Zsongatós a levegő. Tavasz van végre! Nem érdekel, hogy még kell a csizma és nincs melegem télikabátban. Madárcsicsergést hallottam reggel jönnek a mindenféle friss illatok, meg már a Duna is magasabb. Itt van, semmi kétség.

Egyébként ma átvágós peteérős ruhát viseltem és reggel megdicsértek. Kicsit megsértődtem rajta, mert csak a harisnyámat meg a szoknyámat méltatta a gépkocsivezető kolléga, holott olyan gyönyörű fehér virágmintás fekete zokni volt rajtam, hogy az valami felejthetetlen! :)

Ja és igen, innentől már nem aludhatok. Muszáj figyelnem! Ilyenkor tavasz elején hosszasan nézem amint megjelennek a barkák. Szépen selymesen üldögélnek az ágon, aztán lassan megduzzadnak, ahogy előkészülnek a levelek odabenn.  Szeretném elkapni a pillanatot, amikor előbújnak. Ott akarok lenni. Aztán valahogy évről évre ugyanúgy járok. Sokáig felügyelem a folyamatot, várom, hogy mi lesz, de nem történik semmi. És akkor egy pillanatig nem nézek oda, és mire visszafordulok, már levelekkel vannak tele az ágak. Azért idén újra megpróbálom...