A reggel motoGP-vel indult. Lemaradtunk ugyan az első negyedóráról, de még így is igazi izgalmakban volt részünk. Azért olyan érdekesek a motoros versenyek, mert valóban az utolsó pillanatig történhet valami. És többnyire történik is. Talmát is szeretjük persze, de amit Rossi művel, az egyenesen művészet! :) Ma is. Szokás szerint nem rajtolt valami fényesen (12.) és végül másodiknak futott be. Hihetetlen a pacák. Az egész bagázs az. Nem lazsálnak, nyomják az utolsó pillanatig, ahogy bírják. Én is bírom! :)

Az 5. (ötödik) boltban végre kaptam kabátot a kicsire. Azt hittem ilyen csak a mesében van, meg azt csak úgy mondják, hogy csak épp abban a méretben nem volt ami kellett volna. Most megtapasztaltam. 4 boltban találtam kisebb és nagyobb méretet, csak épp akkorát nem. Már nem is hittem, hogy kapok neki. Ezek után persze mit számított, hogy halványlila. Fő, hogy van!  :)

Egyébként olllyan szemránckrémet vettem, hogy egy hónap és 25-nek nézek ki. :)

Vasalnom kéne. Lusta vagyok. Még mindig. :) Az ingek egy helyes kupacban ott figyelnek az ülőgarnitúra sarkán. Kb. egy hete. Látom körülöttük a szemrehányás aurát, ha rájuk nézek. Muszáj lesz ma vasalnom. :P Ezt még 15:40-kor írtam. A világ állandó változásban van, vele pedig én is változok. Meg ez a mondat is. Mostanra például kimaradt belőle a ma. :)

Tegnap a postán jártam. Kettővel előttem, az ablaknál egy nő intézte befizetését. Igazán nem mondhattam jó csajnak. Valahogy nagyon átlagos volt. Megkockáztatom: unalmas. Unalmas, seszínű segöndör sebarna haj, unalmas pulcsi, unalmas csípőnadrág, unalmas cipő. És akkor előrehajolva rátámaszkodott az ablak előtti pultra. A pulcsi felcsúszott csípőjén, én pedig megpillanthattam az egyetlen meghökkentő dolgot rajta. Egy tetoválást. Kellemes, betűtípussal bár nem túl erős kontúrral, szép egyenesen felírva ez: Robbie W. :)

Meglódult a fantáziám. Láttam magam előtt azt a bulis éjszakát. Tánc, ital, társaság. Én vagyok a fiú. Szemezés, táncolszvelem?, összenevetés, tánc, csók, levegőzés közben ígéretes érintések. Hozzámvagyhozzád?, várakozásteljes viháncolás a hazaséta alatt, beszédes pillantások, összegabalyodások a sötétebb helyeken. Aztán a lakás, ahol elszabadul a szenvedély! :) Gyors vetkőzés, közben egymásnak esés. Sóhajok, kipirult arcok. És akkor a lány kéjesen hátat fordít, s a hátulján ott virít, hogy: Robbie W. :) Jujjj! :))

De lehet, hogy ez csak nekem vicces. Igazából, ha akkora a szenvedély, mit érdekel bárkit is, hogy hol milyen firkálás van a másikon. Olvasni meg nem igazán ér rá ilyenkor az ember. :) Vagy esetleg teljes a sötétség. Lehet, csak a postán volt ilyen hatása. Megzavart a sorbanállás. Igenigen, valószínűleg a posta az oka az egésznek. :)

Tegnap reggel hatalmas vörös napkorong köszöntött mikor kiértünk a házak közül. Összehúzódva ültem a motoron és egy orosz gyerekdal (egyszerűen nem bírtam olyan változatot idetenni, amit gyerekek énekelnek, mert nem bírom azt a mesterkéltséget.) jutott eszembe. Vagy szovjet. Ki tudja már. Még az általános iskolában tanultuk oroszórán. A refrént a mai napig tudom oroszul is. :)

Én mondjuk nem ilyen hangulatúra hangszerelném. Meg kicsit a kísérettel is lehetne variálni...

Kék színű ég, rőt napkorong -
ez volt a kisfiú rajzán.
Kész volt a kép, s műve alá
írta a rajzlapra rá:

Lenne bár napfény mindig
Lenne bár kék ég mindig
Lenne bár anyu mindig
S bárcsak én is lennék…

Akiért nem rajongok ezt írta magáról: életem legszebb szakaszát élem.
Akiért nem vagyok oda, szerintem  hülyeséget írt.
Nem szeretném tudni, hogy épp életem legszebb szakaszában vagyok. Úgy gondolom, sosem tudni, hogy mi következik. A jónál is jöhet jobb, vagy éppen összedőlhet az egész világ. És ha összedől, lehet megint építeni. Egy igazán jót. Közben meg egyszerűen csak élvezni kell -és nem csak akkor- amikor igazán jó.
Aztán, ha majd öreg leszek -mondjuk 92 éves- akkor ha sorraveszem addigi életem, kijelenthetem, hogy ekkor vagy akkor életem legszebb szakaszát éltem. Rögtön utána a következő gondolatom pedig az lehet, hogy még mindig nincs vége! :)
Akit nem igazán bírok, azt írta esküvője után: nagyon jó feleség vagyok.
Aki nem a barátom, szerintem hülyeséget írt.
Akármilyen boldog is az ember sosem tudni, hogy mi következik. :) Hogy valaki jó feleség/anya/barát/társ az csak később derül ki. Amikor már megvolt a jóban-rosszban, betegségben-egészségben, gazdagságban-szegénységben, távol-közel, hűen-hűtlenül párosból legalább az egyik.  (Az már más tészta, hogy én sosem jelentenék ki ilyet magamról.)
Aki nem hiányzott a hátam közepére sem -és mégis kellett- persze igen okos. Okos és szép. Mondhatni tökéletes. Ő nyilván ezeket csak viccből írta. Engem meg nyilván kicsinyes bosszú vezérelt mikor az eddigi sorokat leírtam.
Akit nem szeretek, bántott. Igazából már túl vagyok rajta. Majdnem. Már nem szorul ökölbe a gyomrom, ha megnézem, már csak egész enyhe, tompa nyomást érzek. Többnyire már nem érdekel. Hidegen hagy, de azért még mindig az szerepel a neve mellett a fejemben, hogy bántott engem. Hiába következik utána az: istenem, hát csak a boldogságot kereste...
Viszont szívből remélem, hogy most megtalálta!