Megérkezett amire vártam. Nem feltétlen ebben a formában akartam, de ez van. A lényeg, hogy még mindig élek és szeretek és ez még mindig akkor is jó, amikor rossz.
Láttam egy hosszúpillájú szempárt, fagyiztam, volt barangolás a Ferenciek tere környékén, jöttek erősen sminkelt ballagók, üldögélés a deszkás fiúk melletti padon, üldögélés a kocsiban, nevetés és tánc, végül hajam mögé bújtam, mert már folytak a könnyeim, annyira nevettem. Kalácsot sütöttem lágy tésztával, pudingos-csokisra, négylevelű lóherét találtam ajándékba, frissen vágott hajam nézegettem a tükörben, utána jött a Kacatos Tündéres háromperces majális, amit fagyival és sütivel próbáltunk felejteni. Sétáltunk is sokat, a nap végén nagyokat kacagtunk. Következett egy korai ébredés, boltba menet két teljesen lapos béka az úton, egy szál teljesen illattalan gyöngyvirág, aztán a nadrágom alapos leporolása és duzzogás, hogy minek hasaltam le, ha nincs illata, fújtam pitypangot, cipekedtem, nem törtem össze a tojásokat. Később érkezett Kundika, ebből nagynagy beszélgetés kerekedett a konyhában, végül anyáknapi meglepetés adok-kapok, puszik és ölelések, csokitorta.
Na milyen szépen összefoglalódott! Nem is illene bele, hogy lehorzsoltam a bőrt a fenekemről tornázás közben. Úgyhogy ezt nem is írom bele.
Szeretném leírni neked, hogy milyen vagy! A hajad fekete (mert befested), a szemed barna, az ajkad rózsaszín. Szerintem kis termetű, alacsony vagy! Persze ezzel nem akartalak csúfolni, de te szoktad mondogatni, hogy: -"Így meg úgy, akkor is magasabb leszel nálam" Nagyon szeretlek, tényleg okos, aranyos, kedves vagy! Néha szoktál mérges, határozott lenni, de sokszor dicsérő! Sokszor mosolyogsz, örülsz! <3 Azt nagyon szeretem!
Vannak az életben titkos dolgok, melyek csak a beavatottak számára érthetőek. Olyan természetfeletti rejtélyek, amiket én még nem tudok felfogni. Lehet, hogy egész életemben nem leszek elég érett ahhoz, hogy ezeket a titkokat megismerjem. Igyekszem felnőni a feladathoz, de bizony ez erővel, ésszel nem megy. Itt tanulási folyamatról, tapasztalatszerzésről, bölcsességről van szó. Ha méltó leszek, talán egyszer megtudhatom én is…
Hogy mit keres egy fekete kakas a lakótelep kellős közepén?
Hogy honnan kerül ide az a rengeteg felnőtt macska, mikor kiscicát sosem látok?
Hogy miért nem vadászta még le a kukorékoló fenevadat egyik macska sem?
Van-e olyan, aki tud nekem ezekre a kérdésekre választ adni? :)