Megfagyott a padlizsánom. Valaki az egyelőre még 3 fős családom (míg agyon nem csapom) tagjai közül, átállította a hűtőt 5-ös hűtésre, mitsem törődve az én kis padlizsánommal. Pedig padlizsánkrémet akartam csinálni belőle. Fokhagymával és tejföllel. Bár, most, hogy belegondolok, nincs itthon tejföl. :) Azért megpróbálom. Közben, ha már a hűtőben jártam, rendet is raktam benne, és -ó borzalom- találtam egy kislábasnyi húslevest. Hogy mikor volt nálunk utoljára húsleves, azt ne kérdezze senki, mert én már nem emlékszem rá. Levest kiöntöttem, lábast alapos fertőtlenítésnek vetettem alá, a mosogatóval egyetemben.  Valamivel sikeresen végigkaristoltam a karomat. Furcsa, mert már csak a sebet vettem észre. De ez van, mikor elkap a gépszíj. :) Most belelendültem és mindenhol rendet akarok rakni, hogy mikor szeptember elején itthon leszek, már csak takarítani kelljen, meg könyveket csomagolni. Robbantottam a konyhában is. Kaptam egy új kisszekrényt. Mivel plusz helyem keletkezett, átpakolom az amúgy szorosan lévő terítőket a fiókosból. Akkor elférnek majd a gyógyszerek is. Meg a titkos kuplerájos szekrényemet is felszámolom. :) Végre lesz helye a mézeskalács kiszúró formáknak, meg annak a temérdek kütyünek és marhaságnak, amit az évek alatt összegyűjtögettem és cipeltem lakásról lakásra. Az is igaz, hogy kíméletlenül megtizedelem az állományt. Ha valamit nem használ az ember több mint egy évig, akkor anélkül teljesen jól elboldogul az életben. A ruháknál is ezt szoktam csinálni. Muszáj. Nem halmozhatjuk fel az összes dolgot, amihez hozzájutunk az életben. Csak a legfontosabbakat tartom meg. Amikhez valami emlék fűz. Vagy amik jellegzetesen visszaadják életem egy korszakának hangulatát. Egyfelöl jó, hogy még így is gyarapodik az emléktár, másfelől meg... :) Eszembe jutott valami, úgyhogy ezt most kiegészítem. Van két hely, ahol korlátlanul gyűjthesz, mégis marad szabad zug. Ahova amit és akit csak akarsz eltehetsz. És akit/amit ezekre a helyekre jól elraksz, az veled lesz mindig, még akkor is, ha akár évekig sem használod. :)

Fiacskám poénkodik: anyaaa, a szinkronúszóknak kötelező mindent egyszerre csinálni? Szóval, ha az egyik vízbefúl, a másiknak is kötelező? :)

Hosszúra nyúlt az éjszaka.

Még mindig tart a tegnapi hangulat. Ugyan felkeltem reggelit készíteni, de ezzel be is fejeződött az értékelhető cselekedetek sora. Ebéd gyorsan a sütőbe, aztán délelőtt hevertem egy félórát. Kidőltem.

"We're walking in the air
We're floating in the moonlit sky"

Heverek az ágyon, csukott szemmel. A zene betölt. Vagy kitölt. Nem tudom eldönteni, mint ahogy azt sem, hogy könnyű vagyok és lebegek, vagy súlyos vagyok és süllyedek...

Mindenesetre sikerült kicsit felélednem. :)  Kellene készülődni az iskolára, de ez ma sem fog összejönni. Holnap meg anyukáméknál lesz ebéd. Még egy közös ebéd, míg a tesóm itthon van. Aztán fél évig nem látjuk. Nagyon aggaszt, hogy elmegy. Miatta is meg a sógornőm miatt is. Nem lesz könnyű nekik, de nekünk sem. Anyukámnak főleg nem. Azt hiszem beszerzek neki valamit ami majd vigyáz rá, meg szerencsét hoz neki. A tesómnak.

Csináltam fényképeket, hogy kicserélhessem a lap fejlécében lévőket. Csak még a jóistent kell megkérnem, hogy segítsen infot szerezni arról, hogy is kellene kicserélni. :) Lefotóztam a csigaház darabkákat, amiket legutóbbi dunai kirándulásunkon szedtem össze. Még így törötten is nagyon szépek. Nem tudom mi az oka, de odavagyok a közeli fotókért, amiken látszik minden kis apró részlet.

Öt óra nyugtalan alvás után arra ébredtem hajnalban, hogy még mindig hasogat, lüktet a fejemben a fájdalom. Utálom a fejfájást. Kibotorkáltam a konyhába, fel sem kapcsoltam a lámpát, a szemeimet alig tudtam nyitva tartani. Gyorsan benyomtam egy csomag jóreggeltet fél pohár tejjel. A gyomrom tiltakozott, de nem akartam a fájdalomcsillapítót éhgyomorra. Aztán visszafeküdtem. É.P. magához ölelt, én meg csak hallgattam a szívdobogását. Borzasztó, hogy a fizikai fájdalom, hogy ki tud készíteni. 

Reggelre elég meggyötörten néztem ki, de éppen csak valami nyomásfélét éreztem, ezért boldogan indultam neki a napnak.

Ma egy magasított nyakú, ujjatlan blúzt viselek, valami fényes kevert anyagból van. A metrón észrevettem, hogy útközben sikerült valahonnan szereznem rá egy kis foltot. A domborzati viszonyok miatt elég feltünő helyen terpeszkedett. Gondoltam majd kimosom. Csak úgy magamon megnedvesítettem, kis szappannal megdörgöltem. Ennek az lett az eredménye, hogy száradás után, a domborzati viszonyok miatt elég feltünő helyen terpeszkedett egy bazinagy folt, a közepén egy kis folttal. :)

Így aztán inkább levettem, és úgy mostam ki. Addig belebújtam a benti kardigánomba. Mosás után a ventillátor elé tartottam és lobogtattam 10 percig. Akkor már látszott, hogy kijött mindkét folt. Örültem egy sort, aztán kiterítettem száradni.

Ma ez meg ez van. Fejfájás ellen.

Nem Teljesen véletlenül rátaláltam egy gyerekkori kedvencemre! Most nagyon örülök, és egyfolytában Gigliola Cinquett dalát hallgatom. :) Emlékszem rá, hogy apukámnak volt egy orsós magnója, amit aztán megörököltem tőle, a szalagokkal együtt. Most sok zene fog következni. Mert mindegyik kicsit kedvecem a mai napig.

1, 2, 3, 4, 5, 6,

A tegnapi, kellemes semmittevős napnak indult. 10 körül reggeliztünk, volt tésztába csavart virsli a kisasszonynak, :) piritós, vaj és kis kaviár a ház urának és a fiatalúrnak, nekem meg tejeskávé hidegen, 3 és feles tejből. :) A mennyei falatok után lógattuk a lábunk, én barbiztam egy keveset a csajszival, a fiúk meg NatGeo-n művelődtek. Bőven egy óra után ebédeltünk. Nem különösebben erőltettem meg magam, pörköltet dobtam fel és kagylótésztát köretnek. Annyira tele voltam a reggelitől, hogy nem is ebédeltem, csak odaültem a többiekhez. A kávé után mostam egy keveset, muszáj volt a gyerkőcök cuccát rendbetenni. Rendet raktam a konyhában, aztán, úgy megültem. Hat óra körül egyszercsak valami történt. Rámjött a valamit kéne csinálni érzés. :) Leánykám persze mindenben benne van, amiben én is, hát nekiálltunk festeni. Ő a nyaralás alatt készített agyagcuccait, én meg azt a törött poharat, amit már egyszer említettem. És ha már belelendültünk, cipősdobozból készítettem egy takarót annak a csúnya izének is, ami a konyhafalon van. Valami trafóféle. Irtó rondán nézett ki. Csak úgy meztelenen lógott a falon. Most azért sokkal kellemesebb. Ha már eleget láttuk, akkor meg egyszerűen lecserélem a dobozt. :)

...akkor nevetek rajta, ahogy a kocsisor között motorral haladva látom: az emberek gyorsan behúzzák karjukat az autóba. Pedig nem lenne szükség rá, hogy behúzzák. Persze elhiszem hogy ez önkéntelen és esetleg tényleg megijednek, de vicces.

Végre vége a nyaralásnak. Újra itthon alszanak a kölykök. :) Ha nem saját tapasztalat lenne, biztos nem hinném el, de már megint nőttek! :) Épp az orromig érnek. Leánykám egyszál fürdőruciban érkezett haza, nem bíbelődött holmi ruhákkal. Arca valami cicafélét mintázott, csak éppen világoskék-rózsaszín kombinációban. Első szava: tésztába csavart virsli? Mármint, hogy az lesz-e vacsorára? A bevásárlás így elúszott, muszáj volt azonnal hazamenni. Persze még rögtön aznap este el kell mesélni az egész nyaralást, közben kb. ezer kérdést kell megválaszoltatni a munkától elcsigázott szülőkkel. Mindemellett természetesen állandó anyán- és apánlógás, ölelgetés a szokásos menetrend. Estére alig vártam már, hogy a meséléshez érjünk. A jójétpuszi is hosszúra nyúlt, úgy látszik mi is hiányoztunk nekik. :)

Az ünnepet pihenéssel töltjük. Vasárnap a hét közepén. Juhéj! :)

Annyira profin futtattam fel az élesztőt, hogy magam is leemeltem a kalapomat előttem! :) Egyébként éppen kakaóskalácsot gyártok, a család naaagy-nagy örömére. É.P. egyszer azt mondta, hogy az enyém már jobb, mint amit a nagymamája süt. Mivel pedig a kakaóskalácsot már csak úgy gondolomformán csinálom és érzés szerint; kijelenthetem, hogy ezt bizony már tudok sütni. (Ugye jól gondolom, hogy ebből a szempontból mellékes, hogy a dagasztáshoz a konzervnyitót emeltem le a polcról.)

A hétvégén megtettem az első kört. Az iskolai cuccok beszerzése minden évben rémálom számomra. Egy ósanra esett a választásom, de megint rájöttem, hogy alkalmatlan vagyok a tömegben való vásárlásra. Az emberek türelmetlenek, agresszívak, figyelemetlenek. Nagyon utálom. Ezért szeretem, hogy a teszkó éjjel is nyitva van. Senki nem lökdös el a polctól, nem érzem kellemetlenül magam amiatt, hogy hosszasan válogatok. Amúgy, a gyerekeim kezdenek nagyok lenni. :) Kisleánykám kapott egy diznihercegnős hátizsákot anyósoméktól. Ráadásul rózsaszín! Róózsaszín! :) És az első az volt mikor meglátta, hogy a fülembe suttogta: anya nem fognak emiatt kicikizni az iskolában? :) Édes! Megnyugtattam, hogy ez nem iskolatáska, és különben is. A Bogihoz menet éppen jó lesz majd a játékokat vinni. Látni kellett volna a megkönnyebbülést a kis arcán. :)

Rendet kellene rakni a gyerekeknél, és előkészíteni az iskolai dolgokat, de ismerem magam... ráér majd szeptember első napjaiban. :) Egyébként találtam egy halom lepréselt őszi levelet az egyik nagy mesekönyvükben. Mostmár nem dobom ki. Jó lesz idén is. :)

Nagy merészséget cselekedtem! Vettem egy orchideát. Felbátorított, hogy a kálám már több mint 2 hete folyamatosan növeszti a leveleit. Majd meglátjuk, sikerül-e az új jövevénynek túlélnie engem.

Ma beszereztem 2 új fülbevalót. Nem találtam olyan virágot, ami tetszett volna. Viszont. Egynek választottam egy formás kis skorpiót. Talán hordani is fogom. Hadd meneküljön aki akar. A másik már megint szív, de épp ilyen még nem volt.

Mikor az utcákat járom, vagy átmegyek a plázába, szeretek zenét hallgatni. Ma Goldfrapp volt soron. Az efféle zenék hallgatása közben úgy érzem, mintha kívüálló lennék. (mondjuk az is vagyok, mindig olyan érzésem van a bevásárlókp-okban, hogy én nem vagyok odavaló) Mintha csak megfigyelném az emberek világát. Biztosan más is van így. Erről pedig eszembe jutott egy film, amit szeretek. A Cashback. Ebban a főszereplő képes arra, hogy kilépjen a világból, ami megáll. Ott jár kel a sok mozdulatlan ember között. Ezt éreztem tavasszal azon a vidámparki körhintaszerűségen én is. A gyerök persze mindjárt megmagyarázta: anya ez a negatív gravitáció miatt van! Oké. De ugye nem baj, ha én másra fogom? :)

 Ma elég érzelmes hangulatban vagyok... ha készen lesz a kalács, talán még képek is kerülnek ide róla. 

Most 23:17 és képeket akarok feltölteni. Közben beleolvastam. Ez a mai, egészen olyan lett, mint egy iskoláslány naplója. (Bár, ha belegondolok, ez egy napló, ha én nem is vagyok iskoláslány...) Ezért megváltoztatom a bejegyzés címét.

Fordított sorrendben raktam fel a képeket. Szuper! De már nincs kedvem javítani. Fincsi lett, megettük, kész! :)