Az egy kincsesbánya! Mindent lehet ott kapni. Mindent! Göncök, sapkák, sícuccok tették ki az áru nagyobb részét, hiszen december eleje volt mikor utoljára ott jártunk. Ez nem is érdekelt, viszont néhol lehetett kincseket találni. Ősrégi bútorok, nippek, vázák, gyerekjátékok, festmények, függönyök, között kutakodtunk. Mert engem inkább a lányos dolgok érdekeltek. Onnan van a karácsonyra megkapott likőrös készlet, meg a Franco Giorgi by Quadrifoglio made in Italy feliratú tányérkészletem. Bizonyám. Persze ott csak simán megtetszett, azt csak itthon láttam, hogy az alján van valami felirat. Mindenképpen ajánlom alaposan megnézni ezt a piacot. Ha valakinek meg az alábbi gyönyörűségek hiányoznak a boldogsághoz, akkor egyenesen kihagyhatatlan!

- 200 éves zárókő

- víztől (azaz hóeséstől) lemosodó mintájú karácsonyfadísz,

- tömör üveg emberfej, életnagyságú

- festett, kezében fáklyát tartó Kleopátra szobor (a fáklyába villanykörte csavarozható, tartok tőle, hogy világít is), életnagyságú (magasabb volt mint én)

- tájképet ábrázoló festmény, beépített órával

- háromdimenziós papagájos kép

- óriási plüsskacsa, borjú méretű plüsselefánt

- lila műmárvány sarokkád, hozzáillő mosdókagylóval (lila!)

Előjött az általános iskolai gondnoknéni. Tényleg néni volt, szerintem már nyugdíjasként dolgozott ott. Ő tartotta rendben a gazdasági ügyeket és ha így visszagondolok egy rigorózus, idősödő hölgy jelenik meg előttem.  Pedig olyan kis duci volt, kellemes arccal, kívülről jókedélyűnek is gondolhatta volna az ember. Ha nem morog mindig. Na és történt egyszer, hogy a fiúk mosdójában az egyik wc-től kifelé, barna kéznyomok borították a falat. Jól láthatóan valaki így próbálta letörölni a kezéről amit az ott hagyott kisgatyájával nem tudott maradéktalanul eltávolítani. Nagyon nagy balhé lett a dologból. A gondnoknéni patáliázott, persze senki nem mert a kis alsósok közül jelentkezni, hogy ő volt az, ezért minden kissrácot megnéztek, hogy van-e rajta gatyó. Nagyon sajnáltam már akkor is szegény kiskölyköt. Most meg még jobban. Aztán a szülei kifestették a helyiséget és minden ment tovább. A gondnoknénivel még volt egy-két eset, pl. mikor egyszer ment hazafelé és a hosszú folyosón battyogott, a gyerekek meg csak nézték, hogy a szoknyáját véletlenül felgyűrte a derekára és kilátszik alóla a kombiné. És senki nem mert neki szólni. Csak mielőtt kilépett volna az utcára. Aztán meg egyszer mikor Mitti éppen kiment a mosdóba, akkor ment be ellenőrizni a lánymosdót. Időnként megnézte az ajtókat meg, hogy a villany, víz rendben van-e. Odaért ahhoz a wc-hez, amiben Mitti tartózkodott éppen. Meg akarta nézni az ajtót, de nem nyílt. Gondolom neki nem jutott eszébe, hogy valaki lehet bent, aki bent volt annak meg nem jutott eszébe, hogy szóljon, csak mikor újra megpróbált benyitni, akkor kiabált ki, hogy: ne rángasd az ajtót te hülye tyúk. És aztán mikor kijött, a gondnoknéni ott várta. :)

Így már olvasható vagyok? Halványlila segédfogalmam sincs ám róla, hogy miért olyan mini a kész bejegyzés. Most változtattam. Nálam így néz ki:

Ugyehogy nem olyan. :)

Leánykám közlekedésbiztonsági kérdőívet hozott, melyet a szülőknek kellett kitölteni. Íme azt egyik kérdés (meg a válaszlehetőségek):

Lelkesíti-e gyermekét egyéni közlekedésbiztonsági elmélyedésre?

nem

színező

számítógép

összerakós játék

egyéb

Azt válaszoltam, hogy mindenképpen.

Hüvelyi ultrahang.

Fel vagyok dúlva... tegnap este későn írtam egy rövid bejegyzést a címben említett filmről, és csak most látom, hogy nincs sehol.... most mi van akkor? Elveszett? De tényleg megírtam, nem csak álmodtam. Még egy hivatkozást is beletettem. Nem értem.

Minden változik. Tudja ezt az ember az eszével. Ettől függetlenül azt hiszi, van ami állandó. Mert az kell, biztonságot ad mint villamoson a kapaszkodó. Ha más nem, az emberi hülyeség. Esetleg a jó, ha nem az, akkor a rossz, vagy a jó és rossz harca. Minden hiába, nem, nincs ilyen. Egyetlen dolog van ami állandó, a változás. Vagyis akkor mégis van kapaszkodó.

Úgy döntöttem nem várok tovább, ma leolvasztom a mélyhűtőt. Kell, mert már nem lehet megmozdítani a jégtől a rácsot. Lassan az ajtó sem zár majd rendesen, az meg nem igazán takarékos. Tehát kipakoltam. Ahogy az asztalra tettem a zacskónyi meggyet, eldőlt és egy szem kigurult. Vissza akartam tenni a többi közé, hát látom, hogy szegény kukacka annyira fázott benne, hogy kimászott, aztán ráfagyott. Ha belegondolok... mekkora sokk érhette! Lemostam róla a jeget és felolvasztottam, de hiába. Nem mozog.

Nem hiszem el, hogy ennyire hülye vagyok! Odafagyasztottam a szivacsot a mélyhűtő aljához.

Mire ez a nagy érdeklődéshullám? Miért nem mondjuk 15 vagy 20 évvel ezelőtt? És akkor arra gondolok, hogy ez bizonyára az én remek személyiségemnek szól, ami az évek során csak teljesedik, csiszolódik, színesedik, és hát, nemhiába érek már olyan régóta, értékelik ezt a férfinépek, mert ez olyan, hogy átjön még a legrövidebb nyáriruhámban is. Nincs mese, elkaptam a kisugárzást, és. Ugye.  É.P. erre kötelességének érzi, hogy megnyugtasson: hát persze, hogy megnéznek. És közben mindegyik arra gondol, hogy vajon miért hord ez a nő olyan ruhákat, mintha fiatal lenne. És akkor arra gondolok, hogy teljesen igaza van.

Kellene nekem végre valami csinos nájlonotthonka, meg néhány térdig -vagy az alá- érő szoknya.