Gyerekek kikönyörögtek vacsorára egy-egy csokis kakaóscsigát. Benyomták. Jön ki a gyerök hozzám a konyhába nyakig csokisan. (Megjegyzem illik hozzá a kosz. Csibészforma. Már a szeme se áll jól! :) ) Elküldtem egy alapos mosdásra. Jön vissza, pólóján végigcsorgott a víz, csurom víz a keze, az arca. Megáll, gyászosan kétségbeesett arcot vág és elkezd kiabálni: anya, anya.. folyik a (vér) víz! Úristen minden csupa víz! Mindenütt csak víz! Ez vízfürdőő! :) Én meg: tejóég! Mit csináljak? Hívja valaki a valakit. Természetesen hasonló kétségbeesett figurával. 

Leánykám szintén a kikellenetalálnihanemvolna kategória. Vacsorázunk, közben ráadásul beszélgetünk. Mindezeket ő is csinálja. Aztán teljesen váratlanul egyszercsak kibukik belőle: unatkozok!  Mivaaan??? 

Nem tudom mi van, de ez van ma: :))))

Vagyis kicsit tudom. Az ég fű, a zöld kék, madáricsergés, mélygarázsban átöltözés, nyáriruha meg minden. Alaphangulatom is ilyen, már reggel óta. Szóval trallala... 

Anyukámmal voltam. Vásároltunk. Ruhát.

Kinézett magának egy halászgatyát. Ránézésre én mindjárt mondtam, hogy szerintem kicsi... nembaaaj, fel kell próbálni. Irány a fülke, én őrködök odakinn. Egyszercsak kiszól, hogy segítsek már. Bekukkantok, látom, hogy kb 5 cm hiányzik, hogy fel tudja húzni a cipzárt. Mondja az én cukor anyukám, hogy majd én jól tartsam össze, ő meg majd jól felhúzza. :) Helyből őrültségnek tartottam, mert látszott, hogy nem jön össze. De mindegy, ha kérte, segítek. Fogom össze vasmarokkal, ő meg pengére préselt szájjal koncentrál a zipzárra. Húzza, csak húzza erősen. Egyetlen feszült pillanat.... aztán hirtelen elsötétült a világ és csak csillagokat láttam. Az én édes anyukámnak ugyanis kicsúszott az ujjai közül a zipp, és azzal a lendülettel vágott engem állon. Mit mondjak. Az első másodperc gyilkos volt. A nyelvemet elharaptam könnyem kicsordult és az a meglepetés... hogy most akkor mivan? Én nem csináltam semmit? Miért kaptam ezt?  Aztán a második másodperben már dőltünk a röhögéstől, mert egyébként elég vicces helyzet volt. Percekig nevettünk, közben meg mondtam anyukámnak, hogy ezt most azonnal vegye le egyedül mert én nem segítek tovább, és eszébe ne jusson megvenni! :)