Micsoda hülyeség! Mire elköltözünk, a lakás egész jól fog kinézni. Legalábbis szerintem.

Ez akkor jutott eszembe, mikor az egyik konyhai szekrényajtóról szedegettem le a ragasztó maradékát. A műanyag tárolót még valamikor a beköltözésünk táján tapasztottam fel rá, s kb. két év után esett le. Persze ez a ragacsnyúzás már az utolsó simítás volt a mosogató alatti szekrényen. A gondolatsor pedig még a fürdőszobában indult, ahol a (korábban eldugult) konyhai lefolyót tisztítottam. Csak szedtem és szedtem kifele a trutyit. És újra vizet bele, és lötyögtet és odakocogtat és kiönt és szörnyülködik és összegyűjti és sajnálja a gumikesztyűt és csodálkozik és arra gondol, hogy nem akarja tudni mi volt az a gumiszerű fehér izé ami a fekete olajos-sáros trutyit nem engedte lefolyni. Ez úgy harmincnégyszer egymás után. És aztán mikor szereltem össze a konyhában a tiszta csöveket, folytatódott, hogy: de minek? Miért töri magát az ember, hiszen az új lakók úgyis az egészet másképp akarják, tök fölösleges még kitakarítani is, mert aki beköltözik, úgyis azzal fogja kezdeni. Kisöpri az idegenszagot a vackából. Hacsak nem veri szét az egészet. Tudom, hogy így van. Ettől függetlenül, még felragasztjuk majd a hiányzó szegélyléc darabkát és a parabola leszerelése után maradt helyet is rendberakjuk. Micsoda hülyeség!