És van is rá okom. A gyerök (az imádnivaló kis tündér) hétvégén 18 éves lett, de előtte még megtaláta elveszettnek hitt esküvői videókazettánkat, valamint még pár tucat felvételt úgy 15-16 évvel ezelőttről. A szüleinkkel együtt ünnepeltünk vasárnap, közben megnéztük a filmecskéket és persze vagy százezerszer elolvadtam a gyönyörűségtől. Volt egy rakás kaja és sütik és torta. És a héten az én édes kicsi lányom főzni tanul anyukámtól, ma meg a tizenkilencedik házassági évfordulónk volt. Romantikaözön és nosztalgiahegyek, halászlé, marhapörkölt, sör...

Hú de megmámorosodtam!

Tegnapelőtt este színházba mentem. Szépen felöltöztem, hagytam magam rábeszélni a fekete ruhámra. Tényleg jól állt, de arról a fekete ruhámról van szó amit az utóbbi évben kissé kinőttem és aminek emiatt a 6 kilócska miatt a dekoltázsa igenigen mélyre került, szóval sietni nem nagyon ajánlatos benne. Na én ebben rohantam végig a Margitszigetet. Kétszer. Pedig tökéletesen időben indultam. És mennyire örültem amikor eszembe jutott, hogy a színpad a másik végéhez van közelebb…  A hév viszont nem jött,  így a hídtól megkeztem az első rohanást. Bár a lábaim nem örültek, én egészen megnyugodtam mert háromnegyed nyolc előtt két perccel már a bejáratot nézegettem. Tébláboltam egy keveset, vártam hátha felbukkan az én kedves barátnőm a flamenco órákról. És csak egy icipicit tűnt fel, hogy én vagyok egyedül így kirittyentve. Igazi meglepetésként ért, hogy  mikor be akartam menni közölték, ott ma nincs előadás. Ekkor volt 19:53.
Elővettem a jegyet, és roppant módon rácsodálkoztam, hogy a helyszín a Városmajor Szabadtéri Színház, és nem a Margitsziget. Remek! Az előadás nyolckor kezdődött, ezért rövid gondolkodás meg guglizás után nekikezdtem a második rohanásnak. Két megállónyit vágtattam (idegesített volna ha a megállóban kell várakoznom végeérhetetlenül hosszú percekig), egy megállónyit buszoztam aztán átszálltam a villamosra. Ó, eddig a pontig hasítottam, de aztán odaértem a Széll Kálmán térre ami majdnem kifogott rajtam. Korábban is ritkán jártam arra, mióta feltúrták azóta meg egyszer sem. Azt sem tudtam merre induljak (naná, hogy nem arra kellett volna) és már a
közepén jártam mikor észleltem, hogy arra nem visz út amerre én gondoltam. Még szitkozódtam is, annyira ideges lettem a saját hülyeségem meg a nagy kerülők miatt.
Végül mindössze kétszeri visszafordulás és három tájékoztatás után megtaláltam a színházat. Természetesen a hátsó bejáratot. De ekkor már a kavicságy sem állíthatott meg, bejutottam, és csak kb. 20 percet késtem.
Szóval a feszült idegállapot már jócskán állt, mire lehuppantam a székbe. De legalább passzoltam a darabhoz. :)

Harmadik legjobb benne, hogy megszerzed a mozdulatot. Akár évekig tökéletesítgeted  míg végül teljesen a tiéd lesz. Belekeveredsz egészen. És úgy sejtem, hogy ahogy változol az évekkel, az veled változik.  

Második legjobb dolog benne most éppen a legyező. A nőiesség teteje, sőt, netovábbja.

Legjobb pedig az, hogy akármit is csinálsz, soha nem lehetsz túl sok hozzá. 

Ha azt látod viszonylag kora reggel a parkban, hogy egy fickó gázálarcban fut (hát csak úgy edzésből), mindjárt arra gondolsz:

- az illető bűnöző

- az illető valami különleges alakulat dolgozója

- az illető sportoló

- az illető hülye

- az illető földönkívüli

Esetleg ezek keveréke, vagy mindegyik egyszerre. 

Nekem a heti 9 ing kivasalása az sok. Tényleg sok. Persze az is igaz, hogy vasalás-utálás témában a maximumot hozom ki magamból. Olyan látványosan tudom utálni a vasalást (és minden kellékét), hogy néha megsajnálom szegény vasalómat. Ilyenkor inkább nem is vasalok, csak neki jobb legyen. 

Szeretem én a húsvétot, csak ne kellene annyit enni...

Ma reggel jöttem rá, hogy a gyerekeimnek szánt összes csokifigura ott van a hálószobánkban szépen becsomagolva, és senki egy szóval se kereste. 

A gyerök hamarosan betölti a tizennyolcat. 

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszik majd ha É.P. szakállat növeszt. Néhány hete viselte egy darabig (majd levágod a jövőhéten... na, csak még két nap... akkor még a hétvégéig, jó?), a kezem nem bírtam levenni az arcáról.

Azt mondja nekem hogy mindenképpen comic girl  legyek, mert nem is lehetek más és ő majd kifest. Óvatos próbálkozásomra, miszerint az ötlet nekem is eszembe jutott már és azért nem olyan könnyű az, azonnal leolt s a tizenhatévesek fölényes önbizalmával közli, hogyde neki ehhez érzéke van mert művész (ezt pedig igazán tudnom kéne) meg különbenis. Megnézünk pár képet, annyi elég lesz. Igaz, én is levágtam É.P. haját miután megnéztem két ötperces videót a hajvágásról (mondjuk olyan is lett). Következő kérdése, hogy hol vannak cuccaim, mert ő a tusát nem fogja erre pazarolni. Pfff.... Ennyi? Háát ha nincs más, akkor a szemceruzáját esetleg. Jó. Beülünk a fürdőszobába. Még megkérdi, hogy ijedt arc legyen vagy szomorú? Végül nekiáll. Szemem csukva, ő vastagon újrarajzolja. Aztán hátrébb lép, nézegeti és elégedetten megállapítja, hogy naaa, nem is rossz! Aztán jön a szemöldök, az is jó vastagon. Khmm, itt már nem annyira tökéletes a dolog. Aztán az arc (hátttöööö ez most ilyen lett), orr és az áll vonala.... Aztán öt perccel később félórán keresztül fetrengve röhögünk, rajtam :)

Kuala Lumpur szép

Kuala Lumpur jó

Kuala Lumpur zajos

Kuala Lumpur színes

Kuala Lumpur szagos

Kuala Lumpur a legtávolabbi hely ahol jártam

és ahova visszamennék

Ha már tavaly ilyentájt megemlítettem, akkor legyen egy  összefoglaló is az elmúlt évről. Erről a nagyon trükkös évről.

Csak arra számítottam, hogy semmi nem úgy alakul ahogy tervezem. Na ez az egy végülis úgy lett. Mert például nem terveztem, hogy év elején vagy két hétig beteg leszek, hogy a közmunkásokat sehogyse sikerül megszeretnem, hogy érzelmi válságot kell átélnem, hogy ennyire izgulok majd az előadás miatt, hogy beáll a nyakam, hogy a tánctábort egy hatalmas eltaknyolással kezdem, hogy ellopják a kedves motorunkat, hogy majdnem összetöröm magam egy mozgólépcsős elesében, hogy elveszítem a pénztárcámat az irataimmal együtt, és végképp nem terveztem, hogy apukám kórházban tölti az egész karácsonyt. 

És mégsem mondhatom, hogy rossz év volt a tavalyi, igazán nem... Végülis majdnem minden majdnem tökéletesen alakult.

Szóval elmúlt. Rossz volt, jó volt, nézzünk most már előre.