Két film. Két teljes este tiszta idegbe. 

Mindegyikkel álmodtam is. Nem tudom mi a francnak nézek olyan filmeket amik ennyire nyomasztanak és ilyen rettentően idegesítenek...

Figyi, majd rendet kéne rakni itt a konyhaszekrényben, és aztán úgy bevásárolni, mert van amiből egy csomót találtunk, de pl. kakaópor meg nincs itthon. Egyébként ebben mit tartasz? Aha, szóval réteslisztet. Ja, csak kerestem a tejport. Raktam belőle egy kanállal a kávémba, de mindjárt láttam, hogy ez nem az. 

Készülődnöm kellene, mégiscsak itthagyom őket négy teljes napra. De inkább üldögélnék egy kávé mellett és a könyvem olvasnám, vagy blogolnék, vagy játszanék inkább. Megyek mindjárt, elrakom a ruhákat, kiteregetek, közben elkészül a vacsora, vasalok egy inget, összeszedem a cuccomat. Nehéz lesz eldönteni mit vigyek, naná, hogy mire odaérünk megjön. Olyankor utálom a nadrágot, de egy táborban mégis kényelmesebb lenne. Holnap reggel megcsinálom a bableves-palacsintát, meg sütök egy adag fasírtgombóckát. Azt akár napokig elennék. É.P. nem fog főzni. Tudna, de nem szeret. Még eligazítom őket, hogy viseljék magukat jól, és mindenki mosogasson el maga után, mert nem akarom a mosogatóban találni a piszkos edényeket vasárnap késő este. Kellene hajat mosni és keverni gyorsan egy krémet. Ó, naptej is kell! És legszívesebben kimosnám a hűtőt is. Meg a kölykökkel is akarok még bandázni kicsit. Szeretnék mindent tökéletes rendben itthagyni. Csak 4 nap lesz, nem tudom mit vacakolok rajta...

Még az is lehet, hogy már mondtam...

Ez egy kedvenc oldal:

The Arrow of Time

Háthiába, a téma örökzöld. (bocs, muszáj volt ezt leírnom)

Még mindig vacskamatis vagyok szegény virágaim bánatára, ennek ellenére szeretnek asszem. Meg igyekszem is nagyon. A szobanövények pillanatnyilag (igyekezet ide vagy oda) egy agyonöntözést próbálnak túlélni, úgy látom egész jó eredménnyel. Az erkélyen lakó virágaim szerencsések, nekik sokkal jobb dolguk van. Ugyan agyonsüti a nap reggel őket de például az eső is öntözi, nemcsak én. Néhány héttel ezelőtt pedig boldogan jöttem rá, hogy az a kis növényke amit hagytam nődögélni már a tél óta, amiről valahogy éreztem, hogy nem gaz, az bizony - a bő egy évvel ezelőtt elszórt egész csomagnyi magból kikelt - egyszem golgotavirág.

És mind között a legnagyobb büszkeségeim a paradicsomok. Jó volt a füles, hogy palántát kell venni. Mióta beültettem a két kis tövet a virágládába, nőnek mintha húznák őket. Legnagyobb örömömre két szép szem napról napra pirosabb.  Lecsónak nem túl kiadós, desszernek viszont remek lesz.

Igen, minden nap megnézegetem. Sőt. 

Nemrégiben két kellemetlen élmény is ért. Ilyenkor első indulatomban még az is eszemben van, hogy majd jól ideírom, mert micsoda piszokság ez! Aztán hazaérek, sziaanyamileszavacsora, gyorsan valamit kitalálni mert óra lesz, tánc lesz, közgyűlés lesz, fodrászhoz megyek, szülőire megyek, bevásárolni megyek, leányka elé megyek... Kicsit talán túlzásba estem - ráadásul feleslegesen - de szeretem az angolórákat, szeretek ott kopogni a hátsó sorban, szeretek ott üldögélni a fotelben és beszélgetni, míg a kisnőci rajzol. Még akkor is szeretem mindet, ha sosem tanulok meg sem angolul beszélni, se táncolni, se rajzolni. Á, nem arról van szó, hogy addig se kell a házmunkával foglalkozni. Az igazán várhat. Tőlem akár egy örökkévalóságig is. Aaaa...

De miért is ültem ide? Ja igen! Nahát volt egy olyan, mikor hazafelé menet egy pasas bámult. Nem jó bámulással, hanem illetlenül és zavaróan. Végiggondoltam, hogy milyen lenne ha egy szép ember csinálná ezt, de ugyanolyan rossz érzés fogott el. Annyira kellemetlen volt, hogy direkt lemaradtam. Erre ő is lemaradt. Aztán hátrasétáltam, erre ő is hátrasétált. De már akkor olyan közelről csinálta, hogy egyszerűen muszáj volt hátat fordítanom neki.  Nem féltem tőle, de igazán kellemetlenül éreztem magam. Szerencsére csak bámulta azt is ahogy nem szálltam fel a villamosra, és többet nem láttam. Hurrá.

Nem tudom mennyire volt jó érzés, de az a nő a pénztárnál tobzódott a megszégyenítésben. Vagy legalábbis akart. Ő állt ott egyedül mikor mögé léptem, de már akkor emelt hangon oktatta a kis szerencsétlenke pénztárost. Igen, a pénztároslány rettentően szerencsétlenke. Szép kislány lenne, csak mindig olyan az arca, mintha semmit nem értene. Lehet, hogy csöppet lassú a gondolkodása, különben nem tartana 6 percig 3 dolog kifizetése, de igazán szépen fejlődött az elmúlt hónapokban. Ha hiánya van műszak végén, azt szerintem ő fizeti. Hát meg kell gondolni alaposan mindent. És akkor jött ez a nő, ez a nagyhangú. Ásványvíz volt a kocsijában, de nem akarta feltenni a szalagra. Hogy üssön be egyet és mit nem lehet ezen érteni, ő itt és itt lakik, de feléjük 6x4 az még mindig huszonnégy és nem igaz, hogy ilyen szerencsétlennek kell lennie és üsse már be végre, és nemigaz, hogy nem érti. Miért nem lehet azt úgy ahogy ő megmondta? Közben nézett rám, meg a biztonságiemberre, meg arra aki mögöttem állt. Aztán, mivel alig lézengtek a boltban megismételte még hangosabban, hadd hallja az is aki messzebb van. A lány csak bámult rá a pénztárgép mögül, körülötte égett kuplungszag terjengett. Egy hosszú pillanatig teljes csend, aztán nagyon halkan kérdezett valamit. Erre a nő újra kiabálni kezdett, hogy atyaég, hozzanak egy másik pénztárost, mert ez nem tud számolni, és előről kezdte az egészet annak ellenére, hogy közben már a blokkot is megkapta. Még mondta volna tovább is, és úgy felidegesített, olyan mérhetetlenül bunkó volt, hogy mikor rámnézett kijött belőlem is jó hangosan egy mondat. Roppant frappánsan azt találtam neki mondani: fizessen és távozzon, mert én sietnék. Erre aztán szó nélkül visszafordult, fizetett és távozott. Még a kinn álló őrnek azért magyarázott, bizonyára felzaklatta ez a rettenetes eset.

Remélem ennél túl sokkal hülyébb már nem leszek! Ma elvesztettem a könyvemet. Még csak a felénél tartottam. Annyira bosszantó vagyok! 

É.P. alig tudott elrángatni onnan. Még lett volna 10 perc, és nem engedte végighallgatni. Pedig annyira szerettem volna megtudni, hogy mi lesz a végeredmény...

Persze igaza volt, tényleg nem tudtam volna meg sosem. Az első 5-6 percre sajnos nem figyeltem, és volt pár alkalom mikor elkalandoztak a gondolataim (olyan is előfordult, hogy ő szólt).

Végülis nem baj, hogy haza kellett jönni, a hiányos eredmény is igazán szép. Szerintem az különleges képesség, ha valaki másfél óra alatt (40-45 percnyi beszédbe szőve) 104 alkalommal bírja kimondani, hogy gyakorlatilag.

Még sosem vettem részt zsákbanfutáson.