Velem nem lehet komolyan beszélgetni. De tökéletes illúziót nyújtok!

Pffff.... vasalás. Bármit kitakarítanék helyette, még a mosogatás is jobb nála. Muszáj. Általában nem csípem, amit muszáj csinálni. Csalok is. A pólóvasalásnál. Tisztességesen, átmegyek az elején aztán a fordítás után a hátát már csak középen megsímogatom. Hajtás és szekrény. Pffff.... utálok vasalni!

Elkezdtük nézni a Mumia3-at. Kb. a hetedik percben beugrott, hogy akkor vajon holnap motorral, vagy kocsival megyünk dolgozni? Hiába no, rendkívüli módon lekötött a történet. :) Aztán egyre csak jöttek az erőltetett poénszerűségek, a kínaiak, az agyagkatonák, hogy R.W. szerepét más alakítja, hogy a fiú és apa között talán van 10 év. A 15. perc tájékán újabb gondolatrohamom volt. A BKV vágtázott át az agyamon. Pontosabban a változások. Hogy ugye volt olyan járat, aminek a csak a száma, menetrendje és útvonala változott. Nem értettem ezt már akkor se... ez nem egy teljesen új járat?

15:53 - kiléptem az ajtón.

Beadtam anyukámékhoz a paprikát, meg odaadtam neki a frissen másolt kulcsot. Pár szóval elmeséltem, hogy most rohanok vissza, mert az egyik egyáltalán nem nyitja a zárat és futottam is tovább. A buszmegállóban találkoztam a gyerekeimmel (azokkal, akiktől nemrég vettem búcsút, midőn edzésre indulva összepuszilgattam őket) vigyorogva mentem feléjük, ők meg elémjöttek. Ez nem igazán a tisztelet vagy a túláradó szeretet megnyilvánulása volt -bár mindkettő megvan bennük-, szerintem csak el akarták kerülni, hogy a többi edzésre induló kölyök előtt puszilgassam meg őket újra. :) Otthagytam a két cukorfalatot, siettem tovább a kulcsoshoz. A fiatalember megismert, mondom itt voltam ma, 5 kulcs, 4 tökéletes, 1 tökéletesen rossz. Elvette, megcsinálta, még reszelgetett is rajta kicsit. Kiadta, mondott valamit, én mosolyogva megköszöntem, és rohantam kifelé. Aztán pár lendületes lépés után megtorpantam. Öööö... most akkor mit is mondott? Talán ez is pénzbe került? Én ugyan nem figyeltem.... kicsit elkalandoztak a gondolataim. Mindegy, már nem mentem vissza, úgy döntöttem, ez benne van az árban. Végülis ő nem csinálta meg tökéletesre, és senki nem rohant utánam kiabálva. Azért hátranéztem. Nem, senki nem volt ott. Rápillantottam a telefonomra: 16:10. Irány haza. Csak úgy suhantam át a zebrán, amint zöldre váltott a lámpa. Mikoris az első autóból egy női személy integetését észleltem. Nézem, kiafeneaz? Halványlila segédfogalmam nincs. Nézem még jobban, integet ezerrel. S még vigyorog is. Ismer engem, nem vitás. De vajon ki lehet az? Csak nem a tótszilvi? Hát, csak nem a tótszilvi... Megállok a túloldalra érve, várom, hogy elinduljon és még oldalról is sasolom. Ő még oldalvást is csak vigyorog rám és integet rendületlenül. Visszaintegettem, bár nemtom kinek... :D Mindenesetre e megdöbbentő eset eredményeképp az út további részében vigyorgok én is, mint pék kutyája kiflire. Közben meg bámulok kikerekedett szemekkel, mert az út mellett elkerekezik egy olllyan szemű férfi, hogy eláll a lélegzetem. Pedig még csak rám sem néz. A következő zebránál (úgy látszik ma különös szerepük volt a zebráknak) villámcsapásként aztán ráismerek az előbbi ezüskocsis nőcire. Ha lehet, még vidámabban vigyorgok. Néha még ki is hallatszik. Ahogy haladok az aszfalt-fehérsáv kombináción, nézek ki a fejemből, feltűnik a túloldali lámpaoszlop alatt egy igen-igen ismerős színű öv. Persze, hogy a csajóca kabátjáról. :) Az öv szarráázott,  még reggel veszíthette el. Ha pedig így volt, akkor ma már 2x, azaz kétszer mentek el mellette. Hol járhat ezeknek a gyerekeknek az esze? És kitől örökölhették? :) Innentől a vihogás elszabadul, hazáig abba sem bírom hagyni.

16:21 - belépek a lakásba. :D

19:08 - G. rámköszön gmail-en, hogyaszongya:

G-re álmomban sem gondoltam volna. Én egész eddig abban a hitben ringatóztam, hogy a zAandika integetett nekem. :D Őőrület...

Ebben a pillanatban kezdett zuhogni. Akkor talán inkább a ruhákat kellene összeszednem... vagy írok egy apró bejegyzést.

Benéztem a szekrényembe reggel és megállapítottam, hogy már megint tele vagyok fekete cuccokkal. Pedig kedvencem a meggypiros, imádom a sárgát. Nem a citromsárgát, hanem azt az élénk töményet, ott az oker és a citrom között. Mint a lemenő nap színe, vagy tojássárgája (feltéve, hogy nem tápos az a tyúk). Szívesen viselnék hófehéret, vagy olyan mélykéket, mint október elején az ég. Jöhetne valami frisszöld, esetleg narancs. Már a rózsaszínt és lilát is felvenném azt hiszem, de ami jól néz ki és tetszik, azt mind feketében gyártják. Fekete a bónuszruhám, a margarétás pólóm, az a farmer, ami legjobban áll nekem, a bokacsizmám, a csinos hosszú bőrcsizmám, az alsóruházatot meg ne is említsük. Télikabátot kell vennem idén. Nem fogok feketét venni. Azértsenem!

És megint kinyírt egyet. Pedig ezt már egyszer életre pofozta. Akkor az utolsó pillanatban érkezett a vízzel. Most elkésett. Míg eltüntette szegény növényt, látta maga előtt saját korábbi ígéretét. Persze, hogy fogja locsolni. Nem is sejtette, hogy ilyen vízigényes, de majd eztán külön figyel rá.... pfff... na persze! És szégyellte magát ezerrel.

 Ez így nem mehet tovább. Szólni fog a kicsinek. Még ma. Végülis már 10 éves lesz hamarosan. Ez meg olyan gyerekes hozzá. Nem lehet, hogy még mindig a plüssök foglalják el a fél ágyát. Nem lehet egész éjjel vigyázzban aludni az állatkák miatt. Az ágyat pedig állatkátlanítani köll. Bizony, kegyetlen lesz ma este. De keményen megmondja a kicsinek. Elég nagy már hozzá. Hülye baldachin... - gondolta még a monológ végére. Mert a baldachin beleakadt a kedvenc hajpántjába. Vagyis a kedvenc hajpántján, két hosszú rugón vidáman ugráló-himbálózó, két arany szivecskébe. Hülye baldachin. Még a végén lepotyognak róla a kis arany csillámok. Sőt! Hát majdnem leverte a fejéről! És, hogy fog akkor tovább takarítani?

Éljen az új nap!

Ma törlöm a playlistet. Szép az élet sejhaj meg minden...

Ez egy igenigen rövid bejegyzés. Akartam még írni, de jött anyukám és ellentmondást nem tűrő kedvességgel megkérdezte, hogy jöhet-e velem, ahova megyek. Mennem is kell... :)

Mindenkinek megvannak saját kis rituáléi. Amikhez ragaszkodik, amiket szeret. És amiket néha kihagyni is jólesik. Van aki naponta megnyitja kedvenc blogjait. Esetleg naponta 2x is... :) Van akinek útvonalhoz, utazáshoz kötődik. Rálép kőre, padkára, vagy félhangosan megjegyzi, hogy itt lakik a Bogi nagymamája. Természetesen nekem is van külön sajátbejáratú rituálém. Több is. Enyémek gyakran évszakokhoz kötődnek. Legutóbb az ékszercsere ért utol. Nincs túl sok ékszerem, de mindegyikhez emlékek fűznek, szívesen hordom mind. Aranyat és ezüstöt nem szeretek vegyesen viselni. Talán emiatt alakult ki, hogy szeptember tájékán váltok. Amikor már igazán érzem az őszt, azon a napon sorban leveszem az ezüst gyűrűimet, a nyakláncomat, a fülbevalóimat és végül a fülgyűrűt. Előveszem a kis szelencémet és kiválogatom a következő garnitúrát, az aranyat. Mindet végignézegetem, ha kell megtisztítom, közben óhatatlanul is eszembe jut, melyiket milyen alkalomra, kitől kaptam. Itt van az érettségire kapott gyöngyös nyaklánc és fülbevaló, vagy a szives medál, amit harmincadik szülinapomra kaptam... mindet nagyon szeretem. Még egy sor gyönyörködés, aztán az ezüstök bekerülnek a szelencébe pihenni. Itt az ősz...

Ma megint csak állok és nézek befelé... nem tudom. Soha nem tudom biztosan, hogy mire ébredek másnap. Ma zűr van odabenn, könnyek idekinn. Fölösleges kérdés: miért? Fogalmam sincs. Ma fogékony vagyok, betesznek az érzelmek. Mások érzelmei is. (És ezt ma már elmondtam) Pedig nem akarom. Ma mindennél jobban szeretném a "kefélni-aludni-röhögni szentháromságot". "Önpusztítás túlélés". Mindenki saját tehetsége szerint keveri a koktélt.

Na vissza a rendrakás hímes mezejére. Idekinn és odabenn.

Ui: nahátnahát! Kismértékű vidámodás tapasztalható. Mire nem képes a zene?