Egyszer mindenki megemlékezik a fura úton rátalálókról. Nálam az első, a legelső keresőszó az volt a statisztikámban, hogy: meztelen+lányok+a+zuhany+alatt. A maiban meg másodszor látom a listán ezt: megdugtam+a+sógornőm. :)

Én vagyok a hülye, vagy tényleg egyre többen írják külön azt ami egybeírandó?

Épp most olvastam pl., hogy: finom liszt. 

Talán nem sokára be következik, hogy mindent külön írunk? Vajon lesz majd olyan, hogy: tej föl, ami ért a boltban már nem fizetünk apró pénzzel, csak papír pénzzel? Tudom, én vagyok a hülye. De engem ez akkor is zavar.

Fordította: Cat


Merüljön feledésbe

Merüljön feledésbe, mint ottfeledett virág,
Mint parázs, mely lángként aranylott egyszer,
Merüljön feledésbe, míg világ a világ,
Időnk, szívélyes barát, minket vénné teszel.

Ha bárki kérdi, mondd, már elfeledted
Mikor? Már meg sem mondható,
Mint a virág, mint a tűz vagy lépések zaja,
Mit elnyelt a tavalyi hó.

/Sara Teasdale/

THE LOOK

Strephon kissed me in the spring,
Robin in the fall,
But Colin only looked at me
And never kissed at all.

Strephon's kiss was lost in jest,
Robin's lost in play,
But the kiss in Colin's eyes
Haunts me night and day.

 

/Sara Teasdale/

Csak úgy.

Mostmár egészen biztos, hogy én vagyok Vacskamati. Sajnálom azokat a szegény virágokat, akiket a karmaim közé sodor a végzet. Titokban azért reménykedek benne, hogy elviselik, netán túlélik rapszodikus természetem.

A virág meg! Uramfia! Szegény, szegény Vacskamati virágja! Azt hiszitek, törődött vele? Nem törődött. Azt hiszitek, öntözte? Nem öntözte. Azt hiszitek, kapálgatta? Nem kapálgatta. Azt hiszitek, rá is nézett? Nem nézett rá.

A virágnak odalett zöldje, sárgája, lilája, kékje, kornyadozott, fonnyadozott.

Egészen addig, amíg egyszer csak nagy mérgesen azt nem mondta Dömdödöm, hogy „dömdödöm”.

– Hallottátok? – mondta Ló Szerafin. – Dömdödöm azt mondta, hogy dömdödöm.

Hogyne hallották volna!

– Bizony nem gondozza a virágját.

– Bizony nem öntözi.

– Bizony rá se néz.

– Bizony hervadozik szegény virág.

– Bizony kornyadozik.

Így beszélt Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Dömdödöm és Szörnyeteg Lajos.

– Jaj, elfelejtettem – sápítozott Vacskamati. – Pedig az én virágom, Vacskamati virágja. Mindig tudtam. Ne haragudjatok.

– Hát akkor gondozd!

– Hát akkor öntözd!

– Hát akkor törődj vele!

A virág hervadt volt, fonnyadt volt, de biztosan nagyon dörömbölt akkor a szíve. Dörömbölt boldogan. Vacskamati meg nekiesett, öntözte reggeltől estig, estétől reggelig, kapálta naphosszat, csak úgy sercegett szegény virág gyökere.

És két nap múlva azt mondta:

– Öntöztelek, kapáltalak, két napja csak veled foglalkozom, mégis kornyadsz, mégis hervadsz! Mi lesz már! Tessék sárgállani, tessék zöldelleni, tessék lilállani, tessék kékelleni!

Na, erre megint összesereglett Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm.

– Mit képzelsz – mondta Ló Szerafin –, hónapokig nem törődtél vele, és most azt hiszed, két nap alatt virulni fog?!

– Zöldelleni!

– Sárgállani!

– Lilállani!

– ékelleni!

– Dömdödöm!

– Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.

– Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.

– De igenis elvesszük!

– Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.

Csodálkozva néztek rá.

– Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?

– Döm.

Megkérdezték hát a virágot.

– Akarsz Vacskamatinál maradni?

A virágnak szép virághangja volt.

– Igen – mondta.

– De hiszen nem öntözött!

– Tudom – mondta a virág.

– De hiszen nem kapálgatott!

– Tudom – mondta a virág.

– De hiszen rád se nézett!

– Tudom – mondta a virág.

– Aztán meg agyonöntözött.

– Tudom – mondta a virág.

– Agyonkapált.

– Tudom – mondta a virág.

– Sápadt lettél.

– Tudom – mondta a virág.

– Csenevész lettél.

– Tudom – mondta a virág.

– Akkor még miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.

– Azért, mert szeretem – mondta a virág.

– Miért szereted? – háborgott Aromo.

– Csak – mondta a virág.

Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.

– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.

A virág meg azt mondta:

– Hiszi a piszi.

És olyan boldog volt, amilyen még soha.

Na és ha még hozzáteszem, hogy ma megríkattam egy kisbabát is.... pfff... iszonyatos a mai nap!

Jómultkor én is elküldtem az asztalomat a mutasdazasztalod-ra. Az enyémre nem írtak semmit (tudom ez mit jelent). De legalább azt sem, hogy tipikus csaj-desktop.

Az előbb benyeltem az utolsó adag Mixt.pector.dos. nevű borzalomból. Valószínűleg beteg vagyok, mert a családomban mindenki utálja még a szagát is, nekem meg semmi bajom vele. Bár, már nem olyan mint gyerekkoromban volt. Akkor kimondottan szerettem az ízét. :)

A macskák megértenek engem. Mindig is tudtam. Vagy legalábbis sejtettem. Este bandukoltam hazafelé. A házunk előtti kereszteződéshez érve a merőleges utcán sétált egy szép fekete cicc. Na mondom, ez képes és átmegy előttem. Mi lesz akkor énvelem? Mára igazán csak ez hiányzik! Így pánikoltam szó nélkül magamban, közben végig figyeltem a fekete dögöt. Mikor velem egyvonalba ért rámnézett (neem, nem hiszem, hogy felismert :) ) aztán ugyanolyan nyugodtan, puha léptekkel elfordult és megindult velem egy irányba.

Ma délután egy fiatalember pimasz módon megbámulta a labaimat. Lefelé mentünk a mozgólépcsőn. Vagyis álltunk. Ő néhány lépcsőfokkal alattam állt. És nézett felfelé. A lábomra. Csak azt nem tudom mit, mert csak a térgyem látszott ki, ráadásul nincs is benne ilyenkor télen semmi érdekes, mert a gyerekkori sebhelyeket eltakarja a harisnya. Mindenesetre miután jól megstírölt - tovább folytatva a pimaszkodást -, tekintetét felemelte és mélyen a szemembe nézett. Szerintem nem töltötte még be a 20-at sem. Megáll az ész!

A gyerök december táján erőteljes nagyosodásnak indult. Zenéket kért az apjától. Így mostanában folyamatosan Panta Rhei-t hallgatunk. Előtte meg Kft őrület volt. Persze ezt egyáltalán nem panaszként mondom. Panaszkodni majd később fogok. Mikor már ő keresi magának a zenéket. És esetleg lesz egy olyan időszaka mint a tesómnak, aki annak idején kerek egy évig nem hallgatott mást, csakis CPg-t. Azt viszont állandóan. Ahogy emlékszem a szüleink nem panaszkodtak. Vagy legalábbis nem nekem. :)

Örülök, mert a héten nem dolgozik a kedves, kínálós, gyereenni kolleganőm. Már a hétvége óta nem zabáltam tele magam. Nem szép tőlem.

Már csak 10-et kell aludni és irány London! Pompás! :)