Akartam írni egy bejegyzést. Jó hosszú címet is adtam neki, mert komoly bánataim voltak. Három is. Egyiket már elfelejtettem, másik már nem idegesít, a harmadikat meg éppen igyekszem megoldani. Mert az úgy volt, hogy kiakadtam. Több mint két hete kezdtem el az előzőt írni és azóta sem bírom befejezni. Alig volt időm, azt is elfoglalta az osztálytalálkozó szervezése. Vagyis inkább az emiatti levelezés. És ebből jött a másik bánatom. Megszervezzük/zem pont akkorra, mert ő akkor jön haza, erre bejelenti, hogy ha nem baj, hozná két barátnőjét, akik jönnek vele haza. Levele végén finoman utal rá, hogy nélkülük valószínűleg nem jön. Szerintem pedig két (kettő) felnőtt embert egész nyugodtan el lehet passzolni pár órára, még akkor is, ha külföldiek. Senki nem hoz magával házastársat, barátot, barátnőt, havert, ismerőst, szomszédot. Nem akkora hatalmas baj, csak amolyan átmeneti bánat volt, már nem zavar.

De igyekszem hasznosan tölteni az időt. (Fenéket, azon igyekszem, hogy ágyban tartsam magam. Nem gondoltam volna, hogy probléma lesz dögledezni álló nap.) Ma új információk birtokosa lettem. Az okos, szép, intelligens nők szerint, Kylie Minogue összeszottyadt az utóbbi pár évben. Salma Hayek egy seggdugasz, a nagy mell bár szexis, kövérít. Itt aztán nem bírtam tovább, felkeltem zuhanyozni jó forró vízben, sokáig. Utána pedig elővettem a mérleget. Arra jöttem rá, hogy mivel kicsi a talpam, pontosan középre kell állnom. Ha kicsit hátrébb vagyok akkor fél kilóval több, ha kicsit előrébb, akkor fél kilóval kevesebb vagyok. Hát nem elképesztő?

É.P. szerint a vasalástól vagyok beteg. Igaza lehet. :)

Véletlenül (najó, hát én sem figyelhetek mindenre) kimostam a gyerök fülhallgatóját. Természetesen mikor kiderült, azonnal összeszidtam. Micsoda dolog ez édes kisfiam, hogy nem vagy képes kipakolni a piszkos nadrágod zsebeidől? Mindent nekem kell csinálni? Nem értem, miért nem figyelsz a dolgaidra...  

Most mindketten reméljük, hogy száradás után újra használható lesz.

Kb. tíz centivel kellene magasabbnak lennem ahhoz, hogy kényelmesen dobálhassam a hozzávalókat a lábasba. Hiába csak pár centi, az elmúlt három napban eléggé éreztem a hiányát.

Szóval a legrégebbi az a kézfejem fölötti égésnyom. Jó kéthetes lehet, már kopik le róla a var, majdnem felén látszik a rózsás új bőr. Ez azért volt, mert nem tudta a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. Leginkább azt csinálta, hogy simán a másikhoz nyomta a forró lábast. Aztán a múlt héten vettem észre a bal felkarom belső felén egy foltot, ami már akkor is inkább fekete volt, vagyis múlóban van. Szombaton szereztem a jobb térdem oldalára egy másik sötét foltot a sütő ajtajával. Ezzel az akcióval sikerült melléhelyezni egy kis karcolást is, jól mutatnak együtt. A legszebb viszont a jobb térdem. Még pénteki a mutatvány.  Az úgy volt, hogy elindultam a leletért. Mikor a vérvételen jártunk az intézetben, körülnéztem. Roppant szigorúan ki volt írva több helyre, hogy nem saját lelet átvételéhez meghatalmazás kell, valamint, hogy leletkiadás minden órakor az ablaknál. Úgy gondoltam ezek aztán nem cicóznak, valószínűleg aki ott van órakor az megkapja a leletét, a többi meg vár a következő alkalomra. Így aztán rohantam, és ebben még  az sem zavart, hogy a cipőcskémről időnként lecsúszott a sarkam. Ami azt illeti, nem az a kimondott futócipő. Induláskor még sütött a nap, két megállónyira azonban zuhogott, s én persze már az aluljáró lépcsőjén felfele eláztam. Két perccel később bekanyarodtam a célegyenesbe, ahol újfent napsütés fogadott. Láttam a szembejövőkön, hogy picit meghökkentő az ázottveréb fazonom, de csak rohantam tovább rendületlenül, mert mindenáron oda akartam érni délre. Végre beestem beléptem az előtérbe, ahol egy roppant ádáz szőnyeg elkapta a cipőcském sarkát. Sajnos ezt nem volt szerencsém észlelni, és nagy iramban továbbhaladtam. Volna. Ehelyett taknyoltam egy jókorát. Vagyis ez azért túlzás, nem taknyoltam, csak váratlanul letérdeltem. Nagyon nagyon vártalanul, irtó gyorsan és erősen. Egy fiatalember haladt éppen velem szemben, hozzám lépett és felsegített. Nekem végig csak az járt a fejemben, hogy a francba, még ez a hülye szőnyeg is hátráltat, mikor annyira sietek... aztán miközben megköszöntem a kedvességét ránéztem és láttam, hogy ő valóban megijedt. Helyettem is. Kívülről valószínűleg csúnyábban festett a helyzet, én éreztem, hogy semmi bajom, kicsit megütöttem a térdem, naés? Végül két perccel dél előtt már az ablaknál toporogtam.  Meg támasztottam a falat. Egyébként a hajam megszáradt, mire végre odafáradt valaki (miután egy kedves várakozó sorstárs rákérdezett, hogy mikor esedékes a déli leletkiadás). Aztán persze itthon láttam és éreztem is, hogy a térdem megdagadt és bibis. Hát, majd ez is elmúlik.

Tegnap összefutottam egy volt osztálytársammal. Kb. sok éve láttuk egymást utoljára. Mi volt a régnemlátott férfiú első pár mondata: még mindig jó az alakod.. vagyis most megint jó. Lefogytál?

A sonka-cékla-tojás és az összes süti is elfogyott már, mikor É.P. belépett a konyhába és felnézve a plafonra megállapította, hogy valami nagy fekete bogár állomásozik ott. Felállt egy székre, gondolta kitessékeli a lakásból. És akkor vette észre, hogy a fekete bogár nem más, mint egy darab a rizses kávézacc tésztájából. Az a rész, ami nem pottyant le.

Kikevertem a tésztát. Természetesen kakaósat. Nagyon kakaósat. A fehér sütőtálamba próbáltam áthelyezni bőszen. A tészta ragaszkodott eredeti helyéhez, én meg ahhoz, hogy a sütőbe kerüljön. Szerintem nem volt ott semmi hirtelenkedés vagy erőszakoskodás. Úgy emlékszem én inkább lassan, erélyesen tessékeltem kifelé a keverőtálból. Igaz, hogy egyszer megcsúszott a kezemben a műanyag tésztakitessékelő, de ez sem volt különösebben heves mozdulat. Ezért is lepődtem meg annyira. Teljesen váratlanul ért, hogy valahonnan az égből, éppen az orrom előtt (talán ha két centi volt közöttünk) elsuhant valami és hangosan placcsant a tűzhelyen. Csokiillatot húzott maga után. Megállapítottam, hogy a tésztából származó, ujjnyi darab indult vándorútra. De, hogy mikor, milyen úton távozott, és milyen meggondolásból tért vissza? Hát azt nem tudtam. Csak sajnáltam, hogy elvétette a sütőt. Melléesett. A többit azért megsütöttem. El is fogyott még akkor is, ha úgy nézett ki, mintha rizses kávézacc lett volna. (ezt kedves családtagjaim állapították meg)

Sajnos úgy tűnik, a tapasztalat ellenére nem ismerem ki magam tökéletesen a csirkén belül... Lehet, hogy a néhai, valaha kakasként tengette életét, és az a golyószerű izé, amit az előbb távolítottam el, a sokat emlegetett, azonban általam még sosem látott kakashere volt? De csak egyet találtam benne...