A tegnapi szombatnak kb. 12 óra alvás után indultam neki. 11 után ültünk le reggelizni, aztán virág átültetés felkiáltással romba döntöttem a lakást. Midőn a kupleráj tetőfokára hágott, főztem egy jó kávét, kényelmesen megittuk, kicsinosítottuk magunkat és megjelentünk egy kedves ismerős esküvőjén. (Elég igazságtalan, hogy É.P. megjelenhetett a legénybúcsúján is, én meg nem, de ki emlékszik már a múlt péntekre.) Természetesen az esküvő csodás és felejthetetlen élmény volt az ifjú párnak, én meg addig sem gondoltam a romhalmazra. Bevallom, titokban sem morzsoltam el könycseppeket, pedig teljesen normális, hétköznapi esküvő volt. Az új házasságkötő terem viszont tényleg szép. Freskó a mennyezeten, átlátszó talaj a lábunk alatt, boltívek és oszlopok, címeres székek és a teremnek saját mosdója is van. Meg van koreografálva minden Egyik ajtón be, másikon ki, így nem találkozunk az utánunk jövőkkel. Semmi keveredés, eltévedés. Csak tátottuk a szánkat! (Kizárólag zárójelben jegyzem meg, hogy a hangosítás viszont nagyon gáz. Mindig is rühelltem ilyen helyen a mikrofont. Pláne, hogy csak az anyakönyvvezető néninek volt és pl. a házasulók igenjét pont nem lehetett hallani, pedigugye...) Egész pontosan vacsoraidőre értünk haza. Legalábbis a többiek szerint. Én mondtam, hogy nadehát semmi nincs itthon és teljesen kimerített az a rrrrengeteg dolog amivel foglalkoznom kellett a nap folyamán. Mondták, hogy jó, és együttéreznek, de még mindig enni akartak. Nem hagytam magam és fondorlatos módon rávettem őket, hogy herdáljuk el a maradék kajajegyet egy pizzázásra. Én ugyan grillezett zöldségeket fogyasztottam, de ezért nem haragudtak rám. Szokás szerint (mert amit egynél többször csinálunk, az már szokás) korán feküdtem és megint jó sokat tudtam aludni. Kedves növényeim (már akik túlélték az előző hónapot és az átültetést) a kádban éjszakáztak. Reggel É.P. kicsit félve kérdezte, hogy a pálmaház marad-e véglegesen a fürdőben, majd sietve eltávozott bevásárolni. Pedig nem is néztem annyira csúnyán. A gyerök elment dédilátogatóba, aztán nem tudom, hogy csináltuk, de már megint bőven elmúlt 10 óra, mikor befejeztük a reggelit. É.P. nem bírt megülni, már előző nap is mondogatta, hogy menjünk motorozni. Én ugye bokros teendőim miatt nem értem rá, így öcsémmel és sógornőmmel indultak kicsit kirándulni. Nagyon szívesen mentem volna én is, de akkor a leányka egyedül marad itthon. Ez 10 és fél évesen még nem akkora buli. Így kettesben remekül mulattunk. Mindjárt fölmondhatta nekem a leckét, utána volt teregetés, mosogatás, mosás meg egyéb ilyen vidám játékok, és persze főztem is, mert vasárnap muszáj, hogy vasárnapi ebéd legyen az asztalon. Végre 4 után hazaértek a kirándulók. Nem számítottam vendégekre és először sajnáltam is őket, mert pont nem volt otthon krumpli és ezért rizst főztem a rántott husi mellé. De megtáltosodhattam vagy ilyesmi, mert még a rizs is jó lett. El is fogyott minden. A hétvége is.

Végül a virágok helyükre kerültek és igazán ügyesen osztottam, mert csak 2 üres virágtartó maradt.