Nagyon kevés ember van akit nem bírok. Valóban nagyon kevés. Sajnos nem bírom azt a negédes modorosságot, a megjátszást, és leginkább azt nem bírom abban az emberben, hogy mekkora köcsög vagyok ha egy helyen kell lennem vele. 

Tudom, hogy nem a legjobb megoldás, de egyelőre csak megpróbálom elkerülni valahogy...

Kaptam egy tökjó éles kést.

A ragtapasz a második napon már nem is kellett, mostanra pedig már nem nyílik fel újra és újra a vágás, csak egy kicsit érzékeny.

néha, hogy az emberlánya egy tüzes éjszaka után (vagy mert két hete nem mosott és elfogytak a ruhák a szekrényből) megmámorosodva nem gondolkozik a reggeli rohanásban, és felveszi a szügyig dekoltáltat ami utoljára három kilóval korábban volt éppen passzolós.

A ház sarkánál már pontosan tudtam, hogy mosnom kellett volna. Na nem baj, délután kárpótolva lettem az egész napos kényelmetlen viselet miatt. Hazafelé a metrón egy  ifjú hölgy, miután kétszer jól végigmért, nagyon kedvesen (ellentmondást nem tűrő mozdulattal) helyet szorított maga mellett. Muszáj volt leülnöm.

Valószínűleg azt hitte kismama vagyok.