Rájöttem miért utálok annyira takarítani. Ha valami gáz van, hát csak rendet rakok a szekrényemben és mindjárt tisztábban látom a helyzetet. Egyéb esetekben viszont csak az van, hogy csomó -többnyire fájdalmas- emlék jön elő, bele a fejembe. És ezután már csupa hiábavalóság következik. A dolgok újra és újra elgondolása, a milettvolnaha meg a mivanha... És egyébként mivanha? Semmi a világon. Nem történik semmi. Tök fölösleges az egész, nekem meg csak rosszkedvem lesz. Utálok takarítani. Na például most meg az jutott eszembe, hogy biztosan azért van ez, mert nem csinálom szívvel és beleéléssel. Nem az lebeg lelki szemeim előtt, hogy micsoda gyönyörű csillogása lesz annak az ajtónak, ha én lemosom. Utálok takarítani.