Tudom, hogy nem szabadna még gondolnom sem rá. Tudom, hogy legjobb volna elfelejtenem. Tudom, hogy egészségesebb volna, ha nem élnék vele. Biztosan fogynék, ha hirtelen eltünne. Napok telnek el nélküle s könnyedén megbirkózom a hiányával. Aztán eljön az a reggel és én már arra ébredek, hogy ez az a nap, mikor mindent szabad. Ha észnél lennék, legalább ebédig várnék, de nem. Nekem kell már reggel! Annyi lehetőség lenne, nekem mégis mindig ugyanaz kell. Alig várom, hogy ott legyen előttem. Sietek, hogy minél előbb hozzájussak és ahogy meglátom, végem. Ízlelgetem és arra gondolok, hogy veszíthetem el a fejem minden alkalommal már a látványtól...

Imádom a szénhidrát napot!