Ma meglátogattam a kedvenc secondhand boltomat. A legjobb cuccokat ilyen helyeken lehet találni. Nekem legalábbis sokszor van szerencsém.  Erről 2 dolog jutott eszembe.
Az egyik az, hogy nem igazán szeretem a turkáló megnevezést. Turkálni nem egy jó dolog. Azt az ember kedvetlenül csinálja, talán még muszáj is. Amiben turkálsz, az valami számodra taszító közeg. Utáltam pl. a kórházban, mikor a gyerekeim születtek, hogy külsőre normálisnak tűnő nők  beszéltek a saját vizsgálatukról ezzel a szóval.  Persze az is lehet, hogy finnyás vagyok . Mindenesetre az én dokim nem turkált bennem. Mert csodálatos orvos. Sőt, valószínűleg embernek se rossz. :) Hozzám nagyon korrekt és jó volt, vagyis a mai napig az.
Na a másik ami eszembe jutott, hogy vajon miért dob ki valaki tökéletes állapotú, jó minőségű, nem szakadt, nem foltos ruhákat? Talán kinőtte vagy kihízta. Vagy egy ruhát csak 1x-2x vesz fel. Atyaég! Mennyi Marie Antoinette! :) Vagy ajándékba kapta és nem felelt meg a méret, szín vagy forma... vagy megvette, de nem próbálta fel valamilyen általam elképzelhetetlen okból, otthon pedig kiderült, hogy egyszerűen nem áll jól. Vagy éppenséggel túl jól állt és a párja ezért tiltólistára tette. Most több ötletem nincs. Én csak örülök neki! :)

Délután a postáról hazafelé jövet még mindig csendesen zuhogott a szeptemberi esőcske. Egész nap amolyan szomorkás, rezignált hangulat jellemezte a várost. Nekem maradt az összes jókedv. Zene a fülemben, egyik kezemben vidám, sárga-türkiz-lila csíkos esernyő, másikban az apró szatyor. Tartalma órarend, szögmérő papírból, és két ív füzetcímke. Természetesen nem siettem. Miért is siettem volna, mikor olyan jókedvem volt? Átsétáltam a ligeten. Jó, leginkább átszökelltem, mint valami kis kecske. :) Sok volt a tócsa, ahol meg tócsa nem volt, ott sarat találtam. Megnéztem a padomat. (Sőt le is fotóztam.) Akkor vettem észre, hogy a gesztenyefa alja tele van fényes barna  gesztenyével. Egyetlen pillanatra haboztam csak. Aztán úgy döntöttem vállalom, hogy hülyének nézzenek. A szatyorból mindent kistáskámba gyömöszöltem. Sajnos épp nem a piros lógott a vállamon, hanem egy csöpp fekete. A címkéket össze tudtam hajtogatni, viszont órarendért és szögmérőért majd visszamegyek. DE! Megvan a szajré! :) Teleszedtem a kis szatyrot gesztenyével. Sok még a tüskés házában ül. Szeretem látni, ahogy kinyílik a burok. Sáros kézzel, vigyorogva ballagtam hazáig.

Öt óra nyugtalan alvás után arra ébredtem hajnalban, hogy még mindig hasogat, lüktet a fejemben a fájdalom. Utálom a fejfájást. Kibotorkáltam a konyhába, fel sem kapcsoltam a lámpát, a szemeimet alig tudtam nyitva tartani. Gyorsan benyomtam egy csomag jóreggeltet fél pohár tejjel. A gyomrom tiltakozott, de nem akartam a fájdalomcsillapítót éhgyomorra. Aztán visszafeküdtem. É.P. magához ölelt, én meg csak hallgattam a szívdobogását. Borzasztó, hogy a fizikai fájdalom, hogy ki tud készíteni. 

Reggelre elég meggyötörten néztem ki, de éppen csak valami nyomásfélét éreztem, ezért boldogan indultam neki a napnak.

Ma egy magasított nyakú, ujjatlan blúzt viselek, valami fényes kevert anyagból van. A metrón észrevettem, hogy útközben sikerült valahonnan szereznem rá egy kis foltot. A domborzati viszonyok miatt elég feltünő helyen terpeszkedett. Gondoltam majd kimosom. Csak úgy magamon megnedvesítettem, kis szappannal megdörgöltem. Ennek az lett az eredménye, hogy száradás után, a domborzati viszonyok miatt elég feltünő helyen terpeszkedett egy bazinagy folt, a közepén egy kis folttal. :)

Így aztán inkább levettem, és úgy mostam ki. Addig belebújtam a benti kardigánomba. Mosás után a ventillátor elé tartottam és lobogtattam 10 percig. Akkor már látszott, hogy kijött mindkét folt. Örültem egy sort, aztán kiterítettem száradni.

Ma ez meg ez van. Fejfájás ellen.

A pénteki buli alatt egy alkalommal mikor kinéztem az ablakon, az utca túloldalán megláttam egy reklámtáblát. Alatta lámpa, hogy sötétben is jól látszon. A lámpából pedig vastag füst áradt. Mint a füstgépekből. El nem tudtam képzelni, hogy minek? És főleg hogyan? Aztán később rájöttem. A lámpába berepülő kis rovarok füstöltek, miközben a rovarmennybe távoztak.

KFT - Éjjeli lepkék

Az éj leszállt körém,
és forró a levegő,
és hív egy hang,
hogy menjek, hogy menjek.

Tárva az ablakom,
hűvös a homlokom,
és érzem,
hogy lassan szőrös szárnyaim nőnek.

Hatalmas lepkévé változom,
kiszédülök az ablakon,
és szállok
a téren egy neonlámpa felé.

Bűvöl a fény,
kerget a vágy.
Járjuk a táncot a lámpa körül.
Bűvöl a fény,
gyorsul a tánc.
Ki beáll a körbe,
az már soha nem menekül.

A pénz meg a csillogás,
a démoni csábítás,
vágyakból szőtt millió szál
fogva tart.

Mennyi ember itt repül,
sok ismerős arc a fény körül,
elbódított éjjeli lepkék
sűrű felhője száll.

Bűvöl a fény,
kerget a vágy.
Járjuk a táncot a lámpa körül.
Bűvöl a fény,
gyorsul a tánc.
Ki beáll a körbe,
az már soha nem menekül.

Megvolt az évzáró. A kicsinél csak a szokásos, hiszen jövő tanévtől folytatódik minden ugyanúgy. De az én édes fiacskám! Már mikor a tantónéni köszöngetett el, és sírt mint a záporeső, már akkor dörgölte a szemét. Aztán vég nélküli bohóckodásba kezdett. Mikor odaértünk, hogy személyesen is elköszöntünk és mindent megköszöntünk, na akkor már semmi nem állíthatta meg a könnyeit. Csak ölelgetett, bújt hozzám és rítt a lelkem. Igyekezett jól megtörölni a szemeit, hogy hazafelé a többi fiú ne lássa. De már az úton mondta, hogy ő otthon még sírni fog. Hazaértünk, bebújt az ölembe és jól kisírta magát. Imádom! :)

Kellenek ezek a helyzetek, muszáj megtanulnia sajátmagát.

Másnap már nem volt gond. Igaz mentek apikával biciklit venni.