A háromnapos fejfájásban 2 nagyon rossz van. Vagyis három. Vagy mégsem. Rossz benne, hogy fáj. Aztán ott van a hányinger. A hasogatás. Pocsék, hogy -bár elhiszik, hogy piszkosul fáj- rajtam kívül itthon senki nem tudja milyen. Nem, ez így nem jó, én nagyon örülök neki, hogy a többieknek fogalmuk sincs erről, és szuper, hogy nekik nem fáj, csak az a pocsék, hogy elhiszik, de mégis ugyanazt várják tőlem. Az a rohadt fejfájás meg mindent megnehezít. Amit meg nem, abból pont az örömömet veszi el. Pl. nem jó enni. Sem. A leggonoszabb benne az, hogy éjjel is fáj. Ha sima fejfájása van az embernek, akkor ébredés után, míg magához nem tér, nem érzi. Ez nem olyan. Állandóan fáj, éjszaka is. Így aztán aludni sem tudok túl sokat. És reggel már arra ébredek, hogy iszonyúan fáj és első utam a konyhába vezet, mert muszáj valamit magamba tömnöm ha fájdalomcsillapítót akarok bevenni. Beerőltetek pár falatot aztán a gyógyszert és várok. Először jön a gyomorégés, utána végre jobb kicsit. Még mindig fáj, de olyan, mintha leeresztették volna a függönyt és a fájdalom amögött lenne.

A háromnapos fejfájásban egyetlen igazán jó dolog van. Hogy pontosan tudom meddig tart majd. Csak ki kell várni a végét. Akkor varázsütésre elmúlik s én ezt tisztán és világosan érzem. Lehet örülni annak, hogy nem fáj. Csodás pillanat!