Amúgy meg szerelmes vagyok az új serpenyőmbe. Állítólag vasból van. Jó nehéz és imádom! Lassan a levesen kívül mindent abban főzök...

Takarításmánia. Na abban nekem még sosem volt részem.

Ennek ellenére azért van nekem ez a kis izém. Ez a fixa ideám. Egy szuper nyerő szisztéma. A takarításra. Eszerint, ha a lakást felosztanám négy részre, és minden héten csak egy részt takarítgatnék jó alaposan, a többit meg csak szokásos módon, soha többé nem kellene nagytakarításokat tartani, és mindig tiszta lenne a lakás. Csak az a baj, hogy eddig még csak a közelébe se jártam annak, hogy sikerüljön ezt a rendszert kialakítani. De azért nem adom fel! Talán majd mire nyugdíjas leszek, összejön. 

Egyébként meg nem vagyok normális (teljesen helytálló volt a mai megállapítás)! Hát mi a fenét keresek még itt, mikor kora reggel akarok indulni holnap?

Ha tizenéves leányod van, akkor vagy égnek áll minden egyes hajszálad (a tenyérbemászóan pimasz stílus miatt), vagy sírsz a röhögéstől (a folyamatos vihogás rettentően ragadós).

Csináltam padlizsánkrémet, majdnem pontosan a recept szerint. Egyetlen dolgon változtattam, nem három fokhagymagerezddel, hanem eggyel készítettem el. Aztán másnap vettem még (padlizsán hiányában) két szép nagy cukkinit és azt is beletettem. És akkor már majdnem rendesen ehető mértékben volt fokhagymás. 

Fél kettő óta szabadságon vagyok, és attól kezdve csak csupa jó dolgokat csinálok, egy egész héten keresztül! 

Juhéj

Négy blogot olvastam rendszeresen mióta átköltöztem erre az oldalra. Azóta egy megszűnt, egy hibernálódott :(, egy amúgy is ritkán frissült, a negyedik meg éppen ma titkosodott. Szomorú vagyok. 

Persze ettől még marad ugyanaz a rend. Bekapcsolom, végignézem a postafiókokat, aztán a blogokat. Csak éppen hamarabb érek a végére. 

Még sosem esett a fejemre egyetlen randa, nagy műanyag lámapbúra sem. 

Ugyan ma majdnem, de aztán mégsem. Ez pontosan a harmadik meglepetés volt a reggel során (első, hogy nem nyírták le végig a sövényt, így a legvégén még lepacsizhattam a levelekkel, második, hogy a levelek legvégén egy hajléktalan bácsi állt aki egész beolvadt a környezetbe, tiszta véletlen, hogy vele nem pacsiztam, meg az is, hogy csak álldogált és nem pisilt). Talán emiatt volt ma olyan nyugtalan napom (picit ugyan megcsúsztam az érzéssel, mert főleg az incidens után gyötört rossz előérzet).

Asszem az őrangyalomon múlt a dolog, meg kb. fél másodpercen. Az asztal sarkánál jártam. Épp bekanyarodtam a székemhez, amikor nagy robajjal leszakadt az ég. Azaz a lámpaburkolat. Ezerötszázhat éves már, vagy talán annyi mint én. Eddig bírta. Középen hosszában megrepedt, így csúszhatott ki egy pillanat alatt a fémkampók szorításából. Ha ott ülök a helyemen, pont a fejemre esik, és most egy pofás kis agyrázkódás boldog tulajdonosa lehetnék. Vagy valami ilyesmi. És nem írhatnám le, hogy még sosem esett a fejemre egyetlen randa, nagy...

Május óta minden alkalommal ugyanaz van. Elmegy a foglalkozásra. A bejáratnál leveszi a cipőit. Mezítláb lecsattog az öltözőbe, átöltözik, csinálja bőszen a gyakorlatokat, lógó nyelvvel tér vissza, aztán cicamosdás után visszahúzkodja magára a ruháit, majd elkezdi keresgélni, hogy hova a fenébe rakhatta a cipőt...

Hiába nagyobb a lakás, könnyebb takarítani. Lassan ott tartunk, hogy nem emlékeszem rá mikor volt utoljára kupleráj (dede, emlékszem, egész pontosan tegnap meg tegnapelőtt este volt, de csak a konyhában, az meg ugye nem számít, és amúgy is felszámoltam már), és elkezdtem a rendcsinálást az eldugott helyeken is, ahova még a költözéskor csak benyomkodtam a cuccokat. Jövőhéten pedig nekiállok szép színesre festeni az üvegtéglákat. Egész jó ez a lakás. Rájöttem, hogy a hálót sem utálom, csak az ágyat meg a sötétítőt. Legjobban az erkélyt szeretem, meg a nappalit. Persze minden sokkal jobb így, hogy itt vannak a gyerekek is. Esténként kint vacsorázunk, a fiúk dörmögősen beszélgetnek, a lányok vihognak, később meg gyertyafénynél társasozunk a leánykával. 

Jó három hónapja lakunk itt, de ezalatt többször mentünk valahova/akárhova, mint otthon egy év alatt. Próbáltam rájönni mi más itt, pl. mitől van kedve ÉP-nek itt sétálni(!), de csak arra tudok gondolni, hogy ezt a várost másképp használják az emberek. Talán azért mert rengetegen vannak. Mindenesetre egyelőre egész jó itt. Csak a szüleim meg a régi barátok hiányoznak néha. Tökjó volt hazamenni a ballagásra, évzáróra, rég látott arcokkal összemosolyogni kicsit, beszélgetni. Jó lett volna még sokkal többet mosolyogni és beszélgetni...