2011\10\06

HK-tól a hennáig

 

Pénteken délután bele akartam mélyedni a levelezésembe, de egész máshova lyukadtam ki. Úgy kezdődött, hogy ott volt előttem a levél, amiben épp leírtam, hogy szeretem a Marsbéli krónikák-at. Aztán erről eszembe jutott, hogy nemrég említettem Sara Teasdale-t. Elolvastam néhány versét, aztán megjelent a fejemben egy lány képe, akit még a metróból fölfelé jövet láttam. Karja erősen tetovált volt, és láttam, hogy a hátán is van minta. Közben az agyam összehozta Roald Dahl-t és Ray Bradbury-t a tetoválás útján. Így aztán a szabadidőm jelentős részét tetovált nők képeinek nézegetésével töltöttem. :) Láttam nagyon szép és rendkívül csúnya dolgokat is. Ugyanaz járt a fejemben, mint délután mikor a lányt néztem. Olyan érzésem van, hogy akin ilyen sok a minta, soha nem tud meztelenre vetkőzni. Vagyis, a tetoválás öltöztet! :)

Néhány éve én is nagyon gondolkoztam rajta, hogy csináltatok. Aztán lebeszéltek róla. Valószínűleg azért sikerült, mert nem találtam olyan mintát, amibe beleszerettem volna.

Most, hogy ez a téma újra előkerült, azt hiszem megkeresem a kis hennakészletemet és rajzolok valami szépet magamra. :)


 

Előbbi sorokat még valamikor ennek a blognak a kezdetén írtam. Homályos elképzelésem van ugyan arról, hogy most milyen úton kerültek át ide, de biztosan nem tudom. Miután az új blogszerkesztő két bejegyzést is eltüntetett egymás után, már nem nagyon lepődtem meg, hogy ezt itt találom. 

tetoválás hk morog

2011\01\26

miért ne lehetne másképp?

Vajon miért biztosak benne a testápolásra és fiatalságuk megőrzésére nagy gondot fordító nők, hogy akinek tetoválása van (pláne nagyobb felületen) az 50-60 évesen elszörnyedve néz a tükörbe, és majd garbót hord meg nadrágot állandóan. Ez így önmagában szerintem hülyeség. Nem ettől lesz valaki csúnya. Attól már inkább, ha igénytelenné válik. De miért ne figyelhetne oda a testére? Miért ne vigyázhatna rá úgy, mint bárki más, vagy éppen mint valami fiatalságfanatikus aki mindenfélét kipróbál? Az 50-60 éves nők (zömmel) amúgy sem azért hordanak több ruhát, mert olyan csúnyák. A másik, hogy aki tetoválást csináltat, az jó esetben szereti amit visel. Évek alatt a részévé válik. Miért ne szeretné x évvel később is? Hogy valaki meg az évek múlásával nem bírja elviselni amit a tükörben lát, annak meg aztán úgy érzem végképp semmi köze a tetoválásokhoz. Sőt.

 

 

tetoválás

2008\10\04

Robbie

Tegnap a postán jártam. Kettővel előttem, az ablaknál egy nő intézte befizetését. Igazán nem mondhattam jó csajnak. Valahogy nagyon átlagos volt. Megkockáztatom: unalmas. Unalmas, seszínű segöndör sebarna haj, unalmas pulcsi, unalmas csípőnadrág, unalmas cipő. És akkor előrehajolva rátámaszkodott az ablak előtti pultra. A pulcsi felcsúszott csípőjén, én pedig megpillanthattam az egyetlen meghökkentő dolgot rajta. Egy tetoválást. Kellemes, betűtípussal bár nem túl erős kontúrral, szép egyenesen felírva ez: Robbie W. :)

Meglódult a fantáziám. Láttam magam előtt azt a bulis éjszakát. Tánc, ital, társaság. Én vagyok a fiú. Szemezés, táncolszvelem?, összenevetés, tánc, csók, levegőzés közben ígéretes érintések. Hozzámvagyhozzád?, várakozásteljes viháncolás a hazaséta alatt, beszédes pillantások, összegabalyodások a sötétebb helyeken. Aztán a lakás, ahol elszabadul a szenvedély! :) Gyors vetkőzés, közben egymásnak esés. Sóhajok, kipirult arcok. És akkor a lány kéjesen hátat fordít, s a hátulján ott virít, hogy: Robbie W. :) Jujjj! :))

De lehet, hogy ez csak nekem vicces. Igazából, ha akkora a szenvedély, mit érdekel bárkit is, hogy hol milyen firkálás van a másikon. Olvasni meg nem igazán ér rá ilyenkor az ember. :) Vagy esetleg teljes a sötétség. Lehet, csak a postán volt ilyen hatása. Megzavart a sorbanállás. Igenigen, valószínűleg a posta az oka az egésznek. :)

 

vidám tetoválás ylla

süti beállítások módosítása