Vannak az életben titkos dolgok, melyek csak a beavatottak számára érthetőek. Olyan természetfeletti rejtélyek, amiket én még nem tudok felfogni. Lehet, hogy egész életemben nem leszek elég érett ahhoz, hogy ezeket a titkokat megismerjem. Igyekszem felnőni a feladathoz, de bizony ez erővel, ésszel nem megy. Itt tanulási folyamatról, tapasztalatszerzésről, bölcsességről van szó. Ha méltó leszek, talán egyszer megtudhatom én is…

Hogy mit keres egy fekete kakas a lakótelep kellős közepén?

Hogy honnan kerül ide az a rengeteg felnőtt macska, mikor kiscicát sosem látok? 

Hogy miért nem vadászta még le a kukorékoló fenevadat egyik macska sem?

Van-e olyan, aki tud nekem ezekre a kérdésekre választ adni? :)

Sajnos úgy tűnik, a tapasztalat ellenére nem ismerem ki magam tökéletesen a csirkén belül... Lehet, hogy a néhai, valaha kakasként tengette életét, és az a golyószerű izé, amit az előbb távolítottam el, a sokat emlegetett, azonban általam még sosem látott kakashere volt? De csak egyet találtam benne...

Mi emeletesben lakunk. Mellettünk kisebb lakótelep az egyik oldalon, családiházas rész a másik irányban. Minden nap halljuk a kakaskukorékolást, de személyesen még sosem találkoztunk.

Egy reggel elindultam a bevásárolni. Közben mélyen elgondolkoztam, hogy hány sört vegyek a családi bográcsozásra amikor meghallottam az ismert kukorékolást. Nagyon is közelről harsant a fülembe s önkéntelen odafordítottam a fejem. Megláttam. Ott sétált peckesen tőlem pár méternyire. Elég furán mutatott a panelház előtt, gondoltam megörökítem a piros taréját.

Az állat azonban nem kívánta, hogy megörökítsem és látszólag tudomást sem véve rólam tovább sétált, keresztül a következő sor bukszuson. Én követtem. Akartam azt a képet róla!

Próbáltam észrevétlen közelebb kerülni hozzá, de sehogysem sikerült. Ő csak ment ment tovább, át egy újabb sor bukszuson. A bokor takarásából igyekeztem mégis valami olyan képet elcsípni, ahol látszik az a piros taréj. Nagyon, nagyon csendben voltam. Szinte lélegzetet sem vettem, igyekeztem eggyé válni a levelekkel. Lélegzetem mint a reggeli szellő, kezem mint a bokor ága, a fotómasina, hát az csak egy fotómasina volt. Őkelme közben megállt, 3 lépésre tőlem a bokorsor másik oldalán. Ujjam a gombon. És akkor, akkor pontosan abban a pillanatban amint lenyomtam, egész egyszerűen megfordult. Fenébe! Megfordult és egész pontosan eljátszotta ugyanezt visszafelé is.

Remek móka volt! Azóta is nyitott szemmel járok. Remélem még összefutunk!