Amióta rend van a konyhában, tök unalmas hely lett. Gőzöm sincs mi lesz, ha egyszer véletlenül nem figyelek oda, és rendet rakok az egész lakásban...

Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy a gyerök felvételije sokkal érdekesebb volt, azonban oda nem mehettem be. Eljutottam viszont a remek díjkiosztóra, amire a kisasszonyt is meghívták, ha már pályázott. Amúgy egy gyerekeknek részére kiírt meseíró pályázatról van szó. Nem tudom miért kell szegény kölyköknek, felnőttekhez szóló beszédeket végighallgatni.  1 óra telt el tömény unalomban, a végén már én is ásítoztam. Helyesbítek. Majdnem egy óra, mert volt azért pár érdekesebb rész is. Pédául miután leültünk, az előttünk lévő sorban egy nő a sáljával törölte fel a parkettát, ezt felvettem. Az egyik zsűritag nem érkezett meg. Azért elkezdték, de utána még be-bejöttek a késők, akik miatt minden ajtónyitódáskor automatikusan hátrafordult az összes fej. Aztán jött az, hogy megkérték őket, üljenek le bátran, vannak még helyek, és kínos csend meg forgolódás után sem ült le senki. Folytatódott az unalom, de nemsokára meghallottam valami ütemes slaffogást. Ksssz-fsssz-ksssz-fsssz... Nagyon tetszett. Mindjárt tudtam, hogy valaki sínaciban járkál a teremben. Direkt nem néztem oda most sem, hanem hallgattam ahogy körbejárta a székes részt. Bejött, kis csend, gondolom akkor vette le a kabátját. Aztán végig a hátam mögött, kanyar, hallom a jobb fülemben, ksssz-fsssz... egész közel van. Mikor befordult a sorunkba, megnéztem. 5 év körüli kisfiú, akkora gatyában, hogy nekem is nehéz lett volna benne súrlódás nélkül lépegetni. Mire elhelyezkedett apukája ölében, már mindenki őt nézte, hogy milyen éééédes. És valóban az volt. Említésre méltó még a sálas nő kislányának lelkesedése, iskolája említésére (jessssz kiáltotta suttogva, és persze megvolt a jellegzetes kétkezes levegőbe öklöző mozdulat is), a különdíjasok meséjének előadása, a késő zsűritag megérkezése és végül minden gyerek öröme, a zuzsonna. Vajon miért nem lehetett legalább egy icipicit érdekesebben megoldani ezt? Mit tudom én, hogyan? Csak azt, hogy nem így. Már az is színesebbé tette volna, ha a székeket nem szokásosan -egymás mögötti sorokban- hanem mondjuk csak 2 sorban helyezik el, de körben. Első sorban ülhettek volna a pályázó gyerekek, mögöttük a büszke szülők. A jeleneteket is jobban láttuk volna és az öröm is jobban ragadt volna egyik emberről a másikra. Nem az én dolgom. Végülis örülhetünk az emléklapnak, meg annak, hogy nem másfél órán át tartott. 

Majd Sárvárról is, de most előbb azt akarom mondani, hogy ezennel befejeztem. Nem olvasom tovább. Nem baj az, hogy kitalált a főszereplő, attól lehet még érdekes. De ez már nem az. Sokkal érdekesebb egy blog, ha többféle gondolatok jutnak eszembe róla. Volt már egy amivel kapcsolatban ugyanígy, éreztem, az volt a széplelkű blog. Nagyon kellemes, egyszerű, ugyanakkor mindenről valami fennkölt csodálattal teli blog volt. De azt nem is tudtam rendszeresen olvasni. Tökéletesen érzem magam nélküle, mind a mai napig. Na elérkeztem a következő ilyen bloghoz. Annak ellenére, hogy ez nagyon trendi pörgős kis blog, rövid velős bejegyzésekkel és állandóan rettenetesen történnek a dolgok, állandóan. Csak mindig ugyanaz. Eltelt 10 nap (na azt csak itt a zárójelben árulom el, hogy először el is felejtettem megnézni, csak ma délután jutott eszembe), benéztem, és akkor jöttem rá, hogy tökmindegy mikor kapcsolódik be az ember, itt mindig ugyanaz van. 3-4 bejegyzést elolvasol és a többit már a címből tudod. Na csak ezt akartam.

(Igen, ilyenkor eszembe jut az is, hogy az enyémet vajon hány bejegyzés jellemezheti?)

...hogy elég korán feküdtünk le és alig aludtunk bele az első álomba, mindjárt nem aludhattunk a másodikba, mert É.P.-t dolgozni ugrasztották. Az elmúlt napok során jól lefárasztottam magam, ez okozta, hogy nem bírtam megvalósítani a szolidarításból történő nyitott szemmel alvást, ellenben mély álomba zuhantam. Reggel egyedül ébredtem háromnegyed hatkor és szokatlanul hosszú időbe telt mire sikerült felfognom melyik bolygón vagyok, mi is történhetett és mit kellene tennem (a Földön, É.P.-nek be kellett mennie, nekem meg ideje volna munkába indulnom). Természetesen valahogy azért sikerült bejutnom a városba. Két megállót mentem a metróval, mikor igen hangos sziszegést kezdett hallatni a kocsi. Újabb két megálló után jött a metróvezető néni, derékszögbe hajtogatta a derekát, körbeszaglászott a kocsiban, futott még egy kört, visszajött újfent meghajolt és aszonta: ezt a kormányszelepet le kell selejteznem, a vonat nem megy tovább. Éljen. Ezt persze már nem ő mondta, ezt én tettem hozzá - itt a blogban-, hogy némi iróniával füszerezzem, az amúgy elég sótlan mondanivalóm. A mozgólépcsőn felfelé telefonos segítséget kértem, közben lefele ment egy lány, aki jobb kezével a korlátra támaszkodott, a balt meg csípőre rakta. Olyan érzésem lett tőle, hogy biztosan megy jól kiosztani valakit aki a lépcső aljában áll és addig is amig leér, még hergeli magát. Sikerült megtudakolnom milyen busszal érek be dolgozni, de aztán mégis működni kezdett az agyam és felderengett, hogy attól, hogy egy vonat nem megy tovább, a többi még járhat. Két mozgólépcsőzés fel, kettő le, és máris újra ott álltam a peronon. És láss csodát, a metró teljesen hétköznapi módon közlekedett. Én is úgy tettem, mintha mi sem történt volna. Bocsánat, ez baromi unalmas azt hiszem. De ma ilyen nap volt. Szokásos munkahegyek, szokásos csalódások, szokásos örömök. Viszonylag szótlan ez a nap. Jó lesz, ha véget ér.

szerdára  valók

1. Véletlenül összeakadtam a jamaikai rummal izesített csokitojásokkal a konyhaszekrényben. Igen, azokkal, akiket március elején még azért vettem, hogy majd beviszem a csajoknak húsvétra.

2. Jaaaj, hát szupi kis alkalmazások vannak az iwiw-en! Csak azt nem tudom, hogy ha én egyiket sem kívánom használni, akkor miért van a nevem mégis játékban? Kapom az értesítést, hogy valaki az ismerőseim közül válaszolt arra, hogy jó-e az én ízlésem. De miért? Ki kérte, hogy erről bárki is nyilatkozzon? És ha én nem akarok ilyet játszani? Vagy ez a csali? Hogy húha, valamit mondott rólam valaki, akkor azt meg kell tudnom, szóval fel kell vennem az alkalmazást... Ha valakinek véleménye van rólam, nyugodtan elmondhatja nekem, akkor is, ha az éppen rossz. Legfeljebb soha többé nem állok szóba vele. :)

3. Atyaég! Ki volt az a balfék, aki egy jujjdeférfi sármos álrosszfiúnak (akit Banderas játszott) engedélyezni bírta a Gaby (Gábi... de ó miért?) nevet? Vagy ez egy vígjáték lett volna? A Thick as Thieves még így is hatost kapott, ami szerintem csak valami tévedés lehet. Pedig színészek is szerepeltek benne. De az egész film unalmas utánérzés volt. Mintha már láttam volna valahol, csak az érdekesebb változatot. Az első kockáknál beugrik, hogy a VörösZsaru is hasonlóan indul, aztán kiderül: öreg róka fiatal naggyonkúl társat újít magának a nagynagynagy akcióhoz. Ezt is láttuk már pár verzióban. Amikor megjelent a szőke maca, mindjárt arra kellett gondolnom, hogy a SeronSzton biztosan pont nem ért rá, a táncparkettes jelenet meg csak ráerősített erre. Sajnos az unalmassága miatt nem tudtam nevetni a halovány poénokon, nem is éltem bele magam, pedig nyilván izgalmasnak hangzik a történet. A végén meg a többfordulatos hipercsavar szinte kötelező elemnek tűnik, nem is váltott ki megdöbbenést, inkább csak tudomásul vettem, hogy ásztámindenit, mindenki borzasztóan átverte itt szegény Banderast, de már jött is szintén elmaradhatatlan hepiend, hogy a szerelem az igaz volt. Nem nézem meg többször.

Soha nem gondoltam volna azt sem, hogy egy olyan filmre, amiben Robert DeNiro és Al Pacino a főszereplő azt mondom: semmilyen, nem tetszik. És így lett. A Righteous Kill című alkotást láttam. IMDb-n 6.3-at kapott. Én nem adnék neki, csak ötöt. Talán. Jó pillanatomban. Két nyugdíj előtt álló zsaru voltak. Egyik önbíráskodásba kezdett és ketten nyomoztak utána. Illetve egyikük sajátmaga után. :) Persze a néző azt gondolta, hogy... Aztán a végén jött a kötelező csavar, aminek fényében minden érthetővé vált. Áááááá... Uncsi. Az a "vicc" jutott eszembe róla, hogy:

-Fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér... 

-Mit iszik a tehén?

-Tejet.