiskolán? Maradt a kocsma, mert dolgozni kellett valahol. Oda legalább anyukám nyomott be. A néni befejezte a köhögést, engem meg megrohantak az emlékek, :) úgyhogy most gyorsan be is fejezem, még mielőtt részletesen taglalni kezdem milyen helyeken dolgoztam...