Az imént olvastam egy blogot. Tetszett, el is tettem a másik kettő mellé. Annyira szerettem volna az írójához szólni! Mondani neki valamit. hm.... Csak, hogy jövök én ahhoz, hogy bármit is mondjak így ismeretlenül? Ő annyira másnak tűnik mint én. Valószínűleg fikarcnyit se számítana neki amit mondok. Azt hiszem nem látna közös pontokat. Pedig értem amilyen. Csak én nem vagyok képes rá, hogy komolyan belegondoljak/érezzek a dolgokba. Ha úgy tennék, biztosan begolyóznék. Begolyóztam volna. Nem. Ő komolyan benne van a dolgokban és komolyan végigcsinálja. Ha beledöglik, akkor is. Ezért egyfelől azt gondolom, hogy nem értené mi a fenének írtam neki, másfelől meg mit is mondhatnék én neki ezzel az élettel? Nem egyszer jutott már eszembe, hogy valami nagy jót csinálhattam, vagy valami nagyon rossz történhetett velem az előző életeimben, mert ez a mostani egy nyaralás. Egy ajándék. (Néha még az is megfordul a fejemben, hogy nem is érdemlem meg.) Bár... lehet, hogy ez csak a csali? És ha még most jön majd a feketeleves? Akkor gyűjtögetnem kell a jót. De ez nem lehet. Nemnem. Csak jó és kész. Mindig jó volt. Mikor rossz volt, akkor is. Élek és szeretek. Ez jó. Mikor rossz, akkor is.