05:05 - Bocsi, elfelejtettem kikapcsolni az ébresztést...

05:47 - Mmmm, anyácskám? Igen, van hely a kocsiban, 7-kor indulnak az alkatrészért. Jó, nem zavartál... alszunk tovább..

06:32 - Basszus én már rég fel akartam kelni. Ez miattad van. Reggelizel mielőtt indultok?

07:07 - Sziasztok! Puszilom aput. Megyek pakolni a gyerökhöz.

11:08 - Na megvan az alkatrész? Szóval a kocsi csak valamikor holnap lesz kész. Nem, még nem tudom mi lesz az ebéd.

11:31 - Tényleg szép az idő. Nézel vonatot? Elintézed? Jó, nekem tetszik Sárvár.

11:39 - Oké, akkor szállás megvan. Mennyi a vonatjegy? 8. Oké. De retur kell... 16?? Akkor inkább tegyük át holnapra és menjünk ha kész van az autó. Családi jegy... így belefér a tizesbe. Akkor menjünk? Akkor megyünk. Mikor kell indulni? Délben? Kicsit húzós. Jó, és mennyi az idő? Öööö nem árt kicsit sietni. Gyerekek öltözzetek fel, aztán mindenki hozza ide a fürdőruháját. Kell még papucs és fogkefe... Majd útközben veszünk ebédet.

12:03 - Hívjátok a liftet!

12:48 - Szerintem tökjó hangulatú padon ebédelni, vonatra várva.

13:07 - Keressetek üres fülkét

15:35 - Sárvár

16:48 - Termálfürdő, víz víz végre! :)

Ez a kétnapos "nyaralás" a maradék üdülési csekknek köszönhető. Villámötlet. Épp csak az volt a kérdés, hogy Győr vagy Sárvár legyen a cél. Kocsi nem volt, Sárvárra vonattal egyenes az út. Gondoltuk. Pillanatok alatt megvolt a szállás, egy kis térkép, a bepakolás. Nekiindultunk egyszál pulóverben, tudtam, hogy nem lehet rosszidő. Két és fél órán keresztül izzott a hátsónk a fűtött üléseken. Aludtam egy nagyon és majdnem kiolvastam a táskámban hordott könyvet. Gyerekekkel már alig lehetett bírni mire odaértünk. Kiléptünk az állomás épületéből és megcsapott a falusiváros hangulat. Sárvár nagyon helyes kisváros. Kisváros, de így is gyalogoltunk kb. fél órát a szálláshelyig. Persze rengeteg a panzió, hotel, zimmerfrei, de még garnihotelt is láttunk. Gyorsan elfoglaltuk az apartmant, talán 5 percet ha töltöttünk a szobákban és még azzal a lendülettel indultunk is fürdeni. Na a következő meglepetés az a jó kilométernyinek tűnő hatszázméter volt, míg odaértünk. Egyébként a fürdő nagyon is kellemes. Két belső és külső élménymedence, egy belső forróvizű plusz a strand csúszdával. Volt még víz a strandmedencében, de egyetlen bátor ember sem merészkedett oda. Jobb volt a langyosvízben üldögélni, tespedni. Csodálatos időt fogtunk ki. Mire beértünk a vízbe, épp sötétedett. Gyönyörű és romantikus alkonyat volt, egy egészen kicsit sajnáltam, hogy nem kettesben vagyunk. A gyerekek persze szó szerint lógtak rajtunk. :) Igazán remekül éreztem magam, de ide még biztosan visszajövök aprójószágok nélkül. A megvilágított, simogató víz (más fény nem is volt a kinti medencéknél), a sötét és langyos levegő... egyszerűen muszáj! :) Hm.... :) Farkaséhesen hagytuk el a fürdőt.

Ma nincs türelmem ezt befejezni. Szerintem nem is fogom sose. Ezért még gyorsan idebiggyesztem, hogy pompás vacsoránk volt szuper kiszolgálással. Aztán másnap délelőtt még egy jó nagy fürdés után három órát vonatoztunk hazáig.

Ma a metróban odalépett hozzám egy hölgy. Papírok és toll volt a kezében. Szinte sosem akarok kitölteni semmilyen visszautasíthatatlanul előnyös ajánlatot, de most valahogy hagytam, hogy beszéljen. Nagyon rövidke ív volt, 3 kérdéssel nagy általánosságban a munkáról. Egyszavas válaszokat várt. Meg is kapta, aztán kérte a telefonszámomat. ?? És ha én azt nem akarom megadni? Azt mondta, akkor ő egy vasat sem kap, és kapnék állásajánlatokat. Mondtam neki, hogy nem akarok állásajánlatokat kapni (nem is tudom milyen személyreszóló ajánlatokat adhatnának a 3 válaszom alapján). Erre viszonylag feldúltan elrohant. Nagyon kellemetlen érzés volt, de akkor sem adom meg a telefonszámomat. Azt csak az ismerőseim tudják. Akiket ismerek. Nem látásból és messziről. Nem is tudom miért telefonszám kell? Miért nem kérnek mélcímet? Azt én is adtam volna. A másik meg, hogy vajon nem lenne érdemes előbb tájékoztatni, hogy telefonszámot fog kérni a végén? Jó, persze, akkor sokan élből elhajtják, értem én, hogy csak a munkáját végzi, de ez így akkor sem volt jó.

Buszoztam ma. Szokás szerint a hátsó sorban találtam meg a helyemet. Az ablaknál szeretek ülni, feltéve, hogy akad szabad hely. A sor túlsó végét már elfoglalta egy jó erős fiatalember. Félliteres üdítőt fogott, épp ki akarta nyitni. Persze láttam, meg ő is engem. Megpróbálta lecsavarni a kupakot, de nem ment neki. Tiszta hülyeség, de automatikusan nyújtottam a karom felé, és (szó nélkül) kértem a palackot, hogy megpróbálhassam én is kinyitni. :) Elég komikus helyzet, de az méginkább, hogy ő meg vette az adást és azonnal átadta. Mi tagadás, tényleg ránőtt a kupak, hát persze, hogy én sem tudtam kinyitni. :) Mosolyogva közölte, hogy: azért megijedtem volna. Miután visszaadtam, újra megpróbálta kupaktalanítani, közben mindketten csodálkozva nevettünk. Végül kicsit szomorkásan, bontatlanul tette vissza táskájába. :) Sajnos nem volt nálam se kisbicska, se olló, nem segíthettem. Azt hiszem kellene rendszeresíteni bele. Mármint a táskámba. Igazán elférne a mokkáskanál só-cukor, szívószál mellett a konyhasarokban. :)

Itt vagyok.

Tegnapelőtt még a Grossglocknert figyeltem, s foglyul ejtettek a hegyek. 

Tegnap még a Nockalm-ról kanyarogtam lefelé. Délután egy irdatlan víztározó hatalmas betongátján állva figyeltem a vakmerő egyedeket, kik egyetlen vékony gumikötéhez rögzítve ugrottak egy daru kosarából a gát tövébe.

Ma ülök a gép előtt, fáradtan az 1800 km-től és még mindig ott járok...

1. nap

Szerda volt. Fél egy körül bújtam az ágyba, de már alig vártam, hogy felébredhessek. Nyolcra beszéltük meg az indulást. Nim csatlakozott hozzánk, mint már oly sokszor. Összeszokott kis csapatot alkotunk így hárman. É.p. a csapat és az autó vezetője, Nim a "gyerek" más látásmóddal, és én, a megfigyelő. :) Abenbergbe tartottunk, a csütörtök esti Schiller koncertre. Jegyeink már április eleje óta pihentek a komódon. Ahogy közelgett az időpont, úgy vártam egyre jobban, hogy ott legyek. S végre ültünk a kocsiban, gurultunk az uticél felé. Az első órában a mese járt a fejemben, amit Alattomos pörgepor témában találtam ki, aztán a forróság, a fiúk beszélgetése elzsongított. Amúgy is hátraszorultam, gondoltam kihasználom. Kényelmesen elhelyezkedtem keresztben, bámultam a felhőket. Úgy két óra múlva ébredtem. Rövid kitérőt tettünk Bécsben, aztán újabb két óra alvás következett. Még sosem aludtam ennyit egyik utazás során sem. Azt hittem a melegtől van, de a délutánt már beárnyékolta a fejfájás. Az a bajom az ilyen egésznapos utakkal, hogy nem tudok annyit inni, amennyire szükség lenne. Odafelé három alkalommal álltunk meg. Először a bécsi motorosboltban, utána egy-egy benzinkútnál. Szerencsére mindenhol tiszta mosdó várt (csak azt a pocsék kávét tudnám feledni). Fejfájással együtt is szemet gyönyörködtető tájakat láttam délután. Zöld dombok, váltakoztak megművelt területekkel és hatalmas erdőkkel.  Én még ennyi szálegyenes fenyőt egy rakáson nem láttam! Utunk rövidítve, letértünk az autópályáról, hogy láthassuk az üdítően tiszta városkákat, s végül bámulva beérjünk a szép Abenbergbe. Ugyan a falu túlvégén állt vendégfogadónk Kaiserhof, de a gps segített. Beözönlöttünk az étterembe. Abban a pillanatban 23 szempár emelkedett fel tányérjáról, hogy minket pásztázzon. Délután hat körül jártunk és a vacsora kellős közepén. Az első meghökkenést követően minden nagyon normálisan zajlott. A hotelnéni igazán kedvesen mosolygott ránk, megmutatta a szobánkat és mindent nagyon részletesen elmagyarázott. Ledobáltuk a cuccot, majd azzal a lendülettel el is tűntünk várost/falut nézni. Összesen talán 1 órát töltöttünk felfedezéssel, és ez elég is volt, hogy a helységet megismerjük átólcettig, és vissza. 

Ma megint elszaladt az idő... éjfél elmúlt és 5:30-kor kelni kell. Holnap folytatom.