kedvesnaplóm avagy: milyen napod volt tegnap? jó. bővebben? jó szar.
Feleannyian csináltuk, a munka meg duplája volt a szokásosnak. Ez igaziból nem meglepő, számítottam rá, merthogy a baj ugye nem egyedül. Emellett természetesen megvolt az ellenőrzés is. Na annyira nem terhelt agyon, csak egy plusz stresszforrást jelentett. Igazán rendesen úgy csinálunk mindent, ahogy a szabályzatban le van. Csak sok volt tőle a nap már délutánra, pedig a neheze még csak ezután következett.
A szülői olyan volt, amilyennek gondoltam, kivéve, hogy irtó kellemetlenül érintett, az a 3 szülő aki még rajtunk kívül benn üdögélt a teremben, és akik végighallgatták a háttérben, hogy mit mondanak nekünk. Na mindegy. Nagyon paráztam tőle, mert tudtam, hogy én vagyok sáros. Vagyis mi. Igazán szépen beszéltek velünk egyébként és van is némi igazság abban amit mondtak, de nekünk is igazunk van. Tehát mindenkinek igaza van, mégsem jó semmi. :) Előszöris visszaállítjuk a mesélést. A többit majd meglátjuk.
Kedvenc fodrászomnál már sokkal jobb volt, bár kellett egy kis átvezetés. Elmeséltem neki is nagy vonalakban a történteket, mert annyira bennem volt még. Aztán míg várni kellett, ő megnyírt egy másik embert én meg olvastam. Utána már mindenféléről tudtunk beszélni. Nagyon fáradt voltam, de kellett a levezetés, mert egész napom elég feszült és gyors ritmusban telt. Fodrászolás után (nohátnohát, még1 meglepetés! ez az év engem állandóan csodálkozásra késztet) kaptam tőle szülinapi ajándékot, aztán elmentünk egy étterembe. 95-ben voltam ott utoljára, akkor kezdett befutni. Mára naggyon puccos kajálda lett. Nem az az elbújós, otthonos kis kocsma. :) Olyan sznoboknak való. Vagy nekem vannak előítéleteim. :) Úgy történt, mint a filmeken. Elénk jött a cincér és mutatta a szabad asztalokat. A kabátunkat elvitték felakasztani (lógtak szegények), a rendelésnek megfelelően kicserélték az evőeszközöket. Jó hangosan kellett beszélnünk, hogy átérjen a hang az asztal túloldalára. Természetesen muszáj volt rögtön az elején átintegetnem. :) (Eszembe jutott ugyanis mikor Eddie Murphy királyfi volt. A sokméteres asztal két végén ülnek ő meg a szülei, aztán közelebb megy hozzájuk erre az apja mondja neki, hogy jééé bajuszt növesztettél? Ő meg, hogy aha, másfél éve. :) Vagy ilyesmi) Azért sikerült elég jól feloldódni, mert mindennek ellenére nem volt rideg a hely. A gerendákra párok neveit és dátumokat véstek, jó sok volt belőlük, szerintem azoké akik itt tartották a lakodalmukat. Ez nagyon tetszett. És a sarokban zongora állt -előtte pici táncparkett- amit kezelésbe vett egy 50 körüli, univerzális kinézetű férfi. Szépen játszott, kellemes muzsikával töltötte be a termet. Szerencsémre nem ittam alkoholt. Azért szerencsémre, mert különben könnyen a dalolás/táncolás ingoványos talaján találja magát az emberlánya. Ráadásul az én drága fodrászom egyre oltogatott a miakedvenced? mithallgatnálszívesen? kérdésekkel. Elütöttem azzal, hogy amiket én szeretek, az mind szomorkás. Egyben letiltottam neki mindenféle hb és bsz tartalmú zenéket.Természetesen nem maradt adósom, jó hangosan kérdezte, hogy: akkor most hányadik szülinapod is volt? :) Szeretem nagyon! :)) A kajára igazán nem lehetett rosszat mondani. Vadragu levest ettem krumpligombóccal, és részeges túrós palacsintát meggyes áfonyaöntettel. Természetesen egymás után. A leves valami mennyei ízekkel áraszott el! Tejfölfelhőcske úszott a tetején, telerakták gombával és apró kockára vágott hússal. Nagyon nagyon szeretem a tárkonyt! :) Ez így annyira fincsi volt, hogy gondolkoztam is rajta, elrontsam-e az élményt egy újabb ízzel. Aztán csak rendeltem még. A palacsintát korrektül megcsinálták, de semmi különös. Az csak simán jó volt. :) Viszonylag körülugráltak bennünket a pincérek, nem kellett várni semmire, de végig olyan érzéssel ültem ott, hogy... nem is tudom. Vissza az egész, valószínűleg én vagyok a hülye. Mint pl. a kabát felvételnél. Jött a számlásember, hogy majd ő felsegíti a kabátot, de én nem vártam amíg végez a fodrászommal, hanem egy hirtelenváratlan fordulattal lefejeltem, közben pedig elvettem tőle a fegyvert. Egyetlen jól irányzott ütéssel megszabadítottam néhány fogtól... ja, ez nem az. Tehát nem vártam, hanem a kabátomat felvettem egyedül. Erről nem a cincér tehet. Persze az is igaz, hogy további cincérek nem vették a fáradtságot, hogy -akár nyakukat törve- rohanjanak nekem az én kabátomat fölsegíteni. :) Amúgy tele volt az étterem küldöldiekkel és csupa férfi ült az asztaloknál. Ha akartunk volna társaságot, nem igazán okozott volna gondot. Hm... nem hiszem, hogy ismerkednék ilyen helyen. Az embereknek előítéleteik vannak. Nekem is. :) Maximum egy névjegykártyát fogadnék el. :) Este aztán fél12 környékén már ágyba is kerültem! :) Hosszú nap volt, de túl vagyok rajta. Megint azt csináltam mint a középiskolában. Szerettem volna minél előbb letudni az egészet. Pedig valamikor megfogadtam, hogy nem fogom siettetni a napokat, órákat. :) (mindig beugrik Pony nagymamája az Emil és a detektívekből. Ő mondta, hogy: ne siettesd az időt lányom, így is elég hamar lesz belőled vén szatyor. :)) )
Szólj hozzá!