A gyerekeim már most olyanok, mint egy-egy rocksztár. Mindig várja őket érkezéskor pár rajongó. Amint becuccolnak elsorolják a különleges kívánságaikat. Amikor tenniük kéne a dolgukat, kéretik magukat. Későig ébren vannak, sokáig alszanak, és miután továbbálltak, a szobájuk romokban hever.

Pénteken elmentem a piacra kápé nélkül. Eléggé lelombozott, hogy nem kaptam meg amit akartam, dehát úgy kell nekem ha ennyi eszem van. Gondoltam veszek fel pénzt a közeli áruházban, de mire odaértem még jobban elborult a hangulatom. Irtó éhes voltam, hát mindjárt eszembe jutott, hogy a piac várhat másnapig, inkább gyorsan összedobhatnám azt a sütit amihez kb. egy hete megdaráltam a mandulát. Hazafelé menet az aluljáróban már hangosabban kopogott a szemem, mint a cipősarkam. Volt vagy ötven forint a tárcámban, de a lángosos előtt ácsingózva addig kutattam, míg nem találtam egy kétszázast a táskám aljában. Így hát sikerült szereznem egy finom krumplislángost. Az éhségem elszállt, de azért a macaronnak nekiálltam. Eszembe se jutott, hogy esetleg összejön a dolog, inkább csak a kíváncsiság hajtott. Volt egy óra szabadidőm. A recept szerint fél óra pihentetés meg negyed órányi sütés kellett, gondoltam simán belefér. Hát... ezt most már picit sajnálom, de legalább van néhány dolog amire rájöttem. Legközelebb talán jobb lesz. És addig megpróbálok beszerezni pár darabot valahonnan, hogy tudjam, milyennek kell lennie egész pontosan. 

Egyébként azért (is) vagyok ennyire ráállva a sütigyártásra, mert két hét múlva vége a sulinak, és a gyerök már nem lesz többet általánosiskolás. Két tucatnyi ember jön hozzánk, hogy együtt örüljünk. Én ebbe biztos belebolondulok kicsit még a szokottnál is jobban, hát jó lenne legalább a sütiket előre elkészíteni. :)

Mi az ami egyetlen szempillantás alatt forradalmian megváltoztatja a konyhai enteriőrt? Negyed kiló pirospaprika szerteszét a hófehér konyhakövön.

Úgy tűnik, ez jobban fekszik nekem, mint a mályvacukor.

Miután súlyos kritika érte a hármas számú pillecukromat (nehéz, nehéz... nem is igaz, ez pillecukor, csak olyan masszív fajta), valamint szombat reggel megpróbáltam a tányérra csalogatni az eredetileg citromos pillecukornak gyártott szörnyűséges (bár fincsi) masszaszerű izét, gyorsan sütöttem egy (valóban) remek citromos süteményt, aztán elvonultam a világtól, hogy nyalogassam kicsit a sebeimet, mélyen magamba nézzek, összegezzem a tapasztalataimat, pihentessem megszerzett ismereteimet, hogy a dolgok letisztuljanak, kikristályosodjanak  bennem... 

És tudtam, hogy jól csináltam! Mármint a pillecukrot eddig. Csak az egyik alapanyaggal volt egy kis gond. Ma este megcsináltam soron következő, ötös számú variációt. Oh, ég és föld! Most tele lett vele a tálka, elegánsan ruganyos és hófehér, és bodzás. Juhéj!

Nagyon, nagyon, nagyon remélem, hogy most sikerült! Talán jó jel, hogy ez lett mind közül a leghabosabb. Csak úgy csillogtak a kis légbuborékok benne. Mert ha esetleg netán - valami csoda folytán - jó lenne, akkor elmondhatnám, hogy tudok pillecukrot gyártani, a receptet ugyanis már fejből nyomom. Ki se nyitottam.

Kár, hogy csodák csak a mesékben vannak. 

Hehe, lassan érdemes lenne egy külön pillecukor címkét gyártani... 

Olyan helyet hagytunk ott két hónapja, ahol alig volt fehér. Talán csak a lámpák. A falak mind erős sárga színre voltak festve. Nem mondom, kellett pár hét mire megszoktuk, de mindannyian nagyon szerettük. Itt minden fal fehér, ami kicsit uncsi (ebben a lakásban gyakran előfordul az ilyesmi). Annyira rettenetesen hiányzik nekem a sárga! Mindenhol azt keresem, és legszívesebben hazahordanék minden sárga dolgot amit épp meglátok. 

 A lakás persze nem rossz (igazából hasra kéne esnem tőle, tudom), mindenkinek nagyon tetszik. Nekem is tetszik, csak benne élve azért érzek néhány apró hiányosságot. De nem gond, már vannak terveim az uncsi részek feljavításra. Minden jó lesz. Bár... Aki úgy gondolta, hogy a konyha padlóját fényes fehér járólapokkal fedi be (mert az szép), azt jól meg kellene ijeszteni, aztán beállítani egy hónapra takarítani. Öt perc. Ennyi ideig tiszta, gondos felmosás után. Amennyiben nem lépünk rá. Egyéb esetekben 3 perc. Ezt például nagyon nem bírom.  Szerencsére ez azért sokkal kevésbé rossz, mint amennyire jó az erkély. Imádom az erkélyt! Szépek a virágaim, és láthatóan jól érzik magukat, ahogy én is ha kimegyek. És gyakran kimegyek, ha fúj, ha esik, ha hétágra süt a nap. Enni-inni is nagyon jó odakint, de ma egyszerűen csak kifeküdtem a szőnyegre, és élveztem ahogy a szél borzongásig cirógat, és a virágillat az agyamig kacskaringózik. Eddig ez a legjobb itt.

Harmadikra (végre és nagyjából, de) sikerült. Ez kávés-fahéjas lett. Negyedikre meg majd tökéletes lesz. És citromos. Juhéj.

Ja és persze most megtanultam, hogy mi kell a jó pillecukorhoz: Gombelem.

Elmesélem inkább a halasat, mert az jó volt. Halászlét azt legalább tudok főzni. És múlt pénteken főztem is, vagy 8 kilócska halból.  (Igen, vettem elemet, kimértem mindent pontosan, most a hűtőben pihen, én meg várom azt a szivacsos, gumiszerű, ruganyos valamit, ami majd boldoggá tesz, de minimum gyanus, hogy csak kb. feleolyan magas, mint a receptben látott képen) A három nagy szörnyeteggel tele volt a mosogató. A kész halászlével meg tele volt a két legnagyobb edényem. Ja, és most először kockáztam fel a halhúst. Az is egész könnyen ment. És biztos, hogy a leves nem lett rossz (csak picit túl paradicsomos) mert szombat estére elfogyott az utolsó cseppig. Persze vendégek voltak nálunk, ők is ettek belőle, különben négyünknek csak feleennyit szoktam csinálni. Sütöttem még palacsintát is, elvégre péntek volt vagy mifene. (Felnyitottam a fehérhúsú őszibarackból készült lekváromat. Nagyon finom lett, talán jobb mint a nektarinos. Tavaly elkapott a lekvárfőzési láz és lekvárosítottam mindent ami a kezem ügyébe került. A szilvával kezdődött és, mivel az jól sikerült, folytatódott egy kis barackkal, körtével, s miután megőrültem, szőlővel és lime-os sárgadinnyével. Ez utóbbit még nem mertem kinyitni.) Vasárnap anyósoméknak már csak mesélni tudtunk a nagy halászlévacsoráról.