Hétvégén sütöttem pavlovát. Gondoltam, ha már úgyis egész vasárnapom a konyhában töltöm, akkor belefér. Régebben találkoztam már vele különféle sütős-főzős blogokon. Úgy tűnik nálam most jött el az ideje. Hát hiába, mindig tudom mikor kell nekikezdeni a dolgoknak. Például akkor, amikor a kedvenc kézi mixerem az utolsókat rúgja. (Ó, pedig hogy szerettem! Annyi mindent csináltunk közösen az elmúlt 17 évben... Olyan jó kis készülék volt. Mióta a gyerekek tudnak beszélni, csak keverem-kavarom volt a neve.) Eleinte csak az volt, hogy harákolva és irtó hangosan keverte a habot. Erre a fijúk jöttek, hogy büdös van. Égett műanyagszag. Aztán követelték, hogy ne indítsam el többet. Többször is. Utoljára akkor, mikor a tévé sem bírta már tovább miatta. Így a tojásfehérjés hab elég folyós állapotban maradt. Meg se próbáltam ráborítani a sütőlapra, mert csak szétterült volna. Inkább tortaformában sütöttem, amit később egyáltalán nem bántam, mert az eredmény meglepően jó lett. Hogy anyukám két nagy doboznyi rózsaszín epret küldött, az különösen kapóra jött. Már a tejszínhabozás után is olyan remekül nézett ki, alig vártam, hogy készen legyek vele. El is fogyott persze mind. Csak pár kép maradt róla.