Apukám a vadonatúj öcsém kiságyát szerelte össze, én meg ott ültem benne, "segítettem" neki közben pedig Kovács Kati énekelte, hogy halegközelebb láááátlak...

Elsős voltam. Iskolába készülve a beépített szekrény tükrös ajtaja előtt álltam, míg anyukám túlszoros copfokba fésülte a hajam. Nem tudtam nyugton állni, mert Baccara szólt a rádióból...

Ez az egész, egyik délelőtt a Tizenöt nyár kapcsán jutott eszembe, és sorolhatnám életem számtalan többi emlékét ami zenékhez kapcsolódik. Amikor régi zenék jönnek elő, mindenkiben felszínre tör egy sor régi érzés is. Talán emiatt születnek a bezzeg hozzászólások. Hogy bezzeg régen még tudtak zenét/szöveget írni, és deszép volt az énekes/nő, a hangja, ruhája. És tudtak igaziból zenélni meg énekelni. Ezerszer színvolnalasabb, tartalmasabb, egyedibb volt. Nem ám mint most! Csak a dübörgés meg a tuctuc. Én is szeretem a régi számokat, mégis azt gondolom ez hülyeség. Sose volt még egyszerre, ekkora mennyiségű és ilyen sokféle zene ennyire könnyen elérhető. Aki ebből nem tud választani, az talán nem is akar. Inkább csak emlékezni szeret.