Címkék » szülinap


2008\10\11

meglepetések... 2

Hol is hagytam el...  ott, hogy a barátnőm október hatodikán küldött egy üzenetet: "Boldog szülinapot! Ugye ma van? :)"  Az én édes Kedvenc Barátnőm hosszú évek óta minden október hatodikán küld egy boldog szülinapot, én pedig minden alkalommal elmondom, hogy köszi, de tegyük el ezt egy hónapra. :) Ebben az évben már nem akartam piszkálni vele, ezért csak annyit válaszoltam, hogy: köszönöm :).  És eljött a soronkövetkező zsúr. KB lemaradt, mondván pénzt kell kivennie. Mi többiek fel, asztalhoz, pincér meglepően gyorsan jön. Én telefonálok: mit szeretnél inni? Közben hallottam, hogy vásárol, de ez máskor is előfordult. Tapasztalt családanyák igen kiválóan be tudják préselni ide-oda a napi teendőket. :) Végre megérkezik körünkbe. Még le sem ül, nyújtja a tasakot. Hogy a lányok és maga nevében meg minden... Én a lányoknál már kacagtam, aztán röhögtem, ő meg azonnal vágta: ugye nem most van? :D Hát nem. El akarták tenni novemberre, de aztán csak megkaptam. Ki is kellett pakolnom mindent. Először találtam egy tasak gyorskaját. Sonkás-sajtos tészta. :). Hogy majd mikor jönnek hozzám vacsorára, ne kelljen főznöm. Meg is sértődtem azon nyomban, ki is kértem magamnak és megmondtam, hogy én ilyet nem rakok eléjük. :) De már akkor nyúltam a következő, szívemnek és szájamnak igen kedves dolgokért. Imádom az After8-et, és a Macskanyelvet is kedvelem, bár azt csak azért kaptam, hogy néhány pirulásra késztető megjegyzés is kerülhessen mellé. Továbbiakban előkerült még egy füles (ez valami célzás? :) ), egy dvd, két db faragó, amit aztán természetesen rögvest a hajamba csíptettem (de fotózni nem engedtem :) ), aztán találtam nekik jobb helyet. A szép méretes fehérrépa (továbbiakban: répa) aljának két oldalán. Enyém lett még a tasak, amiben ezek a gyönyörűségek lapultak, (de nem ám akármilyen tasak, hanem kis fakkokkal ellátott belsővel rendelkező.) Ti., hogy a dobozos teszkósbort legyen miben hazaszállítani. Mikor mindent kipakoltam, és megvolt az első kör a répás poénokból, akkor KB: ennyi volt benne? Akkor még itt van ez! szöveggel előkapott egy kékcsíkos kistányért a táskájából. :) Eddigre már az egész társaság dőlt a röhögéstől. A java pedig még ezután következett. A répa -mint egyetlen férfi- uralta és irányította a társalgást. Nevet is kapott a drága, rögtön azután, hogy megmondtam a többieknek, annyira tetszik, hogy velem fog aludni. :) Közben mindenkinél megvolt a kötelező répapoén, aki sminket viselt csendesen elbúcsúzott tőle, nekem megvolt az összes haha, hihi, hangnélküli vinnyogás és térdcsapkodás. :) Viháncoltunk, mint tizenéves korunkban. Bár én akkor még jókislány voltam, és nem nevettem ilyen hangosan. Kicsit tartottunk is tőle, hogy kidobnak, mert:

1;mindenki csak üdítőt vagy kávét rendelt 2; kibontottuk az édességeket 3; rendetlenkedtem a répával 4;visítottunk a röhögéstől. :)

Életem legjobb szülinapja volt! :)

Hazafelé még muszáj volt odaadnom a pincérnek az uccsó afteréjtet -a többiek mintegy elnézést kérve magyarázták neki, hogy ma van a szülinapom (ahogy hagsúlyoztak, azt is mondhatták volna, hogy enyhén bolond vagyok)- valamint elsütnöm, hogy: répa van nálam és nem félek használni. :)

A legjobb volt, de tényleg!

Szólj hozzá!

barátok szülinap vidám zsúr ylla

2008\10\09

meglepetések nagy napja

Szóval reggel már megint muszáj volt a beugranom a meki mosdójába. :) Utálok csak úgy bemenni valahova pisilni, ezért vettem egy reggelit. :) Aztán a Nyugati metrólejárónál egy 57-63 közötti nő állt és azt mondogatta, hogy ennivalóra, ennivalóra. Így aztán fogtam a kis reggelit és -ez volt az első meglepetés- odanyomtam a kezébe. Nagyon kedvesen megköszönte -ez a második- és ez igazán jólesett. :) És a metróban mindkét sarok szabadon volt, és ahova beálltam, oda jött egy néni és egész közel megkapaszkodott. A másik sarok tök üres volt, ezért gondoltam, hogy nem lehet véletlen, hogy épp abba a korlátba akar kapaszkodni, fogtam magam és átléptem a másik sarokba. Rám nézett és megköszönte. :) Na ennek a harmadik meglepő dolognak is nagyon örültem. :) 
Gondolataimban elmerülve így álltam a metrókocsiban, közben, meg, kb 3 pali bámult. Fogalmam sincs vajon mi a francot bámulhatnak, mikor gyűrött a fejem, piszkos a hajam, 4 pulóver van rajtam és melegítő a bőrgatya alatt. (Gondoltom ezt bámulták. :) ) Az 5 megállóból már 4 lement, mikor ezzel a bamba fejjel oldalra nézek, át a következő kocsiba, és meglátom egy régi ismerősöm, amint jó feltünően bámul, a vajonmikorveszészre? tekintettel. :) Még jól ki is hajolt ültében, gondolta úgy gyorsabban észreveszem. :) Hónapok óta nem láttam. Kiszállt velem és a következő metróig beszéltünk kb.3 percet. :)
Napközben sok munka, a postán viszont senki nem állt előttem. Délután összefutottam annak a szépséges régi Suzukinak a gazdájával, aki 2 napja áll mellettünk a mélygarázsban. Szóba elegyedtem vele, megtudtam, hogy '86-os a motor és pontosan 2 napja vette. :) A sorban következő meglepetést É.P. okozta, ki úgy gondolta, itt az alkalom, hogy megvegyük azt a hátizsákot, amit kinézett. Hát... Derékszögben ültem hazáig. Ha jól bedőltem előre, akkor kb. 85fokban zártam a szöget. Szél tépte a bukómat, kapaszkodni alig tudtam. Főleg a gyorsítások okoztak nehézséget. Meg persze az is, hogy én viszont ennek ellenére ragaszkodam az eltervezett fotózáshoz. Oh! Kihagytam, hogy reggel az is meglepetést okozott, mikor rájöttem, hogy a fotómasinát elhoztam, az elemek viszont otthon töltik a napot. :) É.P. szerzett valahonnan 2 féligjó elemet. Ezzel viszont csak úgy lehetett képezni, hogy bekapcs, fotó, kikapcs. Különben lemerült. :) Tehát. Egyik kezemmel nem igazán biztosan, de azért markoltam amit elértem, másik kezemmel viszont a fényképező gépet kezeltem. Csodás fotók születtek. ;)
Vacsorakor meg úgy jártam, mint Remy a lecsóban. :) Elővettem a fetasajtot, mostam mellé ősz ízű szőlőt, pirítottam kenyeret. Először mindegyiket megízleltem külön-külön. Akkor voltak a cikornyás virágok. Fehér, piros, sárga. Aztán jöhetett együtt. És abban a pillanatban jött a tüzijáték. Fehépirossárga, pirosfehérsárga, sárgafehérpiros... alig tudtam abbahagyni. :)
A legnagyobb meglepetést az este további része hozta, de jól tudom, hogy a legizgalmasabb résznél kell abbahagyni. Tehát a banyazsúrt holnapra hagyom. Elöljáróban: megünnepeltük novemberi szülinapomat. Otóber hatodika alkalmából. :)

 

Szólj hozzá!

barátok szülinap jó hangulat meglepetés ylla

2008\07\11

pontban 8-kor született...

Fél hatkor ébredt. Engedelmesen a hóna alá dugta a hőmérőt, ránézett az órára, s közben furcsa érzése támadt. Valami nem olyan, mint elalváskor. Nedvességet érzett a lábai között, de nem tudta eldönteni, hogy tényleg csorog, vagy csak a veríték az? Szó nélkül adta vissza a hőmérőt, fölkelt, vitte a hatalmas pocakot zuhanyozni. Hosszan csorgatta a langyos vizet magára meg a pocakjára. Gondosan megszárította minden porcikáját, visszacsoszogott a kórterembe, vízszintbe helyezte magát az ágyon és csak figyelt. Közben minden eshetőségre felkészülve elrágcsálta azt az egy almát, amije volt. 10 perc múlva már tudta, hogy tényleg csorog. Csak picit izgult, valahogy nem érezte, hogy elkezdődött volna. Se fájdalom, se görcs nem húzta a derekát. Kivárt fél hétig, aztán szólt a nővérnek. Hamarosan jött az orvosa, megvizsgálta és már küldte is át a szomszéd épületbe. Összepakolta a cuccot, elköszönt a szobatársaktól (bár a négy együtt töltött napot ők tették nehézzé), leballagott a telefonhoz és élete párját hívta.
8 órakor már együtt hallgatták a szülészeten az orvost: akkor most burokrepesztés következik, hogy megindítsuk. Lehet sétálgatni a folyosón, vagy a vajúdóban tartózkodni. Messzebbre ne menjenek.
Időnként le kellett feküdnie a félhomályos kis átjáróban elhelyezett heverőre. Hallgatta a jellegzetes bluggyogó hangot. Minden egyes bluggy egy kicsike szív mozdulása. Nyugtatóan hangzott. Na nem mintha idegeskedett volna! A járkálás közben azon vigyorogtak, hogy ha ez ilyen, akkor játék az egész!  Valamint megbeszélték, hogy mégse Gábor legyen. (A késői döntés eredményeképp az első üdvözlőlap még Gáborkához gratulált.)
Délben újra megvizsgálta a doktor. Kiderült, hogy szinte egyáltalán nem tágult. Ekkor kezdődött a második felvonás, mely már közel sem alakult olyan vidáman.
A jó doktor branült tett a bal karjába. Felmászott a szülőágyra, elindították az oxytocint és megkezdődött a tánc.
Az ágy mellett készülék mutatta a fájások erősségét. Valóban úgy érezte, mint ahogy a papír mutatta. A fájdalom innentől nem múlt el, csak csökkent, vagy erősödött. Nehezen teltek az órák. A fájdalmat amúgy sem viselte túl jól. Élete párja igyekezett mellette lenni és könnyebbé tenni a helyzetét. Szegény fiú egyáltalán nem érezte, hogy mennyit segített - pedig szavakkal ez le sem írható -, mert sosem volt jó, amit csinált. A lánynak egyetlen szavába került, és mikor melegre panaszkodott, akkor nyitotta az ablakot. Alig telt el pár perc, ő máris fázott, hát azonnal becsukta. Hozott szőlőcukrot, cirógatott, kérés szerint. A hosszú órák alatt egyszer ment ki pár percre, de máris méltatlankodó hívás szólította, hogy miért tűnik el állandóan? Mikor visszatért és közelebb húzódott, az volt a baj, hogy nem hagy elég levegőt. 
A szülőszobában csak ketten voltak. A függönnyel elválasztott előtérben az orvos és a szülésznők,, épp az angol nyelv tanulásának fontosságáról beszélgettek.
Néha ellenőrizték, de így is csak lassan haladtak a dolgok. Időközben, a nyári forróságba megérkezett az aktuális hidegfront okozta vihar. Az eső verte az ablakot, az oxytocint egyre nagyobb adagokban kapta. Öt órakor felkelhetett, és megengedték, hogy lezuhanyozzon. Utána vissza az ágyra... újra folytatódott.
Este hétre már nem igazán tudta kontrollálni magát. Állítólag már kiabált. Ő később nem emlékezett ilyesmire, de elhitte. Állítólag fájdalomcsillapítót is kapott, de arra sem emlékezett. Egyszerűen csak a fájdalmat érezte, és ez szinte elvette az eszét.
Végre csak elérkezett a pillanat! A doktor elhelyezkedett a lábainál, arra bíztatta, hogy bármit érez távozni, nem számít más, csak nyomjon. Élete párja a fejénél, kezük egymást szorította. Akkor nyomás!
És semmi. Megpróbálta leküzdeni az ellenérzéseit. És újra.
Nyomott teljes erejéből... semmi. És újra.
Orvosa kiszólt a nővéreknek, hogy hívják A. doktort. Rövid néhány perc múlva ő újra felgörbülve nyomott, A. doktor teljes testsúlyával könyökölt felülről a hasába, hogy segítse, közben saját doktora lent próbálta elérni a fejecskét. De nem ment. Így sem. Többszöri próbálkozás után eleredt az orravére. Közben kiderült, hogy a szívhangok nem túl bíztatóak.
Még egy utolsó próba, aztán irány a műtő, mondta az orvos.
Az utolsó próba, szintén csak próba maradt.
Gyors készülődés indult. Közben még jöttek a tolófájások. Először erre kapott valamit. Kicserélték az infúziót. A borotválást és a katéter bevezetését nem is érezte. A keserüsó íze vetekedett a lefinomabb vízével. Aztán szépen felültették, segítettek leszállni az ágyról. A műtősfiúra támaszkodott, és felgyalogoltak az emeletre. Levette a kórházi hálóinget és felfeküdt a műtőasztalra. Egy percig sajnálta, hogy kicsifiával nem találkozhat azonnal, de jött egy újabb fájás, és már csak arra gondolt, hogy mindjárt jobb lesz! Párja eközben hófehérre váltan állt a folyosón.
A fertőtlenítős pamacs hidegen csúszkált a hasán, fejében még mindig az járt, hogy, pár perc, és nem fáj. Már jött is az aneszteziológus. Már jött is a jótékony homály...
Pár órával később arra ébredt, hogy hihetetlenül nyomja valami a hasát. Nem kellett sokáig elviselnie, hamarosan jött a nővér. Megkérdezte, tudja-e a nevét és, hogy hol van? A válasz után pedig elmondta, hogy a fiúcska pontban nyolckor született, 52 centis, háromkilóhuszonhat. Eltávolította a nehezéket s ő újra elkábult, de már a fáradtság miatt.
 
Az első találkozás éppoly fájdalmas volt, mint amennyire örömteli. Mikor meglátta az apróságot, egyszerűen gyönyörűnek találta! Bár a kis buksiján tojásnyi púp képében hagyott nyomot a sok nyomás; gyönyörű volt! A nővér behozta és egyszerűen a vadonatúj anya mellé fektette. A bal karjára. Amiben a branül még mindig ott ült. Senki nem mondta lehet-e mozogni vele, ráadásul a legkisebb mozdulatnál is úgy érezte, hogy felszakad a vágás, ami a hasa alját díszítette. Így hát együtt sírtak, míg a nővér - épp ahogy seszósebeszéd hozta - el nem vitte a kicsit.
Következő etetésnél már a fotelban ülve várta. Öcsisajtnak szólította, mint mikor még odabenn volt, és újra sírt kicsit, mert még mindig gyönyörűnek találta a kisfiát.
Harmadik napon megkérdezte az orvost, hogy a műtét miatt mennyit kell várnia a következő szülésig? Mert kis különbséget szeretne a testvérkék között... 
Szólj hozzá!

szülinap gyerek

süti beállítások módosítása