gonoszkodik

Akiért nem rajongok ezt írta magáról: életem legszebb szakaszát élem.
Akiért nem vagyok oda, szerintem  hülyeséget írt.
Nem szeretném tudni, hogy épp életem legszebb szakaszában vagyok. Úgy gondolom, sosem tudni, hogy mi következik. A jónál is jöhet jobb, vagy éppen összedőlhet az egész világ. És ha összedől, lehet megint építeni. Egy igazán jót. Közben meg egyszerűen csak élvezni kell -és nem csak akkor- amikor igazán jó.
Aztán, ha majd öreg leszek -mondjuk 92 éves- akkor ha sorraveszem addigi életem, kijelenthetem, hogy ekkor vagy akkor életem legszebb szakaszát éltem. Rögtön utána a következő gondolatom pedig az lehet, hogy még mindig nincs vége! :)
Akit nem igazán bírok, azt írta esküvője után: nagyon jó feleség vagyok.
Aki nem a barátom, szerintem hülyeséget írt.
Akármilyen boldog is az ember sosem tudni, hogy mi következik. :) Hogy valaki jó feleség/anya/barát/társ az csak később derül ki. Amikor már megvolt a jóban-rosszban, betegségben-egészségben, gazdagságban-szegénységben, távol-közel, hűen-hűtlenül párosból legalább az egyik.  (Az már más tészta, hogy én sosem jelentenék ki ilyet magamról.)
Aki nem hiányzott a hátam közepére sem -és mégis kellett- persze igen okos. Okos és szép. Mondhatni tökéletes. Ő nyilván ezeket csak viccből írta. Engem meg nyilván kicsinyes bosszú vezérelt mikor az eddigi sorokat leírtam.
Akit nem szeretek, bántott. Igazából már túl vagyok rajta. Majdnem. Már nem szorul ökölbe a gyomrom, ha megnézem, már csak egész enyhe, tompa nyomást érzek. Többnyire már nem érdekel. Hidegen hagy, de azért még mindig az szerepel a neve mellett a fejemben, hogy bántott engem. Hiába következik utána az: istenem, hát csak a boldogságot kereste...
Viszont szívből remélem, hogy most megtalálta!