Mostanában olyan izé dolgok történnek velem. Az elképesztő papíros esetet külön fogom elmesélni, de azon kívül is. Szombaton senki nem akart velem semmit csinálni, pedig vásár és tűzoltónap volt a városban. A boltba is egyedül kellett mennem. Próbáltam anyukámat meg a gyerekeket megfűzni rá, de mindenki elhajtott. Bosszúból busszal mentem ki, nem gyalogoltam. Felszálltam, kértem egy jegyet. Pont annyit tartogattam a markomban. Aszongya a söförbácsi: mindenképpen akarsz jegyet venni? Nem is értettem a kérdést (télleg nagyon ritkán bliccelek)... hát nem azt mondtam, hogy: egy jegyet legyenszivess? Állunk, ajtó nyitva mögöttem, meredünk (én értetlenül a söförbácsira, az összes utas értetlenül reám). Mondom, miért ne kérnék jegyet? De csak olyan mormogásféle hangon, félig magamnak. Ő meg elkezd valami homályos magyarázkodást, hogy merakkor mennyiér vitt volna el, aztán a végén hangosan: te tudod... hát akkor kapsz egy lyukasat. És adott egy lyukasztott jegyet. Egy használtat. Még ezen sem buktam ki, annyira azért nem érdekelt a dolog, még mindig azon puffogtam magamban, hogy milyen undok mindenki. Hanem amikor az út végén megkérdezte, hogy kell-e nekem az a jegy, akkor kiszaladt a szememen egy csúnya nézés. 

Vasárnap is szerencsétlenkedtem, de azon széjjelröhögtük magunkat. Végre (sokára) meglátogatott az én kis voltraszta barátnőm. Ritkán jön, ilyenkor csacsogunk ami belefér. Nem bíbelődtem holmi főzéssel, nagy lazán benyúltam a mélyhűtőbe és kivettem a lefagyasztott levest. Inkább maradjon estére is, kivettem a másik dobozt is. Lábas, levesek bele, gáz, melegítés, barátnőm haza, pörköltet megkavar, tészta+nokedli megfőz, terítés kész, család éhes... És akkor felemeltem a leveses lábast, hogy bevigyem, és amint megcsapott a gőze, rögtön eszembe jutott egy szameg, valamint, hogy az egyik leves mégsem leves volt, hanem inkább az eltett sonkalé. Juhéj! Nagyon nevettem, mire kijött É.P. akit tájékoztattam róla, hogy főztem egy isssteni füstölt húslevest, aztán ketten sokáig nem bírtuk abbahagyni a röhögést. Azért szép tőlük, hogy a tésztát megették lé nélkül is. :)

Ma úgy kezdődött, hogy nem találtam testszínű harisnyát, csak szürkét. Hát nem borzasztó? Na csak vicceltem. (amúgy komolyan, csak szürke volt!) Szóval ma úgy kezdődött, hogy a pályaudvarra menet kitört a cipellőm sarka. Mire ebédidőben kijutottam vásárolni, olyan érzésem volt, mintha úgy néznék ki, mint a római gerelyhajító. És nem, nem kaptam cipőt. Be kellett érnem egy benti papuccsal.

Nemtom holnap mi lesz...

 Visszaolvasgattam itt-ott a régebbi bejegyzéseimben. Mintha egy kislány írná.... ez olyan béna. Még mindig királysasszony vagyok. Egy kissé lökött királylány.

 Tegnap nem tudtam volna indulat nélkül leírni egyetlen szót sem, de végül nem ezért maradt el a bejegyzés, hanem mert elaludtam. Még ma is sajog minden porcikám. (nem izomláz) A kezeim is eléggé fájnak, az ujjaim is, a hátam végig, a csípőm, térdem, vállam, de még a nyakam is. És ahogy a tegnapot végiggondolom, újra kezdek mérges lenni. Úgyhogy inkább csak: IMÁDOM A HIVATALT!

Néhány hete jártak nálunk a gázt ellenőrizni. Az egész házat vizsgálták. Megnézték, bólogattak, elmentek. Esküszöm semmit nem mondtak, semmi papírt nem kaptunk. Ebből arra következtettünk, hogy itt minden rendben van. Hamarosan láttuk a kiírást, hogyne láttuk volna. (Mindig megnézzük mindegyiket, időnként mosolygunk egyiken-másikon, aztán meg azon amikor valaki pirossal javítja és osztályozza.) Elolvastuk, értelmeztük. Eszerint ahol gázcsőcsere lesz, gondoskodni kell a szerelő beengedéséről, mert a gáz nem játék. Teltek a napok, míg végül elérkezett a tegnap este. Hazaértem, csinálnám a múlt héten beígért tejbedarát, nincs gáz. Ja, téééllleg, hát ki volt írva, ma cserélik. Nem baj, akkor sütök. Sütő begyújt, közben rendrakás a szobában, aztán hazaért É.P., már 8 óra is elmúlt... kopogtatnak. Ki a fene lehet? És akkor benyomul a gázszerelő. Nem mondott semmi csúnyát, és mi sem mondtunk. Anélkül is olyan feszültség volt a konyhában hármunk között, hogy mérni lehetett volna. Ő szívott, mert senki nem volt nálunk otthon, mi meg bosszankodtunk, mert nem készültünk rá, hogy a forró sütőt ki kell venni (tiszta szerencse, hogy legutóbb nem lett visszacsavarozva), hogy a környékéről mindent el kell pakolni. Aztán végül oldódott a hangulat, csőcsere közben megbeszéltük a félreértést. Neki bosszantó volt, hogy vissza kellett jönnie, nekünk meg, hogy nem tudtunk róla. Nem jelentett volna gondot, hogy otthon legyen valaki aznap. Na mindegy, a nagy ijedtség elmúlt, a csövet kicserélték, ma meg hamarosan visszanyitják a gázt és újra ellenőrzik a bekötést. Én meg itthon maradhattam és alhattam egy picit tovább. :)