"Langy esők jönnek.."

A fenti verssor ugrott be, illik a mai naphoz. Reggel áztunk menetközben. Erről eszembe jutott, hogy hétfőn is eláztam, bónuszként pedig egy nagyon kedves bejegyzést olvastam a tócsákról...   Ja, és múlt héten volt az a reggel, mikor É.P. bejelentette, hogy kocsival megyünk. Aztán már a kádban álltam habos fejjel, amikor bejött és azt mondta, hogy á, mégis inkább motor. Még jó, hogy a forróságban hamar kiszáradt a bukó.

Nos, ma akkor kezdett rá, mikor elindultunk. Nem volt valami erős eső, inkább csak amolyan pötyörgős. Csakhogy egyre sűrűbb lett, félúton muszájból megálltunk felvenni az esőruhát (ha már magunkkal cipeltük). Vidám egy esőruhám van! Piros-narancs. Mikor megvettük, felpróbáltam a boltban egy rövidke 20 perces előadás keretében. Pedig volt hozzá ülőalkalmatosság, nem kopogtattak esőcseppek közben a fejem búbján és még csak nem is sürgettek. :) Na azóta volt alkalmam gyakorolni, így jelentősen lecsökkent a belebújásra fordított idő. Természetesen nem veszem le a sisakot, mert eláznék. Sőt, most a kesztyű is rajtam maradt. Érthető módon ügyetlenkedtem. É.P. segített, elrendezte az elejét, még meg is kérdezte, hogy: jé, a tiéden nincs zippzár? A bukótól nem láttam a combom feletti részeimet. Visszapattantunk, szerencsésen beértünk. Vetkőzés közben azt mondja nekem: így jöttél? Akkor láttam, hogy teljesen szét van nyílva a tépőzár. Egészen a combomig. Vagyis nem is lett összecsukva. Én meg azt hittem azt rendezgette. Hát ezért éreztem szellősebbnek a ruhát! :)

Hétfőn délután a villamosra várakoztam éppen, mikor eleredt. Szeretem az esőt. Csak a novemberi meg a téli esőt nem. De ez ugye június utolsó forró napján esett. Élveztem a bőrömre cseppent hidegséget. A hévnél nem is álltam be a fedél alá, félős várakozók közé. Örültem neki, hogy elázok. Hogy elázhatok, ha éppen úgy akarom. Mi történhet? Legfeljebb nem illek a normálisok közé. :) Mire a szerelvény megérkezett, a hajam nedvesen tapadt a hátamra és a kis pántos ruhám eleje nagyon viccesen nézett ki. A legjobban kiálló részig merő víz, onnan egyenes vonalban teljesen száraz, az alján a lábaim felett újra két vizes félkör. Mintha két különböző színből állna. Szerencsére a hátizsákban lapult É.P. fehér pólója, nem kellett vizes cuccban hazamenni. (A miniruha+magassarkú egy pillanat alatt bőrgatya+póló kombinációra változott. Plázamacskából rocker.)

Langy esők jönnek s föld illata száll,
és köröz a légben majd fecskemadár,

és ungnak a békák az éji tavon,
és szilvafát lenget a lágy fuvalom,

és a rigók mondják és torkuk remeg
a kis kerítéseken éneküket,

és nem beszél senki a háborúról,
s nem kérdezi senki, hogy lesz-e s mikor?

S nem kérdezi semmi, se fű, se madár,
hogy hol van az ember, jaj, hova már?

És új tavasz ébred és kezd életet,
és hogy mi elmúltunk, nem látja meg.

Sara Teasdale

Délután, a villamosra várva egy alattomos, ám annál kellemesebb szellőcske fellibbentette a hátsómról a szoknyát. Mivel egy fia szem elragadtatott kiáltást, tapsot vagy elismerő felhördülést sem hallottam, arra kellett következtetnem, hogy a kutya se látta a mutatványt.

A villamoson mellettem álló lánynak álomszép bőr jutott. Cserélnék vele! Persze úgy 10-15 évvel fiatalabbnak tippeltem. Bár egyre inkább nem kunszt nálam 10-15 évvel fiatalabbnak lenni. Ráadásul kövér is vagyok. És hogy van az, hogy mindenki bombázó hozzám képest? Teljesen lelombozódtam.  Megint elaludtam menet közben, pedig már hónapok óta nem fordult elő! Mindezek tetejébe végtelenül aggaszt, hogy borzasztóan fog állni rajtam a ruha szombaton szöszke esküvőjén...

Tegnap este csomagoltam a mai reggelit É.P.-nak. Fogtam a kis nylontasakot, beleraktam a kaját. Alaposan le akartam zárni, hogy reggelre ne legyen hűtőszaga. Tehát megragadtam a két fölső csücsköt és gondoltam hogy jól megforgatom, aztán az így megcsavart fülecskéket terveztem összekötni. Nagy svunggal nekiestem. Kb a második fordulatnál a zsemlék másképp döntöttek, és legnagyobb megdöbbenésemre teljesen váratlan fordulattal kilőttek a zacskóból, majd egészen a másfél méterre lévő konyhafalig repültek. A fal azonban keményen tartotta magát, s ezzel megállította a szökevényeket. :)

Hihetetlen piszkos tud lenni az ember keze a papírtól. Elég, ha megfogsz néhány borítékot, gépelt lapot, esetleg levelet. Semmi bajom vele, szívesen pakolok, kutakodok bármilyen régi papírok között. Nem zavar a szag, sem a tartalom, csak utána legyen lehetőség a kézmosásra!

Ugyanez érvényes az utazásra. Nagyon ritkán ülök le a városon belül használt tömegközlekedési eszközökön. Főleg a metró plüss üléshuzata irritál. Elképzelem, ahogy az apró szövetszálak - mint milliónyi csilló - szedik össze a láthatatlan koszt, bacikat és egyéb "nyalánkságokat". Hiába gondolok arra, hogy biztosan takarítják néha, és hiába nem hiszem, hogy veszélyes volna azért rögtön érkezés után kezet mosok. :)

(Muszáj hozzátennem, nem vagyok finnyás. Ma is szeretek sarazni, kitakarítom a legmocskosabb akármit is, megtisztítom a halat, nincs undorom a vértől, ha muszáj volt, még a Sziget-en is elmentem wc-re, szóval: nem vagyok finnyás. :) )

Vegyes egy nap ez a mai. Délelőtt csupa vidámság, aztán totális kidöglés, végül estére szomorodás. Hm...

 Most bekuporodtam a kanapé sarkába és mindenfélék eszembe jutottak. Először is az, amit R. mondott. A multkori beszélgetés alatt előkerült az emberek-szerepek téma. Végül arra jutott, hogy álszerény vagyok. Persze tiltakoztam, de egy kicsit azért igaza van. Tudom az értékeimet, de általában igyekszem alábecsülni magam. Ő azt mondta, hogy ismer és tudja milyen vagyok, de vajon aki frissen ismer meg, az tudni fogja-e valaha? Ezen elgondolkoztam. Az általános iskola jutott eszembe, vagyis egy volt osztálytársam, N. Iskola utáni első évben voltam nála egyszer, arról beszéltünk, hogy össze kéne hozni valami találkozót. Én csak kedves voltam. Szerintem. Aztán később egy másik volt osztálytársnőm mesélte, hogy N. azt mondta neki, hogy érezte rajtam, kisebbségi komplexusom van, mert nem vettek fel  a gimnáziumba, "csak" középiskolába. :D Pedig én tényleg csak kedves és udvarias voltam.

Lehet, igaza van R.-nek. Én ugyan nem érzem, hogy álszerény lennék, de szerinte hozzámnőtt a szerep. Váltig állítom, hogy csupán tisztában vagyok magammal, és tudom, hogy:

 nem vagyok okos, de intelligens igen. Nem vagyok szép, de vonzó igen. Nem vagyok jó, de kedves igen.

A pénteki buli alatt egy alkalommal mikor kinéztem az ablakon, az utca túloldalán megláttam egy reklámtáblát. Alatta lámpa, hogy sötétben is jól látszon. A lámpából pedig vastag füst áradt. Mint a füstgépekből. El nem tudtam képzelni, hogy minek? És főleg hogyan? Aztán később rájöttem. A lámpába berepülő kis rovarok füstöltek, miközben a rovarmennybe távoztak.

KFT - Éjjeli lepkék

Az éj leszállt körém,
és forró a levegő,
és hív egy hang,
hogy menjek, hogy menjek.

Tárva az ablakom,
hűvös a homlokom,
és érzem,
hogy lassan szőrös szárnyaim nőnek.

Hatalmas lepkévé változom,
kiszédülök az ablakon,
és szállok
a téren egy neonlámpa felé.

Bűvöl a fény,
kerget a vágy.
Járjuk a táncot a lámpa körül.
Bűvöl a fény,
gyorsul a tánc.
Ki beáll a körbe,
az már soha nem menekül.

A pénz meg a csillogás,
a démoni csábítás,
vágyakból szőtt millió szál
fogva tart.

Mennyi ember itt repül,
sok ismerős arc a fény körül,
elbódított éjjeli lepkék
sűrű felhője száll.

Bűvöl a fény,
kerget a vágy.
Járjuk a táncot a lámpa körül.
Bűvöl a fény,
gyorsul a tánc.
Ki beáll a körbe,
az már soha nem menekül.

Ez még tegnap este történt

Gyerekek veszekednek, sőt, ütik egymást, hiába szólok! Ezt nagyon nagyon nem bírom. Oké, akkor jutalmul nem lesz mese. Mindegyiket elzavarom aludni. Kicsit később megyek takargatni/puszilgatni. Drága kisfiam kitárja a karját és ezt adja elő: tudod Anyika, attól függetlenül, hogy mit csináltál, azért én még szeretlek! :)

Van egy törött üvegpoharam. Nagyon szépen tört el. 2 darabban vettem ki a mosogatógépből. Mintha valaki vagy valami közvetlenül a pohár feneke fölött egyszerűen levágta volna a többi részt. Ferdén. Szóval tetszik és gondoltam lehetne csinálni belőle valami szépet. Mécsesre borítva klassz hangulatot adna. Van üvegfestékem. De mit fessek rá?

Ja, egyébként ebben a pillanatban meglepetés kiránduláson mulatok a gyerkőcökkel. Ha minden igaz, a Csodák Palotájában nyúzunk valami játékot épp. :)

Reggel az úton együtt futottunk egy Porsche-val. Fene se nézte milyen... ezüst volt na. :) Előreszaladt. Mi tudtuk,  É.P tudta, hogy felesleges nyomni a gázt. A nagy forgalom miatt úgyis utolérjük. Nekem meg jó lesz odafigyelnem magamra. Amint megláttam, hogy elhúz mellettünk, az első pillanatban mentem volna utána. Persze a másodikban már én is tudtam, hogy megelőzzük még! És lőn. 10 perccel később ő biztosított nekünk helyet, még jelzett is, hogy húzzunk. :) Kedves!

Ha majd egyszer nyerünk a lottón (ez nagy eséllyel akkor következhet be, amikor veszünk legalább 1 szelvényt) akkor kapok magamnak egy Mazda mx5-öst. És majd azzal sétafikálok, és mind elengedem a motorosokat. Valami ilyesmire gondolok:

 Ha így lesz, tutira megtanulok újra vezetni. Egyre jobban érzem, hogy szükség lenne rá. Még az is előfordulhat, hogy nekiállok gyakorolni. Célszerű lenne, pláne, ha motorozni szeretnék. Márpedig azt is szeretnék. :)

A villamoson egy egészen apró muslinca mászkált a karomon. Borzasztó volt! Csiklandozott és nem tudtam lefújni a bőrömről.

Klacsnn, klacsnn, klacsnn, klacsnn....

Így csattog lefelé a piros papucsom a lépcsőn. A klacs-ra koppan a sarka, a nn-re meg visszacsapódik a talpamra. Végre. Közben már arra gondolok, mit is akartam leírni tegnap este? Úgy kell összeszednem a gondolataimat, hiszen már délután van és eddig még egyetlen pillanatra sem tudtam megállni. Szeretem az ilyen munkás napokat - lustaságom ellenére is - ilyenkor repül az idő. Tegnap előre pihentem, mintha sejtettem volna. Ideálisan semmittevős vasárnapban lehetett részem. 

A délelőtti lötyögés (ebédfőzés doszt elég programnak) után jóízűen befaltuk az alkotást (marhahúsleves, a benne főtt husi megpirítva hagymán, meggyszósz és dara) és átadtuk magunkat a sziesztának. 3-kor úgy ébredtem, hogy azt sem tudtam melyik bolygón vagyok. :) Egy jó kávé helyretett, aztán felszerelkeztünk fürdőrucival és meglátogattuk anyukámékat. Öcsémék is ott töltötték az időt. Beszélgettünk, uzsonnáztunk a töltelékes fasírozottból (Aprójószág csak a sárgás szeleteket látta hirtelen és megkérdezte, hogy milyen süti ez? Én meg mondtam neki, hogy husis süti. :) Nem hangzott valami bizalomgerjesztően, még nekem is a Jóbarátok azon része ugrott be, mikor a szél ellapozott a szakácskönyvben. Végül úgy kellett rábeszélni, hogy kostolja csak meg... ) és kisütöttük, hogy fürdőzés előtt feltétlenül be kell még iktatni egy fagyizást is. Kiderült, hogy a család odavan a tiramisu fagyiért. Egymástól függetlenül, mindenki kért belőle. :) Én egy gombóc cola-t választottam mellé. Colafagyi. Micsoda ötlet? Előre sejtettem, hogy nem fog elvarázsolni az íze, de nem tudtam ellenállni a kiváncsiságomnak. Egyébként a Viniczai rumosmeggye a kedvencem, de ugye azt csak a Viniczainál mérik (sajnos). Repültünk aztán egészen B.akarattyáig. Itt kiderült, hogy a pénztár 7-ig van nyitva és addig meg kell váltani a napi belépőt is, hát inkább pihentünk egyet mártózás előtt. Tele hassal úgysem ajánlatos a vízbe menni. :) A sok hazainduló ember jól megnézett minket, ahogy álldogáltunk nem messze a bejárattól. Végül csak odáig jutottunk, hogy irány a Balaton! Illetve én először a parton maradtam. Elnyúltam hason, és csak úgy voltam. :) Fölöttünk egy jókora szürke felhő terült szét az égen a látóhatár feléig takarva a napot. Különös, elmosódott hangulata lett tőle mindennek. Figyeltem az emberek - köztük a családom - apró sötét alakjait, hallottam a zsivajukat, eleinte még a gyerekek hangját is... aztán pár perc után kellemes zsongássá vegyült az egész. Bámultam a tájat. Messze a túlpartot sütötte a nap, kékes dombok fölött néhány gomolyfelhő kóricált. A mi partunkat viszont uralta a fátyolos szürkéskék. A tó folyékony ezüstté változott, selymesen csillogott és állandó, egyenletesen apró hullámfodrokkal vonzotta a tekintetet. Nehéz volt otthagynom, de már vártak a többiek. A víznek balatonszaga volt és langyosan paskolta a combjaimat, hasamat befelé menet. Kiadós fröcskölősdi kezdődött a gyerekekkel, ami aztán átcsapott dobálózásba. Vagyis inkább É.P. dobált bennünket. Egyszercsak, ahogy felnéztem a part fölé, szivárványt pillantottam meg a felhők között. Az ív több mint fele látszott és az összes szín megvolt benne. Szép széles sávokban díszítette az eget a felhők között. Igazi lubickolást csináltunk a szivárvány alatt. Itt már úgy éreztem, hogy nem jöhet több, tökéletes a vasárnap! :) Törölköztünk a parton, amikor a felhők közül előbukkant a lemenő nap. Egyetlen pillanat alatt aranyszínre változtatta a víz hullámait és rózsaszínre a felhőket. Ezt már nem lehetett kibírni! :) Hazafelé mégegyszer megcsodáltam az út melletti napraforgótáblákat, örültem az este színeinek. Az egyik kukoricás mellett pedig egy őzet láttunk álldogálni. A bónusz az volt, hogy még csak negyed óra ment le a meccsből és - az őrült forgalom dacára - máris hazaértünk. Ahogy voltunk bevettük magunkat a képernyő elé és élveztük a spanyolok játékát. Annyira feltöltődtem, hogy még utána kiteregettem és rendet raktam a konyhában is, sőt (el se hiszem!) néhány zoknit is megstoppoltam. :)