-Szóval a barátnőd elvitt vacsorázni? És nem akart megdugni? (átvitt étterembe)

-Sosem akar. Én nem is értem...

Úgy tűnik túléltem a mai napot. Vagyis még 45 perc és túlélem. Iszonyúan elfáradtam és nem vagyok magamnál és nem vagyok százas és most megyek aludni.

December...

És lesz London, és lesz Chicane és É.P. és Nm és boldogság és szeretet és újra megváltozik az élet. Ugye? Legalábbis. :)

Juhéj!!!

Hát lássuk mivel is telt ez a jó kis hétvége.

Pénteken bő két órát várakoztam É.P.-re. Gondoltam majd plázázok egyet. :) Találtam a westendben a mozi mellett egy kicsi és viszonylag halk kávézót. Kértem egy kapuccsinót és elmerültem a könyvemben. Egész jó volt. Egy órácskára. Aztán kizökkentem és muszáj volt abbahagynom. Másfél óra. Alig vártam, hogy vége legyen. Ebből a szempontból igen szomorú, hogy nem ismerem a várost. Két és fél óra annyi mindenre elég, ha tudja az ember, hogy mik a lehetőségei. Fél órát késtem a táncról. De legalább az jól kikapcsolt.

Szombaton sokkal jobb volt a helyzet. É.P.-t hamarabb elengedték, így már háromra hazaértünk. Megsütöttem a palacsintát, meghallgattam a gyerkőcöket, ettünk aztán lefeküdtem aludni. Magam sem gondoltam volna, hogy röpke 2 perc múlva már húzom a lóbőrt. 8 óra előtt ébredtem. Bucira aludtam a fejem, ébredéskor azt sem tudtam, melyik bolygón vagyok. Gyerekek addigra már a mamát boldogították, É.P. pont akkor érkezett haza Nm-től. Következett némi készülődés, forgalmi vadászat, aztán este 10-kor már kedvenc fodrászomnál ettük a kolbászt/rétest/fagyit. Kicsit elbeszélgettük az időt, végül fél12-re értünk a WhiteAngel-be. Marcus Schulz-ot mentünk meghallgatni. Már buliztunk két éve az ő általa kevert műsorra, akkor nagyon tetszett, hát vártuk a mostani fellépését. Előtte Inpieces húzta a talpalávalót, méghozzá nem is rosszul. Őt is hallottuk már többször is, mindig élveztük amit csinált. Szóval bementünk a vájténdzselbe. A földszinten már akkor is sokan voltak, így végül az emeleten kötöttünk ki. Abban a pillanatban, hogy meghallottam az első hangokat permanens vigyor költözött az arcomra, amely a reggeli ágybaájulással tűnt csak el. :) Csak úgy élveztem a zenét, és mozogtam. Muszáj volt. :) Az egyetlen ami az éjszakában nem tetszet, a cigaretta volt. Szerencsére nem égtem ki. Iszonyú fáradtan, de nagyon jókedvűen ültünk be a kocsiba hajnali 3 után. Itthon még beugrottunk a Pingvinbe egy melegszendvicsre. (Ami külön megérne egy bejegyzést, mert azt kb. kétkilós kenyérből szeletelik, a sonkaszeletre sajtot reszelnek és úgy sütik meg, de szerintem még az a hagyományos szendvicssütő lehet náluk, mert istenien pirít és süt egyszerre. A tetejére gyakorlott mozdulattal hullámozzák a kecsapot és/vagy majonézt. Forró és utánozhatatlan! :) )

Kiváló redőnyünknek és a gyereknélküli lakásnak köszönhetően jó sokat tudtunk aludni. Délután két óra tájt érkeztünk a gyerkőcökért. Kaptunk jó kis rántotthusit hagymás krumplipürével, így az éhenhalást sikerült elkerülni. A lusta fiúk hazaautóztak, mi lányok meg sétáltunk egy nagyot. Ennek köszönhetően kiderült, hogy már a kicsi sem akar levelet gyűjteni (sehogyse akart, pedig nagyon szerettem volna rávenni :) ) Végigsétáltunk a kedvencparkon, dobogtunk a pavilonban (ezt talán utoljára csináltuk együtt. Amióta járni tudnak, rendszeresen elsétáltunk oda csak azért, hogy a pavilon közepén ugráljunk, dobbantsunk, kiabáljunk és hallgassuk a visszhangot. Aztán körbefutás szokott következni. Vagyis megfogtam a kezét valamelyiknek és elkezdem magam körül futtatni. :) Néha irányváltás, néha elszállás, ez a bevett módszer. Egyébként mindig jól jött ha várakozni kellett velük. :) ) ücsörögtünk kicsit a vaskorlátján, közben meg arról beszéltünk, milyen volt mikor kicsik voltak. Hazafelé a kicsilány jól belelépett egy nagy rakás kutyagumiba (igen, nálunk ezt még mindig így hívják :) ). Alig tudta letörölgetni a cipőjéről. Nagyon sokat nevetünk és valahogy ez az egész teljesen spontán átcsapott egy igen komoly felvilágosításba. :) Igazán jól jött ki, és az gondolom ennek éppen így kell lejátszódnia. :)  Ez volt az első alkalom, hogy egész pontosan beszéltünk a lányos dolgokról, mindent nevén nevezve. Kacagva értünk haza - ezzel a kis közös titokkal - arra, hogy É.P. takarít. :) Azért persze egy kis nyugis dögledezésre rá tudtam venni (ebben igazán igazán jó vagyok :) ) Aztán nekiálltam az én lányos dolgaimnak. :) Végül mostam is, vacsora is lett, megöntöztem szegény szomjas virágaimat, rend van a konyhában és még mindig túl sok hangulatjelet használok. :)

Szerintem eredményes volt.

Barátnőmtől kaptam. (Csipázom a buciját rendesen :)) ) Barát az ilyen? Csak azért állok szóba vele ezek után, mert ő is úgy kapta valakitől. :)

Hol is hagytam el...  ott, hogy a barátnőm október hatodikán küldött egy üzenetet: "Boldog szülinapot! Ugye ma van? :)"  Az én édes Kedvenc Barátnőm hosszú évek óta minden október hatodikán küld egy boldog szülinapot, én pedig minden alkalommal elmondom, hogy köszi, de tegyük el ezt egy hónapra. :) Ebben az évben már nem akartam piszkálni vele, ezért csak annyit válaszoltam, hogy: köszönöm :).  És eljött a soronkövetkező zsúr. KB lemaradt, mondván pénzt kell kivennie. Mi többiek fel, asztalhoz, pincér meglepően gyorsan jön. Én telefonálok: mit szeretnél inni? Közben hallottam, hogy vásárol, de ez máskor is előfordult. Tapasztalt családanyák igen kiválóan be tudják préselni ide-oda a napi teendőket. :) Végre megérkezik körünkbe. Még le sem ül, nyújtja a tasakot. Hogy a lányok és maga nevében meg minden... Én a lányoknál már kacagtam, aztán röhögtem, ő meg azonnal vágta: ugye nem most van? :D Hát nem. El akarták tenni novemberre, de aztán csak megkaptam. Ki is kellett pakolnom mindent. Először találtam egy tasak gyorskaját. Sonkás-sajtos tészta. :). Hogy majd mikor jönnek hozzám vacsorára, ne kelljen főznöm. Meg is sértődtem azon nyomban, ki is kértem magamnak és megmondtam, hogy én ilyet nem rakok eléjük. :) De már akkor nyúltam a következő, szívemnek és szájamnak igen kedves dolgokért. Imádom az After8-et, és a Macskanyelvet is kedvelem, bár azt csak azért kaptam, hogy néhány pirulásra késztető megjegyzés is kerülhessen mellé. Továbbiakban előkerült még egy füles (ez valami célzás? :) ), egy dvd, két db faragó, amit aztán természetesen rögvest a hajamba csíptettem (de fotózni nem engedtem :) ), aztán találtam nekik jobb helyet. A szép méretes fehérrépa (továbbiakban: répa) aljának két oldalán. Enyém lett még a tasak, amiben ezek a gyönyörűségek lapultak, (de nem ám akármilyen tasak, hanem kis fakkokkal ellátott belsővel rendelkező.) Ti., hogy a dobozos teszkósbort legyen miben hazaszállítani. Mikor mindent kipakoltam, és megvolt az első kör a répás poénokból, akkor KB: ennyi volt benne? Akkor még itt van ez! szöveggel előkapott egy kékcsíkos kistányért a táskájából. :) Eddigre már az egész társaság dőlt a röhögéstől. A java pedig még ezután következett. A répa -mint egyetlen férfi- uralta és irányította a társalgást. Nevet is kapott a drága, rögtön azután, hogy megmondtam a többieknek, annyira tetszik, hogy velem fog aludni. :) Közben mindenkinél megvolt a kötelező répapoén, aki sminket viselt csendesen elbúcsúzott tőle, nekem megvolt az összes haha, hihi, hangnélküli vinnyogás és térdcsapkodás. :) Viháncoltunk, mint tizenéves korunkban. Bár én akkor még jókislány voltam, és nem nevettem ilyen hangosan. Kicsit tartottunk is tőle, hogy kidobnak, mert:

1;mindenki csak üdítőt vagy kávét rendelt 2; kibontottuk az édességeket 3; rendetlenkedtem a répával 4;visítottunk a röhögéstől. :)

Életem legjobb szülinapja volt! :)

Hazafelé még muszáj volt odaadnom a pincérnek az uccsó afteréjtet -a többiek mintegy elnézést kérve magyarázták neki, hogy ma van a szülinapom (ahogy hagsúlyoztak, azt is mondhatták volna, hogy enyhén bolond vagyok)- valamint elsütnöm, hogy: répa van nálam és nem félek használni. :)

A legjobb volt, de tényleg!

Végre dörög! Talán mintha máris kisebb lenne a buksimban a nyomás. És akkor most a hétvégéről:

 

Szöszke esküvője egész hétvégénket meghatározta. Időnként jólesik az ünneplés/mulatság, főleg, ha ilyen szeretetreméltó emberek fontos napja az ok.

Igaz, nem keltünk korán de ehhez képest is jól megcsúsztunk szombaton. Az egész délelőttöm elment rá, hogy találjak egy azaz 1 darab fekete melltartót. Utálok úgy vásárolni, hogy szorít az idő. Pláne ilyen időigényes dolgot. Volt választék, úgyhogy kb. tucatnyit felpróbáltam, mire találtam egy megfelelőt. Ehhez képest utána kitalálni mit vásároljak az ebédhez, és azt elkészíteni, semmiség volt.

Kettő óra múlt mikor leültünk ebédelni. (13:40-kor álltam neki a kaját csinálni :) ) Szerencsére a késői reggeli mellett hivatkozhattam arra is, hogy még sokára lesz vacsora. :) A kávét csak bedobtuk - húztam is a számat, hogy miért kell úgy sietni - aztán máris muszáj volt készülődni. Valahogy sosem elég az idő. Pedig nem kellett eldönteni, hogy ki miben jön, vasalnivaló is csak a gyerök inge volt. De ugye a kivételes alkalom miatti halvány körömlakkozás és frizurakészítés a kisnőcinek, valamint a mégis melyik cipő legyen és "tényleg jól áll ez a ruha? ne inkább a másikat?", (egyszóval nőkészítés) közben repül az idő. É.P. ezalatt ugyanúgy megjárta a fürdőszobát, felöltözött, utána megtankolta a járgányt, elment borítékot és üdvözlőlapot vásárolni, a maradék időben meg minket sürgetett. :) 

Még sosem vettem részt szabadtéri esküvőn. Most mindjárt láthattam előnyét és hátrányát is. Gyönyörű, bár szeles időben érkeztünk a tóparti étteremhez. Szépen nyírt pázsiton állították fel a virágdíszes kaput, vele szemben kis mesterséges tó természetesen hófehér tavirózsákkal. Míg a napon aszalódva azon töprengtem, vajon miért nem raktak ki a vendégek részére napernyőket, hirtelen fölénk került egy jókora felhő és a nappal együtt eltűnt a meleg is. A szertartás alatt végig lúdbőrös voltam és nem a meghatódottság miatt. Az anyakönyvvezető mikrofonba beszélt, őt többszáz méterrel arrébb is kiválóan lehetett hallani. A főszereplők nem jutottak ilyen lehetőséghez, így csak a pezsgőzésből sejtettem, hogy igent mondtak. Szerintem az egész násznép alig várta, hogy valami melegebb helyre kerüljön. :) Szerencsére nem húzták soká a dolgot, és persze mire elkezdtük a bevonulást, a napocska újra kisütött. A menyasszony igazán szépre sikeredett ezen a jeles napon. Általában minden menyasszony szép. Legalábbis ezt mondják. De én láttam már csúnyát is. Igaz, hogy csak egyet, de láttam. Biztosan nem szerelemből ment férjhez...

A vacsora előtt volt egy tányértörés és seprés, meg vagy félóra tengés-lengés, de aztán beindultak az események, és szinte csak kapkodtuk a fejünket. 

Innen folytatom, és még addig is két sötét kép:

A délutáni affért követően jöttek mentek a telefonok. Én már csak a jelenlegi végkifejletről értesültem. Ez pedig szerintem a lehető legrosszabb. Álbéke. Állítólag senki nem azt mondta amit, és különben is. Mindenki rendesen fog viselkedni, de a másik felet ne engedjék a közelébe, mert nem áll jót magáért. És majd az egyik tábor korábban hazamegy.

Nagyszerű estének nézünk elébe! :)

Nincs is túl sok kedvem ezek után már nekem se... főleg, hogy az éjjel is alig aludtam valamit. Megint hatalmas vihar volt. Éjfél után feküdtem le, és még nem volt kettő óra, mikor felébredtem az éktelen csattogásra. Szép nagy táskák vannak a szemem alatt. Na nem baj, azért csak lesz majd valahogy! Csak sikerül meginni valamit! :)

Elindultam csak úgy sétálni egyet. Csak, hogy kiszellőzzön a fejemből minden ami rossz. Nagyon szép éjszaka volt. Szélcsend, a virágok ontották az illatot. Egy körtét ettem útközben. A liget előtt jártam, épp az ujjaimról cuppogtam le hangosan a körtelevet. Azt hittem egyedül vagyok, erre az egyik kocsi mögül kikukkantott egy férfi. Ettől persze máris tudtam mosolyogni. Eredetileg a belvároson akartam volna végigsétálni. De megtetszett a liget. Este kilenc, sötétedett. Ismerem a helyet, minden zugot. Mégis. Éjszaka minden más. Kicsit félelmetes volt a sötét bokrok közé merészkedni, de jött egy autó az úton, és hirtelen megvilágította a köves sétányt. Beljebb aztán hozzászokott a szemem az éjszakához. Sétáltam kicsit, élveztem a finom levegőt. Édes és hűvös. Csak ennyi járt a fejemben, és ez könnyűvé tett. Lefeküdtem az egyik padra és Schillert hallgattam és bámultam az eget. Galambszürke égbolton pislákoltak ezüstösen a csillagok, fölöttem feketén összehajoltak az akác- és gesztenyefa ágak. Arra gondoltam, milyen jó itt. Milyen békés.  Sokáig feküdtem ott, mindenféle hülyeség megfordult közben a fejemben. Kezdve onnan, hogy nem érhet semmi baj itt a sötétben, egészen addig, hogy a hajléktalanság bizonyos értelemben szabadság is. Tiszta hülyeség. Közben élveztem a zenét, a virág- és faillatot. Giccsbe hajló éjszaka vett körül. Végül még a hold is feljött. Mikor egyszer egyenesen felnéztem, a fekete faágak között maradt kerek résben sárgállott. És a csillagok mind kivirultak. Gondolkoztam rajta, vajon kit tudnék előrángatni hirtelen, aki el is tudná terelni a figyelmemet. Szerencsére eszembe jutott kedves barátunk és koncertjáró-társunk Nim.  Az  órára néztem,  10:06.  Hívtam is azonnal.  Épp hazafelé tartott  meló után. Csak annyit kérdezett, hogy hol vagyok? Tizenöt perc múlva találkoztunk. Az ilyen barátokért kell hálát adni. :) Elmentünk  vizet inni, aztán a csónakázótóhoz. Szél még mindig sehol, a tó felszíne akár a tükör. Nim próbálta fotózni a mobiljával, de annyira azért nem volt világos. Láttunk egy kacsacsaládot, hallottunk békát és tücsköt, közben beszélgettünk mindenféléről, de főleg az  éjszakáról. Még bementünk a városba is. A végén ettünk egyet a mekiben, aztán hazaspuriztam. Megint hajnali egy után  feküdtem, de jól éreztem magam, és csak ez számított!

Nagyon örülök a barátaimnak, akik jönnek mikor szükségem van rájuk! 
Erről jut eszembe, hogy valaki rávilágított a királylányos történet gyenge pontjára. A bölcs semmit nem adott arra az esetre, ha szerelmes az ember.