Még mindig nem vagyok elég összeszedett és igényes. Még mindig elindulok úgy, hogy nem veszem észre, hogy leszakadt a szoknyám felhajtása, még mindig felveszem a legócskább cipőmet csak mert jó lábat csinál és kényelmes, még mindig állandóan kócos a hajam. Sosem leszek az a tökéletesféle akit, mintha skatulyából húztak volna elő.

Mi is volt a terv?

Bulizunk és felkészülünk egy hónap kényszerpihenésre. Lesz nyugalom, tespedés, szextilalom, É.P.-nek gyógyulás, motoros túra szervezgetés, és ennyi.

Persze ez is megvolt, de mellette végre kaptam fekete cipőt, megint rendet raktam majdnem mindenhol, átfestettem a lánygyerek szobáját, itt áll a szobában felszerelésre várva a legújabb szekrénykénk, a gyerök táborozott, voltam évzárón, kutyapesztráltam, zsúroztam, rég látott barátnőnek örvendeztem, reggelig buliztam, koncerten ugráltam, alig aludtam, mikrót cseréltünk, mosogatógépet javítottunk, személyit csináltattam a gyerökkel, szülinapoztunk, családi láblógattunk, és az egészet megkoronáztuk azzal, hogy leáztattuk az alattunk lévő négy szintből kettőt. El sem tudom képzelni mi lett volna, ha valami aktívabb hónapot tervezünk...

Tudom, régen vettelek elő utoljára...  Majd később mesélek róla (ahogy szoktam :) ), hogy mi történt velem. Most csak a két legjobbról

Utaztam egy olyan régi liftben, ami csak felfelé közlekedett. Az emeletről üresen le kellett küldeni a földszintre. Lehajthatós bársonyszékecske volt benne, és nagy tükör, meg 4 centire kinyúló gombok. 4 darab. A kis ablakokkal ellátott ajtókat két oldalról kellett behúzni, de csak a külső rács becsukása után. A külső rácsot pedig kulccsal lehetett kinyitni. Időutaztam.

És a liftezős nap reggelén találtam két négylevelű lóherét, meg ezt: 

 Az milyen piszokság már, hogy ideülök, miközben tudom, hogy nem lesz időm írni, mert leragadnak a szemeim és még inget is kell vasalnom, meg zsemléket vajazni, és tudom, hogy akartam mesélni valamit, de már fogalmam sincs mit, aztán meg mióta ideültem, azon jár az eszem, hogy mindjárt bedőlök a pihe-puha ágyikóba és milyen jó lesz nekem. Hűvösen, puhán körbevesz a takaró, én meg csupa libabőr leszek. Ezt úgy imádom!

 Most pedig élő közvetítés kezdődik. Rendkívül bonyolult táskacserét készülök végrehajtani. Átpakolok a szürke táskámba. A tervezet szerint egyidejűleg szanálni is fogok. Már megtettem az előkészületeket. A táskák itt hevernek mellettem, én pedig a feladathoz megfelelő ruházatot öltöttem. Néhány perc meditálás a ráhangolódás végett és indítom a programot.

22:36 - korábbi táskám tartalmát a kanapéra helyezem. Mindent. Az utolsó apró biztostűig.

22:45 - a feladatot nem tudtam maradéktalanul végrehajtani. Bár háromszor is ellenőriztem, nem találtam folytonossági hiányt a varrások mentén. ennek ellenére, jól kivehetően (azaz inkább kivehetetlenül) a bélés alatt lapul egy ceruza, egy fájdalomcsillapító tabletta és egy cseresznyemag. Ott is maradnak. 

22:48 - kontyba tettem a hajam

22:50 - megkezdem a kanapén elhelyezett halom szétválogatását

23:12 - ami nem kerül vissza: 5 db csekkszelvény, 3 db postai feladóvevény, 1 db fizetéspapír, 3 db értesítő a munkahelyi változásokról, 2 db adóigazolás, 2 db levél, és a szemét (Advil Ultra Forte ismertető, márciusi mekis kuponok, 2 db buszjegy, számlák, blokkok, postai sorszám, kötöltött rejtvénylapok, AnthonBerg szilvás csokipapír, meg a nagyon fontos nyereményről értesítő levelem)

23:19 - jé! Megvan a karácsonyra kapott kis kerámiaharang... hogy én ezt mit össze kerestem!

23:22 - a többit elhelyezem az aktuális táskán belül, aztán jójszakát. 

hosszú és fáradtságos nap után jólesik majd a pihenés

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem jutott még eszembe. Pont ma is gondoltam rá.

Ez a negyven valahogy olyan átmenetien semmilyen. Ahhoz, hogy villogni lehessen vele - vagy érezzem a súlyát - még kevés, a gátlástalan bolondkodáshoz meg picit már sok. Ha belegondolok, elég hihetetlen, hogy idén betöltöm. (Remélem betöltöm!) Szerencsére fölösleges ezen filózni, hiszen a negyvenedik is alig egy évig tart. Azt meg ugye, akár féllábon is... :)

 Három és fél napja őrizgetek (dédelgetek) két (vagyis már csak egy) hólyagot a jobb hüvelykujjam alatti párnán. Kedden bundáskenyeret sütöttem reggelire. Onnan a hólyag. Először egy nagyobbacska, meg három kisebbecske üldögélt egymással szemben. Még aznap estére annyira megteltek, hogy a három kicsi egybeolvadt, és lett belőle egy. De az igazán szép nagy. Aztán a kisebbik nagyobbacska másnap este kinyílt. Így végül maradt egy piros sebem, meg egy pirossal keretezett jókora hólyagom. Figyelgetem, kenegetem, ápolgatom, de igazából jobb lenne nélküle. Még fáj.

 Ma elvesztettem a sapkámról a bojtot. A kedvenc sapka kedvenc bojtját. 

Ha jól számolom az idei tél áldozatai (eddig) két sapka, kb. két és fél pár kesztyű, meg ez a bojt. Jajj. Csak suttogni merem, hogy sál nem volt köztük. Tiszta szerencse, hogy a tél már csak egy hétig tart, különben még ki tudja mi történhetne?

(a hóval most nincs semmi bajom, kell a jég Mátyásnak)

Csiguszok, színek, új háttér, miegymás.... hű de megmámorosodtam! :)

Na és tetszik? Vagy a régi jobb volt?

 varázsló vagyok, vagy tündérboszorkány, esetleg királysasszony, de abból is a szerencsésebb.

Csak kérnem kell...