Öt óra nyugtalan alvás után arra ébredtem hajnalban, hogy még mindig hasogat, lüktet a fejemben a fájdalom. Utálom a fejfájást. Kibotorkáltam a konyhába, fel sem kapcsoltam a lámpát, a szemeimet alig tudtam nyitva tartani. Gyorsan benyomtam egy csomag jóreggeltet fél pohár tejjel. A gyomrom tiltakozott, de nem akartam a fájdalomcsillapítót éhgyomorra. Aztán visszafeküdtem. É.P. magához ölelt, én meg csak hallgattam a szívdobogását. Borzasztó, hogy a fizikai fájdalom, hogy ki tud készíteni. 

Reggelre elég meggyötörten néztem ki, de éppen csak valami nyomásfélét éreztem, ezért boldogan indultam neki a napnak.

Ma egy magasított nyakú, ujjatlan blúzt viselek, valami fényes kevert anyagból van. A metrón észrevettem, hogy útközben sikerült valahonnan szereznem rá egy kis foltot. A domborzati viszonyok miatt elég feltünő helyen terpeszkedett. Gondoltam majd kimosom. Csak úgy magamon megnedvesítettem, kis szappannal megdörgöltem. Ennek az lett az eredménye, hogy száradás után, a domborzati viszonyok miatt elég feltünő helyen terpeszkedett egy bazinagy folt, a közepén egy kis folttal. :)

Így aztán inkább levettem, és úgy mostam ki. Addig belebújtam a benti kardigánomba. Mosás után a ventillátor elé tartottam és lobogtattam 10 percig. Akkor már látszott, hogy kijött mindkét folt. Örültem egy sort, aztán kiterítettem száradni.

Ma ez meg ez van. Fejfájás ellen.

Az idei nyár szokatlanul eseménydús. Még a koncertet sem tudtam leírni, holnap pedig már kezdődik a 4 nap önfeledt, vidám fagyoskodás. Vár minket a csodás Grossglockner. Esőruha, hajszárító, fájdalomcsillapító. Három napra reggeli, (közben a gyerök előadást tart arról, milyen módon volt lehetséges megszökni az Alcatraz-ból) és sok-sok meleg ruha. Ezek a legfontosabbak. Kivételesen rend van itthon, de még jó lenne kimosni ma estig. Közben el kellene ugranom anyósoméknál meglocsolni a virágokat (ááá, ezt itthon is meg kell tennem) és még sejtésem sincs róla, hogy mi legyen a vacsora? Délelőtt kétszer is megáztam. Legszívesebben beülnék egy kád vízbe ázni, és elfelejteném az egész világot egy-két órára.

23:05

Frissítek. Mindennel elkészültem! Most pedig dinnyét majszolgatva ázok, és az élet nagy dolgait latolgatom...  vajon megfagyunk a hétvégén? :)

Délután, a villamosra várva egy alattomos, ám annál kellemesebb szellőcske fellibbentette a hátsómról a szoknyát. Mivel egy fia szem elragadtatott kiáltást, tapsot vagy elismerő felhördülést sem hallottam, arra kellett következtetnem, hogy a kutya se látta a mutatványt.

A villamoson mellettem álló lánynak álomszép bőr jutott. Cserélnék vele! Persze úgy 10-15 évvel fiatalabbnak tippeltem. Bár egyre inkább nem kunszt nálam 10-15 évvel fiatalabbnak lenni. Ráadásul kövér is vagyok. És hogy van az, hogy mindenki bombázó hozzám képest? Teljesen lelombozódtam.  Megint elaludtam menet közben, pedig már hónapok óta nem fordult elő! Mindezek tetejébe végtelenül aggaszt, hogy borzasztóan fog állni rajtam a ruha szombaton szöszke esküvőjén...

No, hát ez is megvolt. És igazán jól sikerült!

Péntek délutánom  elég kapkodós lett. Várt rám a szokásos pénteki palacsintasütés, aztán bevásárlás, nyomtatás, a bulira szükséges dolgok összeszedése, és kellett volna még készülődni nekem is. Közben még 4-5 telefon is becsúszott, hol anyukámnak, hol valamelyik nőcinek köszönhetően. Villámgyors voltam, így 7 óra előtt kicsivel meg is érkeztem az étterembe (6:30 helyett). Felmentem a különterembe és azonmód sokkot kaptam. A terem szoba kb. 10-12 nm lehetett összesen. Az egészet fel lehetett volna díszíteni azzal a két guriga szerpentinnel, amit csak úgy a biztonság kedvéért bedobtam még otthon. És emiatt volt az egész felhajtás. Bolhából elefánt! Ezt én annyira nem értem! (Az ilyesmiről mindjárt beugrik ez: "- Itt a szörny!  - Mi?! A nyúlon túl?  - Neeem, a nyúl az.  - ... Vén hülye buzeráns!!! Most hiába izgattál fel.  - De ez nem közönséges nyúl! Akkorát tud harapni... és.... nézd a lábát mekkora!")

Voltak ők, meg mi. A két főkolompos közül a miénk viselkedett jobban. :) Az övék mártír arccal álldogált, néha rámosolygott a többiekre, mintha azt mondaná, hogy: látjátok? Jól érzem magam. Aztán ugyanolyan faarcot vágott. A miénk meg tüntetően üldögélt. Á nem, nem táncolok. De aztán nem bírta tovább, és bedobta magát. A másik tábor levonult az étterem elé és ott beszélgettek. Mi meg buliztunk. :) Aztán az ő főkolomposuk nem akarta odaadni az ajándékot, de végül mégis. Nagyon nem bírom az ilyen feszültségkeltést.

Engem egyébként ez az egész leánybúcsúcucc a szivaravatásra emlékeztetett. Szegény Szöszke! De mindent megcsinált! Mikor megérkeztek az étterembe, már túl volt egy petrezselyemáruláson, pénz kéregetésen (nászútra),  rollerezésen,  autogramm osztogatáson. Ugyanakkor előtte állt még egy tánc egy idegennel (mellettünk egy jó nagy érettségi bankett folyt), aztán ahányszor berakta valaki a Kacsatáncot, neki fel kellett pattannia és eltáncolni, volt jókora méretes faroktorta, meg egy kisebb marcipánból, amiről tejszínhabot kellett nyalogatnia. Mindezt egy "Egy hét múlva férjhez megyek, de ma még szabad vagyok" pólóban. Aztán válaszolnia kellett egy kérdőívre a leendő férjével kapcsolatban és ahányszor elszúrta, fel kellett vennie valami ruhát. (É.P. azt mondta, ha fiúk szervezték volna, akkor levenni kellett volna neki). Volt még bekötött szemmel gombfelvarrás és tárgyfelismerés. Olyan volt, mintha ez lett volna a kötelező program, hogy aztán végül bulizhassunk. Az a néhány pohár sör amit megittam, kellemesen nemtörődömmé tett, így végül tényleg jól mulattam.

Ez ritka unalmasan hangzik így leírva... pedig tényleg nem volt rossz:)

A délutáni affért követően jöttek mentek a telefonok. Én már csak a jelenlegi végkifejletről értesültem. Ez pedig szerintem a lehető legrosszabb. Álbéke. Állítólag senki nem azt mondta amit, és különben is. Mindenki rendesen fog viselkedni, de a másik felet ne engedjék a közelébe, mert nem áll jót magáért. És majd az egyik tábor korábban hazamegy.

Nagyszerű estének nézünk elébe! :)

Nincs is túl sok kedvem ezek után már nekem se... főleg, hogy az éjjel is alig aludtam valamit. Megint hatalmas vihar volt. Éjfél után feküdtem le, és még nem volt kettő óra, mikor felébredtem az éktelen csattogásra. Szép nagy táskák vannak a szemem alatt. Na nem baj, azért csak lesz majd valahogy! Csak sikerül meginni valamit! :)

Ó atyám.... nők! 

Ez annyira... eh, nem is tudok mit mondani. Íme: szervezünk bulit. Több nő. Egy nőnek. Az egyik aki az ajándékot intézi többet költött. Aki az egészet összefogja, azt mondta, nem olyan nagy gond, majd a dekorációból lecsípünk. (Meg lehet azt oldani, elég ha mindeki körülnéz otthon.) Ezt közli a dekorfelelőssel is. A dekorfelelős azt mondja a fotósnak, hogy ne is menjen díszíteni, mert nem lesz díszítés mert az ajándék ennyi-annyiba került. Ajándékos értesül erről a fotóstól, és majdnem sírva hívja azt, aki az egészet összefogja, hogy akkor őt nem érdekli, gondoskodjon ajándékról mert az általa intézettet majd odaadja ő egyedül.

Ááááááá! Ez annyira gáz. És akkor egy ilyen hülyeség miatt elszúrják annak az estéjét, aki miatt az egészet csinálják és akit szeretnek. Olyan bosszantó!

 Epilog: és most én igyekszem meggyőzni Kedvenc Barátnémat, aki az egészet összefogja, hogy igyekezzen ne a lelkére venni, mert ő itt aztán semmiről nem tehet. És a dekorost is, hogy jöjjön el... és megoldódik és minden oké lesz, csak meg kell beszélni mindent. (hálistennek a többieket nem ismerem :) )

Szóval az úgy volt, hogy elegem lett a lábszárborotválásból. Úgy döntöttem kell valami tartósabb. Gyantát utoljára '96 tájékán láttam. Gondoltam, miért ne? Olyan borzasztó csak nem lehet, mint amilyenre emlékszem. (Pedig de.) Mindjárt kétfélét is vettem, hogy legyen választék. az egyikben kis 3x6 centis darabkák, a másik meg görgőfejes mikróbanmelegítős. A kicsit kipróbáltam a karomon. Eléggé fájt, de kolleganőm bíztatott, hogy lábon nem annyira vészes. Tegnap aztán bele is fogtam. Miután bátor vagyok, azonnal a görgőfejes módszerrel estem neki.  Szépen hosszan fölkentem egy gyönyörű széles csíkot.... hát... végül lejött, de nekem már minden bajom volt. Nagy hévvel rántottam egyet, de az csak a feléig szedte le. A másik fele még ott volt a lábamon. Folyt rólam a víz, ott álltam a zidegbe, hogy ez már így marad és  azt mondtam, hogy: hát eeezt, ezt nem. Persze leszedtem, de fogalmam sincs, hogy a többi nő, hogy bírja ezt ki? Nekem speciel borzasztóan fájt. Ami azt illeti, a női magazinok tesztjei alapján eddig is az derült ki, hogy nem is vagyok nő; s eme tényt most újra igazolva látom. :)

Mára kissé ülepedett a dolog, és arra jutottam, hogy muszáj befejezni. Most jól felmelegítettem, ez is segített, meg rájöttem, hogy nekem úgy sokkal könnyebb, ha csak kis négyzeteket csinálok meg egyszerre. Nagyon fájt így is, de kevésbé mint az előző napi módszerrel. A végén már nem is visítoztam, és csak két helyen van bevérzésem. Az remélem holnapra elmúlik...

Utólag eszembe jutott, hogy láttam valami holdnaptárat amiben minden vicik-vacakról benne van, hogy mikor érdemes csinálni. Nanáhogy megnéztem. Isssteni szerencse, a szőrtelenítés is ott van tegnap is meg ma is. :)