Az orvosnál

Rendelő. Ajtón be, kedves doktornéninek litánia előad, az én kartonom itt van, de még sosem voltunk orvosnál, nemrég költöztünk, a gyerök beteg, úgy tudjuk nem kell kikérni a papírjait, iskolában sem volt, mileszmost? Kedves doktornéni kedvesen bólogat, hogy a következő ajtó mögöttihez tartozunk. Sor kivár, ajtón be, litánia előad (igen, az egészet). Kedves doktornéni kedvesen bólogat, hogy ő megvizsgálja, de nem vállal gyereket, menjünk a gyerekorvoshoz. Gyerekrendelő. Ajtón be, kedves doktornéninek litánia elő, kedves doktornéni kedvesen bólogat, hogy a másik ajtó, mert ez itt a tanácsadás. Sor kivár, ajtón be, litánia.... és végre jó helyen voltunk.

Az irodában

Papírok határidőre készen, leadtuk. Másnap reggel ott hevert az asztalomon. Nem írtam alá, de majd most mindjárt jó lesz. Aláírás után visszavittem, leadtam. Mire újra betettem a lábam az irodába, megint ott hevert az asztalomon. Leadtuk, alá is írtuk, de nem betűkkel kel jelölni a papíron jelölni, hanem ikszekkel. Ikszelés, aláírás után elsuhantam és visszamentem. Adnám át, mikor észrevettem, hogy otthagytam az összes csodás harmadik, helyesen kitöltött példányt. És akkor nagylevegő, és még egyszer utoljára: le a papírokért és fel a papírokkal. 

A postán

Értesítő jött levélről. Postára be, sorszám, várakozás. Itt még aszittem. A postáskisasszony elvette, megnézte, megállapította, hogy ezzel a másik ajtón kell bemenni, de az jó, merott nincs sorszám. Átballagtam. Sorszám télleg nem volt, csak harmincketten előttem szép kígyózó sorban. Várakoztam és még mindig aszittem. Végre én következtem. A postáskisasszony elvette, megnézte, megállapította, hogy nincs rajta név. Kutatta, kutatta, közben mögöttem csak nőtt a sor. Meglett. megnézte, megállapította, hogy a borítékon sincs név. Hangosan kiabálva megbeszélte a kolleganővel, hogy nincs név, csak a (és itt mondta a pontos címünket). A másik visszakérdezett, de mi a név? Erre újra előadta a műsort. Problémáztak még előttem néhány percig, aztán mikor már mindenki pontosan tudta, hogy hova kellene mennem (haza), elment a főnökéhez. A sor már kétszer olyan hosszú volt, mint amikor beálltam a végére, én pedig csak azt sajnáltam, hogy nem kértem vissza azonnal a személyimet, mert már rég otthon lehettem volna. Meg a sor is. Végre visszajött és közölte, hogy: m-m, nem lehet, nem engedi a főnök, visszamegy. És akkor végre ő is visszaadta a cuccomat és ha üres kézzel is, de mehettem. 

És ez mind mind belefért egyetlen örömteli napba. 

Ballagok a gyerök mellett (hiába van rajtam a legmagasabb sarkú cipőm, így is vagy 6 centivel magasabb nálam). Miután kikerüljük az éppen gazdiját sétáltató, aprónál is kisebb, tündibündi kardigános yorkit, csendesen megállapítja: még azt sem mondhatom rá, hogy óriáspatkány.