Hiába nagyobb a lakás, könnyebb takarítani. Lassan ott tartunk, hogy nem emlékeszem rá mikor volt utoljára kupleráj (dede, emlékszem, egész pontosan tegnap meg tegnapelőtt este volt, de csak a konyhában, az meg ugye nem számít, és amúgy is felszámoltam már), és elkezdtem a rendcsinálást az eldugott helyeken is, ahova még a költözéskor csak benyomkodtam a cuccokat. Jövőhéten pedig nekiállok szép színesre festeni az üvegtéglákat. Egész jó ez a lakás. Rájöttem, hogy a hálót sem utálom, csak az ágyat meg a sötétítőt. Legjobban az erkélyt szeretem, meg a nappalit. Persze minden sokkal jobb így, hogy itt vannak a gyerekek is. Esténként kint vacsorázunk, a fiúk dörmögősen beszélgetnek, a lányok vihognak, később meg gyertyafénynél társasozunk a leánykával. 

Jó három hónapja lakunk itt, de ezalatt többször mentünk valahova/akárhova, mint otthon egy év alatt. Próbáltam rájönni mi más itt, pl. mitől van kedve ÉP-nek itt sétálni(!), de csak arra tudok gondolni, hogy ezt a várost másképp használják az emberek. Talán azért mert rengetegen vannak. Mindenesetre egyelőre egész jó itt. Csak a szüleim meg a régi barátok hiányoznak néha. Tökjó volt hazamenni a ballagásra, évzáróra, rég látott arcokkal összemosolyogni kicsit, beszélgetni. Jó lett volna még sokkal többet mosolyogni és beszélgetni...

Mostanában olyan izé dolgok történnek velem. Az elképesztő papíros esetet külön fogom elmesélni, de azon kívül is. Szombaton senki nem akart velem semmit csinálni, pedig vásár és tűzoltónap volt a városban. A boltba is egyedül kellett mennem. Próbáltam anyukámat meg a gyerekeket megfűzni rá, de mindenki elhajtott. Bosszúból busszal mentem ki, nem gyalogoltam. Felszálltam, kértem egy jegyet. Pont annyit tartogattam a markomban. Aszongya a söförbácsi: mindenképpen akarsz jegyet venni? Nem is értettem a kérdést (télleg nagyon ritkán bliccelek)... hát nem azt mondtam, hogy: egy jegyet legyenszivess? Állunk, ajtó nyitva mögöttem, meredünk (én értetlenül a söförbácsira, az összes utas értetlenül reám). Mondom, miért ne kérnék jegyet? De csak olyan mormogásféle hangon, félig magamnak. Ő meg elkezd valami homályos magyarázkodást, hogy merakkor mennyiér vitt volna el, aztán a végén hangosan: te tudod... hát akkor kapsz egy lyukasat. És adott egy lyukasztott jegyet. Egy használtat. Még ezen sem buktam ki, annyira azért nem érdekelt a dolog, még mindig azon puffogtam magamban, hogy milyen undok mindenki. Hanem amikor az út végén megkérdezte, hogy kell-e nekem az a jegy, akkor kiszaladt a szememen egy csúnya nézés. 

Vasárnap is szerencsétlenkedtem, de azon széjjelröhögtük magunkat. Végre (sokára) meglátogatott az én kis voltraszta barátnőm. Ritkán jön, ilyenkor csacsogunk ami belefér. Nem bíbelődtem holmi főzéssel, nagy lazán benyúltam a mélyhűtőbe és kivettem a lefagyasztott levest. Inkább maradjon estére is, kivettem a másik dobozt is. Lábas, levesek bele, gáz, melegítés, barátnőm haza, pörköltet megkavar, tészta+nokedli megfőz, terítés kész, család éhes... És akkor felemeltem a leveses lábast, hogy bevigyem, és amint megcsapott a gőze, rögtön eszembe jutott egy szameg, valamint, hogy az egyik leves mégsem leves volt, hanem inkább az eltett sonkalé. Juhéj! Nagyon nevettem, mire kijött É.P. akit tájékoztattam róla, hogy főztem egy isssteni füstölt húslevest, aztán ketten sokáig nem bírtuk abbahagyni a röhögést. Azért szép tőlük, hogy a tésztát megették lé nélkül is. :)

Ma úgy kezdődött, hogy nem találtam testszínű harisnyát, csak szürkét. Hát nem borzasztó? Na csak vicceltem. (amúgy komolyan, csak szürke volt!) Szóval ma úgy kezdődött, hogy a pályaudvarra menet kitört a cipellőm sarka. Mire ebédidőben kijutottam vásárolni, olyan érzésem volt, mintha úgy néznék ki, mint a római gerelyhajító. És nem, nem kaptam cipőt. Be kellett érnem egy benti papuccsal.

Nemtom holnap mi lesz...

 Már előkészítettem egy albumot az ablakból készített  naplementés képeimnek, csak mindig eltérítenek a halaszthatatlan tennivalók a feltöltéstől.  Pedigpedig több mint 200 kép van. Legalábbis É.P. szerint. Ő meg csak tudja, mert épp most végzett a kiválogatásukkal. Tudom, másnak uncsi, de valahogy nekem minden nap tetszik. Elég gyakran előfordul, hogy úgy érzem, muszáj megörökíteni. Majd kiválogatom egyszer. De nem ma.

Tegye fel a kezét akinek már fájt annyira a feje, hogy a falba verte inkább. 

Ha sikerül, É.P. összerakja a naplementés képeket egy kis klipfélébe. Most 135 darab van. Kíváncsi vagyok...

Az ablakunk mellett fütyörészve száguld be a szél. Néha énekel, dudorászik vagy felesel, máskor csak vészjóslóan mormog magában. Ez viszont csak itt leírva tűnik olyan romantikusnak. Valójában elviselhetetlen és félelmetes.

Jajj, hát most aztán már végérvényesen, visszavonhatatlanul és súlyosan nyakunkon a karácsony! Pillanatnyilag érzem a nyakamon, meg a vállaimon is. Évvégi pakolást csináltunk ma a munkahelyemen. Kb. 30 doboznyi iratot kellett duplán átpakolni. De én voltam a hülye, végig kellett volna gondolnom, nem csak rámondani, hogy jó lesz. Persze nézhetem onnan is, hogy nem ártott ez a kis mozgás, mert a karácsony már pénteken elkezdődött. Kora reggel nassolással indítottam. Tudom, tudom, nem szabadna... de mikor ott volt az orrom előtt és fincsi volt és jólesett! Hát nem lehetett ellenállni na! Aztán reggelire és ebédre változatosságképpen kalácsot ettem. Nyammm. Annyira elteltem az édességgel, hogy vacsorázni szerencsére már nem tudtam. Ezzel készültem a szombatra, mikoris szaloncukrot kellett ellenőriznem. Aztán vasárnap csokilikőrt, hétfőn rumos kókuszlikőrt és tojáslikőrt kellett ellenőrzigetnem. Muszáj megkóstolni, hát csak nem kínálgatom úgy, hogy fogalmam sincs róla, hogy milyen lett? Jó lett. Tényleg jó. :) A tojáslikőrt tesóm kedvéért csináltam, most először. É.P. szerint az téves, hogy tojáslikőr, mert az nem tojáslikőr, hanem bebaszós-madártej. Az az egy biztos, hogy észrevétlenül lesz egyszercsak jókedve tőle az embernek. Ahogy az összes likőr, olyan laza kontyalávalónak tűnik, de nem az. :) Na és kávésat még nem is csináltam, pedig az is nagy kedvenc, lehet, hogy holnap meg azt fogok ellenőrizgetni. Igazság szerint nem érdemeltem ki az ellenőrizgetést, mert idén rettenetesen trehány vagyok. Máskor ilyenkorra már régesrég megvolt mindenki ajándéka, most még holnap is mennem kell legalább egy kört, aztán meg a csomagolás. Nem egyszerű, mert a felnőttek csak apróságot kapnak, ettől függetlenül szeretem ha ajándék és gazdája passzol. És nagyon sokáig bírok hezitálni. Pl. olyanokon, hogy akkor most a kockást vagy a pöttyöst szereti jobban? És ha nincs kékben -ami a kedvenc színe- akkor vajon tetszene-e a lila? Persze utolsó pillanat ide vagy oda, remélem sikerül mindenkinek olyat találnom, amit szívesen adok. Egyet már találtam. Eddig amikor lehetett helytelenítettem, hogy Kedvenc Barátném cigarettázik. Most viszont találtam egy olyan öngyújtót, amit mintha csak neki készítettek volna. Megpillantottam és máris láttam magam előtt, ahogy a finoman szipkába helyezi a cigarettát, aztán szájához emeli és rágyújt. Megadtam magam, ha már évek óta nem tudom rábeszélni, hogy hagyja abba a dohányzást. Talán a többi ajándék is így jön majd, magától. Na és ha ajándék, akkor elmondom, hogy ma megláttam egy játékbolt kirakatában valamit. Rubik-kocka volt, de nem hagyományos színes oldalakkal, hanem városképekkel díszítve. Annyira meg akartam nézni, hogy egész közel hajoltam hozzá. Nagyon nagyon jól meg akartam nézni és tényleg makulátlan volt a kirakat. Közelebb hajoltam. Közelebb a kelleténél. Nem szépítem, egyszerűen lefejeltem a kirakatot. Hangosan kellett nevetnem, mert pont eltaláltam. Nem a kirakatot, azt nem volt nehéz eltalálni, hanem a mértéket. Még nem fájt, viszont széép nagy hangja volt. Olyan igazi nagy bannnggg. Szinte beleremegett kirakat. Naná, hogy álltak mellettem. Többen is. Úgyhogy kacagva elhagytam a helyszínt és sürgősen telefonálni kezdtem. Még az van, hogy minden munkázás és ajándékért rohangálás és időhiány ellenére nyugis, vidám napok jönnek-mennek. És ez jó. Nagyon jó. Most meg pláne tudom értékelni, Kundika piszkos rosszul érzi magát éppen, és nem tehetek érte túl sokat, egy másik nagyon kedves ismerősöm meg komoly autóbalesetet élt túl éppencsak... én tényleg nagyon jól vagyok.

Előszöris, hogy fáj a térdhajlatom. Vagyis az ereim fájnak. Aztán nem tudom magamban tartani a legutóbbit amit hallottam: de kifogtad ma az isten lábát!  És voltak elírásaim is:

visszavonása - visszafonása

honvéd - honvég

négyökrű - négyörkű

Bejelölt egy lány iwiw-en. Bejelölt, mert bizonyára úgy érezte, hogy muszáj. Persze ezt csak gondolom, ugyanis nem ismerem sehonnan, mégcsak közös ismerősünk sincs, csak a vezetéknevünk egyezik. Jó, hát viszonylag kevés van belőlünk, könnyen lehet, hogy összefonódik a családfánk valahol egy távoli galaxisban, és az is lehet, hogy talán gyűjti a névrokonait, hogy ne érezze magát egyedül. Viszont ha ez így van, akkor miért nem írt egy kukkot sem? Nem szeretem ezt.

Van akinek mindig olyan a szemöldöke, mintha meg lenne fésülve. Irigylem. Enyém rendszerint kócos, akárcsak a hajam.

Már megint naiv voltam, jó lesz ha odafigyelek. Mostmár lassacskán számítani kell arra, hogy a gyerekek valamelyik társuktól meghívót kapnak iwiw-re. Gondoltam én. Erre kiderül, hogy a gyerök már Facebook-tag.

A Margit hídon ezeket a dátumokat láttam a síneken: 1940, 1942, 1948, 1954, 1956, 1974, 1976. Tegnap reggelre a munkások befedték a sínek közötti részeket valami fehér anyaggal. Úgy nézett ki, mintha csupa hó lenne minden. 

Nálunk kb. 2000 óta az esetek 87,3 százalákában, palacsinta a vacsora pénteken. (Kivéve a 2002 november 3. és 2005 július 25. közötti időszakot, mert akkor elektromos tűzhelyünk volt, amin nem ugyanolyan a palacsinta, ezért kakaós kalácsot sütöttem helyette.) Még nem döntöttem el, hogy unom-e.

Ma müzlit ettem ebédre. Fagyival. Így egyszerre levan a gond a desszertről is, sőt! Tettem bele kávét is. Fincsi!  Mostanában igazán jókat ettem, tegnap este pl. kaptam egy kis illatos csirkét. É.P. hozta nekem haza, borítékban. :) Nagyon nevettem a szakszerű csomagoláson (egalább ez javított valamit a tegnapi pocsék napomon) hiába, a tavasz mindenkit megbolondít valahogy. Pl. a férfiakat így: az utóbbi két hétben két alkalommal mosolygott rám egy-egy fiatalember roppant kedvesen, miután szintén roppant kedvesen éés alaposan megnéztek; egy pedig meg is szólított. Bár erre inkább az lehet a magyarázat, hogy a metró-vilinger-hév vonal levegőjében van valami, mert ilyesmi történt már máskor is. Mindenesetre az ominózus hév megállóban odalépett hozzám a férfi és megkérdezte lenne-e kedvem meginni vele egy teát valahol. Mondtam, hogy nem lehet. Érdeklődött, hogy miért, mondom nincs rá idő. Akkor azt kérdezte, hogy hova sietek annyira. A férjemhez, válaszoltam jólnevelten. Erre nézett egyet és kicsúszott a száján egy naerreegyáltalánnemszámítottam. Hozzátette még, hogy de tényleg nem haragszik rám, mert olyan kedvesen mosolygok és biztosan nagyon kedves is vagyok, mert ezt lehet érezni messziről (vagy valami hasonlót) én meg arra gondoltam, hogy vajon ha kevésbé lennék kedves, vajon mit tenne? Még egyszer megkérdezte a biztonság kedvéért, hogy debiztosan nemlehete, még egyszer sajnálkozva morzsolt el felém fordulva egy pedigpediget, állt még mellettem egy pillanatig, aztán sarkon fordult és ment dolgára. Igazán helyes volt. :) Szóval a tavasz meg zsongás meg bolondság mindenkit elér, pl. a nőket így: most van az a vidám időszak, mikor az utcán mindenfélét lehet látni. Mindenféle ruházatot a nőkön. Egyik véglet aki még átmeneti kabátban és téli csizmában nyomja, másik, aki flipflop pacskert visel miniszoknyával. Természetesen mezítláb. E két pont között pedig variációk százát láthatjuk. Hosszúnadrág/kiskabát/köröm- és/vagy balerina cipő mezítlábon. Legging szoknyával, térdnacival, rövidgatyával. Dzseki, télikabát, ballonkabát, pulcsi, rövidujjú ing. Spagettipántos top+farmer. Szandál és térdnadrág, miniszoknya/sort és vékony csizma, halászgatya és sportcipő, rövidnadrág hegyesorrú tűsarkúval (így a suliba)...  a tavasz tényleg bezsongat! :) Én meg csak nézelődök, időnként nevetek egy-egy göncön és előfordul, hogy valakitől kiráz a hideg. Természetesen rám, nincs ilyen hatással, hogy virágoznak a fák. Nincs nincs. Én minden reggel belebújok a klasszikus vonalú bőrnacimba és a protektoros kabátkámba. Ez mindig menő. :) Legfeljebb azt kell eldöntenem, hogy vastag, vagy vékony harisnyát húzok a nadrág alá. Ennek ellenére vagy pont ezért, egyszerűen csak úgy árad belőlem a kisugárzás. De még hogy! Ma főleg a sötétkék egeres zoknimból. :)  (Remélem más nem árad belőle)

Tegnap meg úgy jártam, hogy muszáj volt már elmenni a nagybevásárlást megcsinálni, mert csak egy mezítlábas pizzát tudtam sütni vacsorára, aztán annyi. Se liszt, se cukor, se olaj, setöbbi. Semmi nem volt már itthon. Este szépen kisuttyantam, a kocsit megpakoltam, már majdnem végeztem, mikor aszongya a hangosbeszóló, hogy allo mars! A kedves vásárlók bevásárló kocsijukat hátrahagyva haladéktalanul hagyják el az áruház területét! Jajj nagyon elszomorodtam egy kicsit, mert ugye ez így elvesztegetett idő... és persze gondolom az áruházi dolgozóknak is rettentő öröm visszapakolni a polcokra. Valószínűleg bombariadó lehetett. A dolgozók is jöttek kifele azonnal és közben nézték a birka vásárlókat, akik halálosan nyugodtan álltak a pénztáraknál. Hát csak nem fogják komolyan venni ezt a hülyeséget! Na mindegy. Ma megismételtem és sikeresen teljesítettem a küldetést. Ugye most egy szinttel feljebb léphetek?

Tegnap este a konyhapulton (vagyis az ott sorakozó üres befőttesüvegeken) felejtődött egy tányér. Én hagytam ott. Ez nem lenne baj. Benne felejtettem a krémlevesemet. Igazából ez sem akkora nagy baj, mert csak néhány kanálnyi volt. Reggel a gyerekek fél10-ig hagytak aludni, na ez aztán igazán nem baj (angyalok), akkor viszont azonnal reggelit követeltek. Természetesen nem is foglalkoztam semmi mással, hanem csak azzal, hogy reggelit csináljak nekik. Gofriért könyörögtek. Szerintem az ősszel csak egyszer készítettem, hát hagytam magam terrorizálni és rögvest nekiláttam. Azaz. Kinyitottam a szekrényt. Igen, azt amelyik alatt az üres küblik sorakoztak, tetejükön a nem üres tányérral. Kivettem a lisztesdobozt. Kivettem volna a lisztesdobozt. Aztán csak úgy simán elhajítottam. :) Az a hülye doboz annyira ficánkolt és olyan síkos volt, hogy kiugrott a kezemből. Pontosan a tányér közepébe. Az gyönyörűen ötfelé tört (volt az hét is, de ki számolja), a levesmaradék meg körben mindent beterített. A szekrényre és a padlóra is jutott. A lisztesdobozt példás fenyítésben részesítettem, remélem mindenki tanult az esetből, aztán muszáj volt feltakarítanom. Ja, természetesen a tányér az egyetlen éptkészletemből származott. :)

Kisnőci kapott egy 500 db-os puzzle képet. Biztos voltam benne, hogy tetszeni fog neki mert egy tündérkirálynőt ábrázol, csillagos varázspálcával és fehér pacival, mögötte meg telehold. Benne állnak a patakban (a gázlónál, mert csak bokáig ér a víz), amit szép zöld növények vesznek körül. De nem ezért voltam biztos benne, hanem mert a dobozhoz tartozik két apró tasak, tele csillogós műanyag strasszkövekkel. Ezeket rá lehet ragasztani a képre a megfelelő helyeken. :) Ha tetszik majd, berakjuk neki keretbe és mehet a falára. Persze segítek kicsit a kirakásban. Nem sokat, igazán nagyon ügyes a csajszi. Csak azért, mert jó egy kicsit gyakorolni vele. Van egy 1500 db-os képünk, amit szintén ilyen céllal akarunk kirakni. Egy festmény. Szerintem a télen elleszünk vele. :) Mikor megvettük a nagy étkezőasztalt, második nap elkezdtük rajta az összes nagyobb kirakóst megcsinálni. Hetekig görnyedt a család az új asztal felett esténként. Nagy móka volt! :) Ha készen lesz és szép is lesz, majd lefotózom és iderakom a képet.