Mindenkinek megvannak saját kis rituáléi. Amikhez ragaszkodik, amiket szeret. És amiket néha kihagyni is jólesik. Van aki naponta megnyitja kedvenc blogjait. Esetleg naponta 2x is... :) Van akinek útvonalhoz, utazáshoz kötődik. Rálép kőre, padkára, vagy félhangosan megjegyzi, hogy itt lakik a Bogi nagymamája. Természetesen nekem is van külön sajátbejáratú rituálém. Több is. Enyémek gyakran évszakokhoz kötődnek. Legutóbb az ékszercsere ért utol. Nincs túl sok ékszerem, de mindegyikhez emlékek fűznek, szívesen hordom mind. Aranyat és ezüstöt nem szeretek vegyesen viselni. Talán emiatt alakult ki, hogy szeptember tájékán váltok. Amikor már igazán érzem az őszt, azon a napon sorban leveszem az ezüst gyűrűimet, a nyakláncomat, a fülbevalóimat és végül a fülgyűrűt. Előveszem a kis szelencémet és kiválogatom a következő garnitúrát, az aranyat. Mindet végignézegetem, ha kell megtisztítom, közben óhatatlanul is eszembe jut, melyiket milyen alkalomra, kitől kaptam. Itt van az érettségire kapott gyöngyös nyaklánc és fülbevaló, vagy a szives medál, amit harmincadik szülinapomra kaptam... mindet nagyon szeretem. Még egy sor gyönyörködés, aztán az ezüstök bekerülnek a szelencébe pihenni. Itt az ősz...

Ma megint csak állok és nézek befelé... nem tudom. Soha nem tudom biztosan, hogy mire ébredek másnap. Ma zűr van odabenn, könnyek idekinn. Fölösleges kérdés: miért? Fogalmam sincs. Ma fogékony vagyok, betesznek az érzelmek. Mások érzelmei is. (És ezt ma már elmondtam) Pedig nem akarom. Ma mindennél jobban szeretném a "kefélni-aludni-röhögni szentháromságot". "Önpusztítás túlélés". Mindenki saját tehetsége szerint keveri a koktélt.

Na vissza a rendrakás hímes mezejére. Idekinn és odabenn.

Ui: nahátnahát! Kismértékű vidámodás tapasztalható. Mire nem képes a zene?