Vannak azok a napok. Vannak azok a napok amik még olyanok is. És van a mai nap.

 Reggel viszonylag nyugodtan vettem tudomásul, hogy a hónap fejfájós szakaszába léptem. Oké, majd lesz valahogy. Mikor észrevettem,hogy lassú is vagyok, az már egy kicsit aggasztott. Mivel meglassulva az embernek semmi nem megy úgy, késve indultunk.  Hogy az öltözködést is benéztem, az már meg se lepett, bár örülni sem tudtam neki. Ezt a dolgot a nem megfelelő ruha választással, rendszeresen meglépem. Ilyenkor nincs mit tenni, viselni kell a következményeket valamint a göncöt amit sikerült kikapni a szekrényből. Tehát felvettem a szigorú arcot, és vonultam, ahogy a 17 és 27 közötti lányoktól láttam. Volt miben. Sikerült az utóbbi idők legmerészebb összeállítását magamra ölteni. Hónapok óta nem viseltem ezt a blúzomat. Szeretem, csak... enyhén szólva is kihívó. Nemtom miért csinálom ezt, de meg tudom magyarázni. Ez egy átvágás. Megvezetés. Eltereli a figyelmet. Mindenkiét. :) Mindenesetre ma nem éreztem magam jól, még így sem. A munka hihhhetetlenül unalmasnak tűnt ma, egyre rosszabb lett a hangulatom. Elviselhetetlennek éreztem mindent. Magamat is beleértve. Volt akit egyfolytában zargattam a szövegemmel, volt akihez meg egyetlen szót sem intéztem. Hp-nek éreztem magam és úgy is viselkedtem. Pedig még ebédet is kaptam. Délutánra aztán totálisan elvesztettem a fonalat. Semmi nem volt jó. A telefonom lemerült, a metrót épp lekéstem. A villamoson azért becsúszott egy vicces epizód. Álltunk mint a heringek a dobozban. Illetve nem is, mert azok szép egyenesen állnak. Inkább úgy mint a kínai tészta a levesben. Mindenki arra kunkorodott, amerre a hely meg a többiek engedték. Nekem úgy osztották a lapot, hogy a derekam hátulról nyomja a jegyautomata, kapaszkodni két kézzel a saját táskámban tudjak csak. Becsuktam a szemem és próbáltam ellazulni, meg arra gondolni, hogy nem is ott vagyok, de centinyi szabad mozgásra sem volt lehetőségem, ezért nem jött be a trükk. Hát pucsítottam tovább szorgosan s inkább azon törtem a fejem, hogy milyen hétköznapi esetben tudnám felvenni ugyanezt a pózt. Ha a szexhez tartozó dolgokat nem számítjuk, akkor marad aaaa... esetleg ha fotomodell volnék. Vagy híres magyar sztár. Esetleg hírhedt partiarc. Vagy ha zsúfolt tömegközlekedési járművön utaznék. Másképp nem csavarodnék ki ennyire. Fellélegeztem a kiszállás után. A villamosban ez nem sikerült három megállón keresztül. Miután hazaértünk törött tányér várt a konyhában, benne fiacskám levele, miszerint ő volt az, véletlenül és ne dobjuk ki, mert még meg lehet ragasztani. Na ezen majdnem sírtam egy sort, mert annyira édesnek találtam a kölyköt. Következett a vacsora. Úgy kezdődött, hogy nincs hagyma. Elhasználtam a halászléhez. Szerencsére a mélyhűtőben találtam még egy félmaroknyit. Hús már pirult, mikor kiderült, hogy megbuggyant a paradicsomszósz. Le a lángról és irány a paradicsompucolás hímes mezeje. Még szerencse, hogy nagynénémék hoztak ajándékba egy zacskó paradicsomot a kertjükből. Emiatt persze csúszott a vacsora. Közben megérkeztek a gyerkőcék. A kicsi borult kajakkal, de mire ide ért a mesélésben, már én is borultam, mert megláttam, hogy szoknyában ment, harisnya nélkül. ???? Édes kisleányom! Mi van a fejedben? Még sosem hallottál az időjárásnak megfelelő öltözékről? Azért a vacsora elviselhető lett. A nap csúcspontjaként következett a mozizás. Ez egy merénylet! Egy ilyen nap után megnézni egy ilyen filmet? Persze eddig is tudam, hogy nem vagyok normális. A film amúgy az elkerülhetetlenről szól. Meg, hogy minden mindennel összefügg. Ugyanaz a levegő, ugyanaz a játszma. Benne vagyunk mindannyian. Bennem meg a film.

Nem volt semmi rossz a mai napban
csak a hangulatom olyan, hogy gátolja ennek az észrevételét.

Javítok: természetesen a tányér kidobásáról volt szó, nem a gyerökéről. :)

És délután a tezkóban minden pasas megnézett. ;)

Ma egész nap kótyagos vagyok. A fejem is nagyon nyomott, ez biztosan az időjárás hirtelen változása miatt van. Éjjel jólesett a hűvös levegő, de már tegnap délután is csak arra voltam alkalmas, hogy nézzek kifele a fejemből és az is erőfeszítés, hogy a szemeimet nyitva tartsam. Először a kialvatlanságra fogtam, de ez sokkal durvább annál. Egyszerűen nem tudom irányítani. Alig várom, hogy végre elkezdődjön a vihar!

Délután, a villamosra várva egy alattomos, ám annál kellemesebb szellőcske fellibbentette a hátsómról a szoknyát. Mivel egy fia szem elragadtatott kiáltást, tapsot vagy elismerő felhördülést sem hallottam, arra kellett következtetnem, hogy a kutya se látta a mutatványt.

A villamoson mellettem álló lánynak álomszép bőr jutott. Cserélnék vele! Persze úgy 10-15 évvel fiatalabbnak tippeltem. Bár egyre inkább nem kunszt nálam 10-15 évvel fiatalabbnak lenni. Ráadásul kövér is vagyok. És hogy van az, hogy mindenki bombázó hozzám képest? Teljesen lelombozódtam.  Megint elaludtam menet közben, pedig már hónapok óta nem fordult elő! Mindezek tetejébe végtelenül aggaszt, hogy borzasztóan fog állni rajtam a ruha szombaton szöszke esküvőjén...

Már megint előbb járt a kezem...

Töröltem az összes három bejegyzést. Pedig elég lett volna csak elrejteni. Na mindegy.

Tény, hogy nem megy nekem ez a lelkiélet papíron. :) Inkább úgy intézem, mint eddig is szoktam. Magamban! :)