Kuala Lumpur szép

Kuala Lumpur jó

Kuala Lumpur zajos

Kuala Lumpur színes

Kuala Lumpur szagos

Kuala Lumpur a legtávolabbi hely ahol jártam

és ahova visszamennék

Pénteken busszal kellett hazautaznom. Éppcsak elértem, amint megkaptam a visszajárót, a sofőr már indított is. Ülőhely persze már nem volt és kb. a harmadig székig jutottam. Ott állt egy fiatalember, ki a mellette ülő leánnyal beszélgetett. Elég jól kitöltötte a folyosót, azért mögépillantottam, és úgy láttam, hátul is állnak középen. Gondoltam, akkor nekem itt teljesen megfelel, jó, hogy egyáltalán felfértem, és a többi három megállóban biztosan lesz aki lemarad, ha már most tele vagyunk. Szöszöltem még kicsit, zenét raktam a fülembe, elővettem a telefont a táskámból, ekkor a fiatalember nagyon előzékenyen felajánlotta, hogy a táskámat felhelyezi a polcra. Igazából én is felérem, de udvarias volt, hát megköszöntem neki. 3 perccel később meg már félig aléltan hevertem a karjaiban. :) Vagyis az úgy volt, hogy pont csak egy kézzel kapaszkodtam, a sofőr pedig hirtelen indult a zöldnél. Az egyensúlyom sehol, pedig rettentőnagy szükségem lett volna rá. Kerestem is, az esés előtti pillanatban egyik, majd miután minden mindegy volt, mindkét kezemmel. Szerencsére a körülöttem lévő összes kedves utas próbált segíteni, azaz mind utánam kaptak, miután ledózeroltam először a mellettem ülő bácsit, aztán a fiatalembert. Mint egy tekebábu, amit elütött a golyó. Megszédül, tesz egy kört, hátha sikerül visszaállni, végül csak elterül. Teljesen tehetetlen voltam. Tiszta szerencse, hogy állt mellettem valaki, különben a padlón végzem, tele kék foltokkal. A következő percben elértük az első megállót. A mellettem álló fiú odahúzódott a széksorhoz, hogy helyet adjon a felszállóknak, és csak ekkor vettem észre, hogy közvetlen mögötte nincs is senki. Lekaptam a táskám és hátrasompolyogtam.

Már kezdem érezni, milyen lesz újra busszal munkába járni.

20 perc és indulunk. Még nem jártam Berlinben, kíváncsi vagyok és napok óta bennem van a zizi. Nagyon vártam erre az utazásra. Lesz koncert, piac, múzeumjárás, rengetegsok mászkálás, és hétfő estére már vadonatúj élmények tulajdonosa leszek. Jó lesz.

Ilyen pocsék hetem talán két éve volt utoljára. Egyszerűen kimerültem. Elfogyott a jókedv belőlem. Meg az érdeklődés. Üres lettem. Bizony még sírtam is picikét. (Bár az egész jólesett.) A pénteki nap hozta meg a kedvem kicsit. Az a Gergely-napi meglepi. :) Nem alakult rosszul a délelőtt, mire hazafelé robogtunk már kezdtem magamhoz térni. É.P. a kocsiban futólag, mintha valami igazán bagatell dolog lenne, megemlítette, hogy megvannak a jegyek. A JEGYEK! :) Azok a jegyek, amiket már hónapokkal ezelőtt megrendeltünk. Aztán, mintha még ennyire se lenne fontos, hozzátette, hogy ha már a jegyek megérkeztek, megnézte a repülőjegyeket is, és mivel jónak találta az árat, hát meg is rendelte mindjárt. :) Alig hittem a fülemnek. Alig. De így igaz, már megvannak a jegyek, vagyis május végén Berlinbe megyünk, Schiller koncertre. :) Ó, ó... :)

Mostanában többször jártunk be autóval. Ilyenkor más utat használunk, mint motorozáskor. Még néhány hét és a motor téli pihenőbe vonul. Már ma is fura volt, hogy nem látom a szokott dolgokat. Azokra gondolok, amiket minden nap megnézek. Az út menti virágoskert -ahol már elnyíltak az idei virágok-, a ház ami igazán szép lenne felújítva. Utánuk jön a mentőállomás. Szeretem nézni, hogy kávéznak és beszélgetnek az épület előtt. Néha számolom hányan vannak. Minél többen, annál kellemesebb látni őket.Még ez jár a fejemben, mikor -ha szerencsém van- a déli pályudvarnál érezni, hogy a ligetből erdőillat féle száll. Következik a Moszkva tér melletti emelkedő, itt nyáron rendszerint fellocsolták az aszfaltot. Végül feltétlen látnom kell, ahogy megcsillan a napocska a Dunán, a Margit híd előtt. Ez az út fénypontja, vidámmá tesz, ha láthatom. Nos, ezektől lassacskán el kell búcsúznom néhány hónapra. Autóval teljesen más az út. Olyankor beszélgetés van, rádiózni kell és zenét hallgatni, sminkelni meg telefonon beszélni a gyerekekkel. CD-t kell keresni/váltani, nem lehet aprókat sikkantani ha hupli van az úton, viszont engedélyezett az alvás. Az is jó lesz.

Igen, még mindig motorok, Brno és 28 fok árnyékban. A jegyek mellé füldugó is jár. Remélem jól érzem magam.

a kikerülhetetlen

és végül egy ráadás

Ha minden rendben ment és kivételesen nem csesztük el az időt, akkor most éppen a brnoi pálya mellett hesszelünk.

majdnem     ótejóégezthogyutáltammindig

Volt az a lány a bubifrizurával. Rólam folyt a víz egyszál topban, ő meg csak ült irtó elegánsan a kis rövidujjú bolerójában és a haja egyetlen szála sem mozdult. Enyhe tupír, természetes csokoládébarna szín, minden egyes hajszál tökéletesen a helyén. Kemény és kerek, mint a bukóm. Nagyon csinos, de sokkal inkább kellett róla arra gondolnom, hogy vajon mennyire hisztizne, ha a fiúja bele akarna túrni a hajába?

Volt a férfi két mankóval, furcsán hajlított lábaival. Valaki át akarta adni neki a helyet, ő meg vigyorogva mondta, hogy köszöni, de mire onnan felállna, addigra a szerelvény továbbhalad. És muszáj volt mosolyogni rajta, mert úgy mondta.

Volt a nagydarab férfi, aki előzékenyen maga elé tessékelt beszálláskor, aztán mikor nem találtam kapaszkodót, azt is átengedte. Mindkettőt megköszöntem.

És volt a néni akinek hiányzott a bal keze.

Hajnali hatkor a helyi buszon, szerintem bárkivel előfodulhat, hogy belezavarodik a számolásba. Esetleg előző este már aggódott, hogy reggel korán az ezresből tud-e majd visszaadni a sofőr, és inkább 2 jegyet kért, ami 440 pénzbe kerül. Az ezres mellé odatett 40 aprót, aztán mire megkapta a visszajárót, ezt az apróságot elfelejtette és szólt, hogy többet kapott vissza. Szerintem normál esetben az ember a fejéhez kap, megköszöni, a sofőr nyugtázza és kész. Na velem is így történt egészen a fejemhez kapásig. Nevettem egyet és megköszöntem, meg mondtam, hogy ó, tényleg és bocsánat. Erre a sorfőrbácsi nem becsukta az ajtót és indultunk, nemnem. Ő jó hangosan elkezdte mondani, hogy: hát maga adott 40 forint aprót, akkor meg az ezresből 600 jár vissza. Itt kissé kihajolt a fülkéjéből, hátrafordult a többi utashoz, nekik folytatta még hangosabban, hogyaszongya: nem akarom én átvágni magát, csókolom! Én az előadás közepe táján indultam el égő fejjel hátrafelé. A végén a csókolommal (úgy hangzott, mintha csak azt mondaná:na most jól megkapta a hp), tökéletes megsemmisítő csapást mért rám. Megvárta míg leülök, komótosan becsukta az ajtót és már indultunk is. Biztosan vannak rossz tapasztalatai, de szerintem én kedves voltam, csak álmos. Ő meg viszonzásul jól megleckéztetett. Nem elég, hogy a buszon veszem a jegyet még számolni sem tudok és rám kell várnia mindenkinek. De most remélhetőleg jól megtanultam. Azt hiszem. Talán.

-Akkor melyik irányba menjek? Amerre szoktam?

-Aha

-De azon az oldalon szálljak fel, ahol szoktam, és arra menjek tovább?

-Igen, igen

-Akkor arra kell mennem, amerre máskor is szoktam?

-Igen

-Jó. Tehát a Margit híd felé menjek?

-Nem, az ellenkező irányba.

:)