Szóval írom itt a hülyeségeket egyfolytában...  méghogy csak emlékek. Pfff... 

Tegnap a kicsilány iskolai előadásán voltam. A közeli templomban szokták tartani minden év végén. Nem azért mondom meraz én lányom, de az ő osztályuk adta a legszínvolnalasabb, fülnek legkellemesebb zeneszámot. Templomban énekelni, különösen jó, és ezzel máris odaértünk a mondandómhoz. Onnantól, hogy (az utolsó pillanatban, kb. 2 órával az indulási idő előtt tudtuk meg, hogy egyáltalán lesz koncert) leadtam a suliban leánykámat, egyfolytában régi emlékek jöttek a fejembe. A hangulat meg még ma is tart. Halványlila segédfogalmam nincs, hogy miért pont azok a dolgok maradnak meg bennem amik, de azt tudom, hogy sokszor komplett képek ugranak be teljes részletességgel, hangokkal, illatokkal fűszerezve. A műsor alatt eszembe jutott a gyerekkorom, ugyanis a tantónénik kórusa elénekelte az egyik karácsonyi dalt. Azt amit év végén sulis koromban tutira előadtunk ami az én kedvencem volt, amit a magyartanárnőnk lánya kísért fuvolán. Aztán, hogy milyenek voltak az én fuvolaóráim abban az állott nikotinnal átitatott szobában Imre bácsival. Hogy hányszor láttam az ellenőrzőmben, hogy U.A., és a történet, miszerint az egyik lány azt hitte, hogy az U.A. az ő monogramja, és csak sokára derült ki, hogy az egész pontosan: ugyan az. Vagyis, hogy a jövő órára a lecke U.A. Dorka, aki már szinte felnőttnek tűnt számomra és óvónéninek tanult és együtt grimaszoltunk, az első zeneiskolai minihangverseny, ahol mindent elfelejtettem a színpadon és a tanárom súgta föl, hogy háááá én meg visszakérdeztem, hogy jó, de, hogy kell fogni? :) És, hogy mi is rendszeresen jártunk szerepelni, fellépni, versenyekre az énekkarral. És minden tanév végén volt komoly előadás, szép színházteremben, amire hatalmas izgalmak közepette készültünk. Emlékszem milyen volt az egyenruhánk, a hajam, a hangom. Hogy milyen volt a keményített, illatosra vasalt néptánc ruhát büszkén vinni a fellépésre...  meg effélék. Hm... igen, ahogy korábban említettem most ma van és amit leírtam tényleg csak emlék. Ennek ellenére nagyon remélem, hogy a következő 50 évben sem hullik ki a fejemből!

Ahogy a lányom mondaná: teljesen nem ide, de erre a számra rá vagyok kattanva tegnap óta. Kleerup feat. Titiyo :)

Ja igen, jön az évvége. Ilyenkor talán jellemzőbb, hogy az ember visszagondol. Napokkal, hónapokkal, évekkel játszik gondolatban. Pörgeti az emlékképeket, érzések rohannak át néhány pillanat alatt a lelkén, aztán megállapodik újra a jelennél.

Reggel egyedül üldögéltem a konyhában, azon igyekeztem, hogy összeírjam mit akarok sütni-főzni. Előkészítettem É.P. nagymamájának lúdláb receptjét. Jónéhány év telt el azóta, hogy felírtam valami fecnire. Na ma reggel pont a fecni kezdett érdekelni. Jól összehajtott lap. Egyet hajtok és máris előttem az elszámolás, amit sajátkezűleg kanyarítottam oda akkoriban: 500 v.jegy, 300 m.jegy, 200 mappa 2 db, 2000 hobbibolt, 1600 Ikea, 240 kaja 4840,- Kinyitom teljesen és máris előttem van egy 2001-es Kreatív-Hobby blokk. Hmmm.... Alaposan megnéztem mit vettem. Be is ugrott az utolsó szalagig. Aztán már nem lehetett megállítani, jött minden. A legfontosabb az év eleji jó nagy szar, amit még én kavartam előző évben, aztán a ráébredés, hogy nem haragudhatok másokra, mert én döntöttem. Aztán, hogy otthon voltam egy kétévessel meg a naggyal, aki már három és félnél járt. :) Gondolataim nagy részét ők és É.P. töltötték ki, a többin osztozkodott mindenki más. Már jártam zsúrozni, nagyokat ittunk a csajokkal havonta egyszer és az öcsém ingét vettem fel néha, mert nem volt normális cuccom ami rám jött volna. Pénzünk semmi, se lakásunk, se bútorunk. Év vége felé a kerek szülinapom, az unalom kezdeti jelei...  De azért jó volt. :)   De az egész csak egy percig tartott. (a szülinapi évlistámat azóta sem fejeztem be, csak aznap érdekelt igazán) Emlékszem rá, és pontosan ott a helye. Az emlékeimben. Most ma van!

Tegnap Madonnát hallgattunk a kocsiban. Szeretem ezt a számot.