2008\10\18

szössz

A kicsi (aki az én okos nagylányom :) ) elveszített ma reggel 900 forintot. Jött haza a kisboltból, fogta a kis kezével a pénzt a zsebében, aztán egyszercsak már nem volt meg. Irtó gondterhelten jött haza az iskolából. Apja - a szigorú - kiabált vele egy sort, hogy a pénz nem játék és naaaggyon mérgesen nézett rá (legalábbis mikor arrfelé figyelt a kicsi). Anyja - akit be lehet fűzni - magához szorította és cirógatta a fejét (hogy nehogy meglássa, a szüleit összemosolyogni), közben azt mondta, hogy legközelebb tessék kicsit jobban figyelni. Ő meg ölelgette anyikáját, rítt egy kicsit, hogy véletlen volt és figyelni fog. Vagyis nálunk mindenki tudja, mi a dolga. :) 5 perc múlva már elmélyülten játszott/főzött mindenki. 1 óra múlva a vacsoraasztalnál kedélyesen beszélgettek a cápákról, a reklámok káros hatásáról valamint Naftalin Ernő ötlettáráról:)

gyerek szössz kaland ylla mesél

2008\10\16

büszke vagyok

Nagy nap ez a mai! Az én gyönyörűséges kisleányom oltást kapott az iskolában, ami miatt nem is sírt, aztán délután pedig először jött haza önállóan egyedül az iskolából. Teljesen egyedül. És egyedül nyitotta ki az összes (3) zárat és egyedül töltött 1 egész órát, míg hazaértünk. :) Hmm.... nagylány.

gyerek

2008\10\13

:)

Ülünk a vacsoránál. A gyerök nagy mókamester, viccet is mesél elég gyakran. Van is adottsága hozzá, nevetünk jókat. Most éppen azzal büszkélkedik, hogy: két pösze moszat beszélget. Mondja, maga moszat? Nem, én magam moszok. Nagyot kacag és vele nevet a kicsi is. Kérdezzük érti-e? Peeersze. Erre az apja (nem feltétlenül átgondoltan, dehát kíváncsi volt :) ) előveszi azt, hogy: tar vagy? nem támít. Gyerök érti. Kisleány nem. Mondjuk neki, hogy tar az, akinek nincs haja. Gyerök megmagyarázza neki, hogy ez is "pöszevicc" szóval mondja ki, hogy támít, sz kezdőbetűvel. Nőci kimondja. É.P. kérdezi, hogy akkor mi a tar? Erre a kisnőci: akinek nincsen haja. :)

gyerek vidám

2008\10\12

dió, dió, dió

Decinyi vörösbor a poharamban. Valahogy szomorkásan akaródzott befejeződni a hétvége. Most, így a pohár vége felé kezdem rubinvörösben látni a dolgokat. A betűk szerencsére még a helyükön vannak...

Hogy mennyi minden belefért ebbe a rövidke hétvégébe! A többiről már írtam, most csak a mai napról. A délelőtt elszaladt, mint Rozikutya a jutalomfalattal. A reggelikészítés, gyerekek "rugdosása" iskolatáskájuk irányába, köbméternyi tiszta ruha elrakása, viszonylag feledhetővé tette. Anyukáméknál ebédeltünk, utána meg irány az öreg ház, mert a diófa levelét össze kell szedni. Persze a diót sem hagytuk a fa alatt. A diószedésben az a rossz jó, hogy fél óra alatt körbejárod a fát, aztán szerencsés esetben 10 perc múlva, egyébként meg azonnal kezdheted újra. A levélszívónak szörnyű hangja van, viszont ha megfelelő odaadással belemélyedsz a diókeresgélésbe, akkor valahogy eltűnik az a fertelmes zúgás. Nem hallasz, csak a dióra koncentrálsz. Muszáj. Kell. Mert a furmányos kis csonthéjasa nem átall hajszálra azonos színben megjelenni, mint a tengernyi lehullott száraz diólevél. A levél a dióval, erezete a dió ráncaiban maradt külső héj rostjaival harmonizál, ezzel az állandó őszi trend apró, de fontos szeletét bemutatva. Ez a kopogós ajándék, mintha direkt elbújna. Begurul a levelek alá, fű közé, föld mélyedéseibe. Kutatod hétrét görnyedt háttal, és minden darabnak ugyanúgy örülsz. :) Igen körültekintőnek kell lenni, és elővigyázatosnak főleg. Nem hasznos, ha csak akkor veszed észre, mikor reccsen a talpad alatt, mert abból bizony már nem lesz karácsonyi bejgli, sem aranygaluska, sem almáspite a jövőhónapban. Az marad a madaraknak, rovaroknak. Ha legalább három kört tettél, jöhet a levélgereblyézés. Legalábbis nekem az jött. A diófánk ugyanis gyönyörű nagy, hogy a fene vinné a leveleit messzire! Sajnos, csak a szél viszi, de nem elég messzire. Ezért aztán anyukám ellenállhatatlan kérésének engedve -meg miután a gyereket sikeresen szemközt találtam egy dióval- fogtam az ujjast és nekiláttam összekupacolni azokon a részeken, ahova már csak levelek hulltak. Két sebesülést szenvedtem. Az egyik egy egész pici szálka volt, a másik viszont kb. 1 centire figyelt a bemeneti nyílástól -mélyen a bőröm alatt- egészen estig, mikoris erőt véve magamon kibányásztam az erre rendszeresített tűvel. :) Vérzett is! De vissza a levélgereblyézéshez, melyben szálkás ujjal is derekasan helytálltam. Szóval kotorgattam összefele a kupacokat, közben zsongító flex-szóló jött a szomszédból. Az aláfestő szőnyeget az autópálya monoton zúgása szolgáltatta, közben pedig könnyű füstszagú levegő áramlott körülöttem. És akkor egyszercsak azt éreztem. Azt! Mióta csak idejárok ebbe a faluba (Ami igaziból már város. De ahol a szomszédban bikát és disznót tartanak, és a szomszédok figyelik egymást, és még mindig lehet az utcán tollasozni -bár a nap/autó mennyiség már óra/autóra emelkedett- az nekem falu.), vagyis születésem óta, ez így van. Tehát mindig. Ha nyár, akkor vízmelegítés a katlanban, fürdés a bádogkádban, dinnye a kútban, tüzezés este. Ha tél, akkor sapka, hó seprése a kisjárdáról, almahéj a kályhán, ha tavasz, akkor bukszusnyírás, tulipán, gyöngyvirág és nárcisz. Ha meg ősz, akkor diószedés. És ez az állandóság valami mély nyugalmat, biztonságot ad. Olyan burokérzést. Szeretem a burokérzést! Ebből kifolyólag igen vidám lettem, pedig a kutya (Rozi) megorrolt rám, mert fujjt mondtam arra a gusztustalan izére, amit nagyon szeretett volna felfalni. Persze később megbékélt, főleg, hogy mikor nem figyeltem, csak felfalta. A levelezés után csigát figyeltem a gyerökkel. Hogy milyen akaratos állat ez a csiga. Márpedig ő oda megy, ahova ő akar, tökmindegy, hogy mi áll az útjába. Csiganézés közben észrevettem, hogy van még eldugódva egy kis otello, a mandulafára felkúszott tőke ágain. Aztán, ahogy szemezgettem (kétharmadát a szatyorba, többit a szájamba), valami csodát láttam a kerítés túloldalán. Málnát! Októberi málna virított ritkásan a leszáradt szemek mellett. Azon nyomban kimentem a kertbe. Tisztára tündérnek éreztem magam! :) (Igen, mackós pulóveres, farmeros tündérnek :P) Orgia következett kérem! A szőlővel indult még a hátsó udvarban, ahol régen a tyúkok laktak. Aztán jött a kert, ahol folytatódott a málnával. Továbbhaladva következett a szeder, hmmmm.... még egy kevés szőlő a rózsaszínből és végül muszáj volt még málnát keresnem. Az csábított főképp. :) És mivel a gyerekeim kaptak túrórudit az én anyukámtól, én meg nem kaptam tőle, ezért úgy döntöttem, ők most nem vágynak sem málnára, sem egyéb gyümölcsre. És újra gyerek lettem. Enyém a kert, én a tündér. Szedtem és ettem. Szedtem és ettem. :)

Gyönyörű délután volt. Talán ez okozta a szomorúságot. Hogy véget ért. De írás közben újra tündér lettem... :)

gyerek hangulat szeretem ylla mesél

2008\09\23

:( :)

És megint kinyírt egyet. Pedig ezt már egyszer életre pofozta. Akkor az utolsó pillanatban érkezett a vízzel. Most elkésett. Míg eltüntette szegény növényt, látta maga előtt saját korábbi ígéretét. Persze, hogy fogja locsolni. Nem is sejtette, hogy ilyen vízigényes, de majd eztán külön figyel rá.... pfff... na persze! És szégyellte magát ezerrel.

 Ez így nem mehet tovább. Szólni fog a kicsinek. Még ma. Végülis már 10 éves lesz hamarosan. Ez meg olyan gyerekes hozzá. Nem lehet, hogy még mindig a plüssök foglalják el a fél ágyát. Nem lehet egész éjjel vigyázzban aludni az állatkák miatt. Az ágyat pedig állatkátlanítani köll. Bizony, kegyetlen lesz ma este. De keményen megmondja a kicsinek. Elég nagy már hozzá. Hülye baldachin... - gondolta még a monológ végére. Mert a baldachin beleakadt a kedvenc hajpántjába. Vagyis a kedvenc hajpántján, két hosszú rugón vidáman ugráló-himbálózó, két arany szivecskébe. Hülye baldachin. Még a végén lepotyognak róla a kis arany csillámok. Sőt! Hát majdnem leverte a fejéről! És, hogy fog akkor tovább takarítani?

gyerek hangulat vidám szomorkás ylla

2008\08\28

gyerök

Jön, agyonpuszilgat, aztán elkezd ömleni belőle a szó. Most épp a távirányítós rakétáról. Hogy működik? Hogy tudjuk kiszámítani, mikor kell kioldani a fékezőernyőt, az hogy nyílik ki... Csak nézem, és hallgatom az előadást. Gondolataim elkalandoznak. Először csak az van a fejemben, hogy mennyire imádom. Aztán csodálom a gyönyörű, okos szemeit. Legszívesebben megölelném. Vajon eláruljam neki, hogy lövésem sincs arról, mit beszél? Nem létezik, hogy ez a tökély volt a pocakomban, nem tudom elhinni, hogy akkora volt, mint a kispárna...  :)

gyerek szeretem ylla

2008\08\15

nyaralás 2

Kedden mozival és bowlingozással folytattuk. Pontosabban fordítva. És ez éppen így volt jó. A gurítás alatt szerzett kellemetlen élményeket tökéletesen feloldotta WALLIe a kis robot. A kellemetlen élményeket a gyerkőcök szerezték, mert -sajnos- nem lehetett felemelni a kis kerítést ami a golyót a pályán tartja. A golyó pedig arra gurul, amerre csavarják. Márpedig az én kis gyerekeim ugyanúgy csavarják, mint az anyjuk. Persze nem árt az életre edzeni. :) A film viszont nagyon tetszett! Utána nem győztek áradozni. Hogy amikor az volt... és aztán mikor meg az... Gyakorlatilag felsorolták az összes jelenetet. :) Egyébként szerintem tényleg jó film. Mi (ún.) felnőttek is igazán élveztük.

A szerda utazással telt. Délután 3-ra értünk a hajdúszoboszlói szállásra. Kipakolás után elmentünk Debrecen-nézőbe. :) Egész pontosan '86 nyarán jártam a városban. Azóta is emlékeztem a sültfagyira, amit ott ettem. Sajnos az a cukrászda már nincs meg, ahol akkor jártam, de azért találtunk egy másikat. Így a kínzó fagylalt és kávéhiányunkat sikerült felszámolni.

A csütörtök volt nyaralásunk csúcspontja. A CSUSZODA! :) Nem sokat tudok ehhez hozzátenni. A gyerekek egész álló nap csusziztak. Mi is. :) Jól kihasználtuk az időt. Ki tudja legközelebb mikor lesz ilyen alkalom. Muszáj még elregélnem a csodálatos vattacukrot, amit a strandon vásároltunk. Nem ám olyan kehés kis nyüzüge emberfejnyi gombóc, mint errefelé. Neeem. Gyönyörű és hatalmas felhő! El tudtam volna bújni mögötte! És ha már az ételeknél tartunk, este étteremben vacsoráztunk. Degeszre tömtük az összes hasunkat. Mind a négyen. Az étlapot nézegetve fontolgattuk,hogy mi lenne elég, és mi sok. Végül 3 halászlét ettünk, egy kétszemélyes tálat és egy adag gundel-palacsintát. Megjegyzem a számlán 2 adag szerepelt. Gondolták, elég lesz nekünk annyi. A vacsora fincsi volt, a kiszolgálás viszont pfff.

Pénteken indultunk tovább Kalocsa felé. Szolnokon átszaladtunk. Eredetileg a mekit kerestük, de valahogy sikerült eltévedni. Emiatt láthattam a színházat, a főutcát és még a fél várost. :) Végül megtaláltuk amit kerestünk, és újfent örülhettem a gyerekeimnek. Vagyis annak, hogy húzták a szájukat a gyorsreggelire. :) Úgy 4-5 éves koruk óta az a rend nálunk, hogy egy hónapban egyszer megyünk gyorsétterembe. Nyaralás alatt már másodszor ettünk ilyen helyen, és nem tetszett nekik. Soknak találták. :) Nagyon remélem, hogy ez így marad  felnőttkorukig.  (Tisztában vagyok a naivságommal, de mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.)

Hétvégéig Kalocsa mellett töltöttük az időt. Fürödtünk a Dunában henteregtünk a homokos strandon, csepegtettünk várat, építettünk gátat, és felséges pacalt ettünk a Nyárfában. Ez utóbbit mindenkinek jószívvel ajánlom, próbálja ki! Akár a pacalt, akár a pörköltet vagy a babgulyást.

 

nyaralás

film gyerek kaja nyaralás vizes

2008\07\11

pontban 8-kor született...

Fél hatkor ébredt. Engedelmesen a hóna alá dugta a hőmérőt, ránézett az órára, s közben furcsa érzése támadt. Valami nem olyan, mint elalváskor. Nedvességet érzett a lábai között, de nem tudta eldönteni, hogy tényleg csorog, vagy csak a veríték az? Szó nélkül adta vissza a hőmérőt, fölkelt, vitte a hatalmas pocakot zuhanyozni. Hosszan csorgatta a langyos vizet magára meg a pocakjára. Gondosan megszárította minden porcikáját, visszacsoszogott a kórterembe, vízszintbe helyezte magát az ágyon és csak figyelt. Közben minden eshetőségre felkészülve elrágcsálta azt az egy almát, amije volt. 10 perc múlva már tudta, hogy tényleg csorog. Csak picit izgult, valahogy nem érezte, hogy elkezdődött volna. Se fájdalom, se görcs nem húzta a derekát. Kivárt fél hétig, aztán szólt a nővérnek. Hamarosan jött az orvosa, megvizsgálta és már küldte is át a szomszéd épületbe. Összepakolta a cuccot, elköszönt a szobatársaktól (bár a négy együtt töltött napot ők tették nehézzé), leballagott a telefonhoz és élete párját hívta.
8 órakor már együtt hallgatták a szülészeten az orvost: akkor most burokrepesztés következik, hogy megindítsuk. Lehet sétálgatni a folyosón, vagy a vajúdóban tartózkodni. Messzebbre ne menjenek.
Időnként le kellett feküdnie a félhomályos kis átjáróban elhelyezett heverőre. Hallgatta a jellegzetes bluggyogó hangot. Minden egyes bluggy egy kicsike szív mozdulása. Nyugtatóan hangzott. Na nem mintha idegeskedett volna! A járkálás közben azon vigyorogtak, hogy ha ez ilyen, akkor játék az egész!  Valamint megbeszélték, hogy mégse Gábor legyen. (A késői döntés eredményeképp az első üdvözlőlap még Gáborkához gratulált.)
Délben újra megvizsgálta a doktor. Kiderült, hogy szinte egyáltalán nem tágult. Ekkor kezdődött a második felvonás, mely már közel sem alakult olyan vidáman.
A jó doktor branült tett a bal karjába. Felmászott a szülőágyra, elindították az oxytocint és megkezdődött a tánc.
Az ágy mellett készülék mutatta a fájások erősségét. Valóban úgy érezte, mint ahogy a papír mutatta. A fájdalom innentől nem múlt el, csak csökkent, vagy erősödött. Nehezen teltek az órák. A fájdalmat amúgy sem viselte túl jól. Élete párja igyekezett mellette lenni és könnyebbé tenni a helyzetét. Szegény fiú egyáltalán nem érezte, hogy mennyit segített - pedig szavakkal ez le sem írható -, mert sosem volt jó, amit csinált. A lánynak egyetlen szavába került, és mikor melegre panaszkodott, akkor nyitotta az ablakot. Alig telt el pár perc, ő máris fázott, hát azonnal becsukta. Hozott szőlőcukrot, cirógatott, kérés szerint. A hosszú órák alatt egyszer ment ki pár percre, de máris méltatlankodó hívás szólította, hogy miért tűnik el állandóan? Mikor visszatért és közelebb húzódott, az volt a baj, hogy nem hagy elég levegőt. 
A szülőszobában csak ketten voltak. A függönnyel elválasztott előtérben az orvos és a szülésznők,, épp az angol nyelv tanulásának fontosságáról beszélgettek.
Néha ellenőrizték, de így is csak lassan haladtak a dolgok. Időközben, a nyári forróságba megérkezett az aktuális hidegfront okozta vihar. Az eső verte az ablakot, az oxytocint egyre nagyobb adagokban kapta. Öt órakor felkelhetett, és megengedték, hogy lezuhanyozzon. Utána vissza az ágyra... újra folytatódott.
Este hétre már nem igazán tudta kontrollálni magát. Állítólag már kiabált. Ő később nem emlékezett ilyesmire, de elhitte. Állítólag fájdalomcsillapítót is kapott, de arra sem emlékezett. Egyszerűen csak a fájdalmat érezte, és ez szinte elvette az eszét.
Végre csak elérkezett a pillanat! A doktor elhelyezkedett a lábainál, arra bíztatta, hogy bármit érez távozni, nem számít más, csak nyomjon. Élete párja a fejénél, kezük egymást szorította. Akkor nyomás!
És semmi. Megpróbálta leküzdeni az ellenérzéseit. És újra.
Nyomott teljes erejéből... semmi. És újra.
Orvosa kiszólt a nővéreknek, hogy hívják A. doktort. Rövid néhány perc múlva ő újra felgörbülve nyomott, A. doktor teljes testsúlyával könyökölt felülről a hasába, hogy segítse, közben saját doktora lent próbálta elérni a fejecskét. De nem ment. Így sem. Többszöri próbálkozás után eleredt az orravére. Közben kiderült, hogy a szívhangok nem túl bíztatóak.
Még egy utolsó próba, aztán irány a műtő, mondta az orvos.
Az utolsó próba, szintén csak próba maradt.
Gyors készülődés indult. Közben még jöttek a tolófájások. Először erre kapott valamit. Kicserélték az infúziót. A borotválást és a katéter bevezetését nem is érezte. A keserüsó íze vetekedett a lefinomabb vízével. Aztán szépen felültették, segítettek leszállni az ágyról. A műtősfiúra támaszkodott, és felgyalogoltak az emeletre. Levette a kórházi hálóinget és felfeküdt a műtőasztalra. Egy percig sajnálta, hogy kicsifiával nem találkozhat azonnal, de jött egy újabb fájás, és már csak arra gondolt, hogy mindjárt jobb lesz! Párja eközben hófehérre váltan állt a folyosón.
A fertőtlenítős pamacs hidegen csúszkált a hasán, fejében még mindig az járt, hogy, pár perc, és nem fáj. Már jött is az aneszteziológus. Már jött is a jótékony homály...
Pár órával később arra ébredt, hogy hihetetlenül nyomja valami a hasát. Nem kellett sokáig elviselnie, hamarosan jött a nővér. Megkérdezte, tudja-e a nevét és, hogy hol van? A válasz után pedig elmondta, hogy a fiúcska pontban nyolckor született, 52 centis, háromkilóhuszonhat. Eltávolította a nehezéket s ő újra elkábult, de már a fáradtság miatt.
 
Az első találkozás éppoly fájdalmas volt, mint amennyire örömteli. Mikor meglátta az apróságot, egyszerűen gyönyörűnek találta! Bár a kis buksiján tojásnyi púp képében hagyott nyomot a sok nyomás; gyönyörű volt! A nővér behozta és egyszerűen a vadonatúj anya mellé fektette. A bal karjára. Amiben a branül még mindig ott ült. Senki nem mondta lehet-e mozogni vele, ráadásul a legkisebb mozdulatnál is úgy érezte, hogy felszakad a vágás, ami a hasa alját díszítette. Így hát együtt sírtak, míg a nővér - épp ahogy seszósebeszéd hozta - el nem vitte a kicsit.
Következő etetésnél már a fotelban ülve várta. Öcsisajtnak szólította, mint mikor még odabenn volt, és újra sírt kicsit, mert még mindig gyönyörűnek találta a kisfiát.
Harmadik napon megkérdezte az orvost, hogy a műtét miatt mennyit kell várnia a következő szülésig? Mert kis különbséget szeretne a testvérkék között... 

szülinap gyerek

2008\07\01

nézőpont

Ez még tegnap este történt

Gyerekek veszekednek, sőt, ütik egymást, hiába szólok! Ezt nagyon nagyon nem bírom. Oké, akkor jutalmul nem lesz mese. Mindegyiket elzavarom aludni. Kicsit később megyek takargatni/puszilgatni. Drága kisfiam kitárja a karját és ezt adja elő: tudod Anyika, attól függetlenül, hogy mit csináltál, azért én még szeretlek! :)

 

gyerek

süti beállítások módosítása