Hát kérem. Olllyan pompás táncestben volt részem, hogy az csuda! Mindjárt úgy kezdődött, hogy kilenc óráról tízre csúszott az indulás időpontja. A város egyik patinás szórakozóhelyére mentünk. A patina ez esetben a pókhálóval beszőtt lámpákat, és zugokat jelentette. Nem kicsiben játszanak, itt minden eredeti volt. A pókháló is. A mi eredeti terveink szerint táncolni mentünk. Volna. Kedvenc fodrászom és kolleganője társaságában. Nem először buliztunk együtt, de ilyen buli még sosem volt. A Helyen találkoztunk egy azaz 1 darab leány és egy fiju ismerősünkkel. Az első 5 perc után levettem, hogy ők épp most kezdenek szerelembe esni egymással, vagy legalábbis a fiú nagyon bátortalan, és mindenbe belekapaszkodna, -főleg a csinos leány egynehány testrészébe- a lány meg ezt nem bánja. Irtó diszkrétek voltak, minden szigorúan az asztal lapja alatt zajlott, de én azért úgy éreztem baromira felesleges vagyok. Röpke másfél óra üldögélés közben megnéztem, ahogy a zén kedvenc fodrászomat megforgatják a táncparketten egyszer, aztán ahogy a többi egytucat lányokfiúk tömeg táncol, aztán ahogy a leendő pár magában a fenébe kíván mindannyiunkat, meghallgattam egy (állítólag) zsebes fiatalember kérdezősködését a helyi éjszakai életről, még ültünk néhány percet és akkor végre elhangzott a kérdés: menjünk? Bólogattam. Nem szégyellem. Ami az est mérlegének pozitív oldalára írható, az a szerelem, két kedves leánybarátném társasága, a fűtött autóban oda-vissza fuvarozás és egy pohár martini rosso. Összefoglalva: lehetett volna rosszabb is. :)