Volt, nincs kedvenc fülbevalóm. Valószínűleg elfáradt az anyag (ezt az is alátámasztja, hogy aznap nyelvlógásig takarítottam, sürögtem-forogtam), de pontosan már soha nem fogom megtudni. Az én kedvenc fülbevalóm úgy néz ki (már amelyik megmaradt), hogy a kis bedugóján két ki láncocska fityeg. Egy nagyon vékony ezüstös és egy vastagabb fehér, kis kövekből. Elememben voltam, csak úgy pikk-pakk rendet raktam, fürdőtakarítás megvolt, na akkor már minden legyen okés, frissen, lendületesen beléptem a wc-be és kapásból lehúztam, hogy az esetleges ottfelejtett kisebb-nagyobb meglepetésektől mentesítsem mielőtt nekilátok. Csakhogy. Amint beléptem és előrehajoltam, a szemem sarkából láttam, ahogy a fehér kis lánc husssss elsuhan az arcom mellett, egyenesen a wc csészébe. És teljesen hiába láttam, a kezem már nem bírt leállni, így aztán volt, nincs kedvenc fülbevalóm. Lehúztam.
Igen, a bukósisakot tényleg én, tényleg egyedül. Mondjuk előtte azért jól megnéztük a neten, de tiszta szerencse, hogy éppen abból volt olyan kis méret, ami nekem kell. Örülök neki nagyon, mert a régi már eléggé kitágult. Eredetileg fehér lett volna pirosas virágokkal és szivekkel, de az túl nagy volt. Ez a fekete, amit végül most választottam, jobban tetszik. Azért szivecskék ezen is vannak. Jajj, hát nem is tudom, tudnék-e szivecskék nélkül felhőtlenül és boldogan motorozni. :)
Szombaton délelőtt függöny után járkáltam a városban, mert a gyerök nem tud sokáig aludni a mostani mellett. Az ugyanis kiválóan sötétít ott ahol van, de az a 2x15 centis sáv, ahol nincs, gallyra vágja az egészet. Na függönyt nem kaptam, viszont ha már, akkor jól bevásároltam, hogy a hétvégén ne legyen ezzel gondom. Természetesen tűsarok, rövid szoknya kombóban nyomtam. (Hogy is lehetett volna másképp) Táska a vállamon, tömött szatyor a kezemben. Mindkettőben. Dupla ajtó van az áruház bejáratánál, a kettő között gumiszőnyeg. Kifelé menet láttam, hogy az ajtón "tolni" felirat áll, ennek örömére csak úgy menet közben rrrendkívül kecsesen megemeltem a jobb lábam és rendesen kirugtam az ajtót, hogy ne kelljen nekem szoronkodni a nagy csomagokkal. Ajtó sarkig tárult és szép lassan kezdett becsukódni, én meg elindultam. Volna. Csakhogy a bal cipősarkam beszorult a gumiszőnyegbe. Párszor megpróbáltam a lábammal kiemelni, közben az ajtóról teljesen megfeledkeztem. Szerencsére épp befelé jött egy fiatalember, ő megfogta és tartotta(különben jól hátsón billentett volna), míg én lehajoltam és kicincáltam a cipősarkam. Francoskrumpli! Oké, hát semmi gáz, kiszabadultam, és az első ajtón túl voltam. Cipőt ledobtam, belebújtam és léptem egy jó nagyot. Aztán ott is ragadtam. Fő a változatosság, most a jobb cipősarkam próbáltam kihúzkodni a gumiszonyeg fogságából, és egy fiatal leány tartotta a második ajtót, míg végre sikerült kitépnem onnan az én kedvenc piros cipőcském sarkát. Már nem is próbáltam meg felvenni, inkább kimentem úgy mezítláb a külső ajtón. Az a másfél méter széles sűrű vasrács ami még következett, már nem ért meglepetésként, csak mentem amíg aszfaltot nem értem. Nevettem és bosszankodtam egyszerre. Még nekemis nagyon vicces volt ahogy szerencsétlenkedtem, de utáltam a világ összes gumiszőnyegét.