2010\04\23

és akkor kiröhögött

Jó ideje nem múlhat el nap a kisasszony élménybeszámolója nélkül. Amint hazaérünk, lecsap rám, és a külön töltött idő minden egyes óráját elmeséli. Mindenféléről szó van ilyenkor, de persze az egészben az a lényeg, hogy látta-e az aktuális szerelmét (hát igen, ebben a tanévben már a másodikat tapossuk), és ő ránézett-e és visszanézett-e és mosolyogtak-e és milyen ruhában volt és egyáltalán ki mikor mit csinált. Én ennek (a mesélésnek) nagyon örülök, az meg kimondottan megható, hogy az én gyerekkorom is érdekli. Legutóbb például - éppen a bevásárlást intéztük - megkérdezte, hogy kibe voltam szerelmes ötödikes koromban. És amikor mondtam, hogy Luke Skywalker-be, akkor hangosan kiröhögött. Pedig az egy nagyon komoly szerelem volt, több mint egy tanéven át tartott.

gyerek szerelmes ylla

2009\03\02

bevallás

Új szerelem van az életemben! Íme, ő az:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kicsit homály a kép, de legalább visszaadja az érzést. Mert mindig elérzékenyülök, ha ránézek. Tavaly került hozzám a drága -egyik nagyáruház leértékelése folytán- és volt olyan kedves, hogy életben maradt. Igazából részemről szerelem volt első látásra, de bő egy hete már tudom, hogy ő is érez irántam valamit. Akkor vettem észre az aprócska bimbót. Nagyon várom már, hogy kipattanjon. Minden nap megnézem, és ő napról napra szebb, nagyobb. :) Remélem sokáig megmarad!

 

virág szerelmes ylla

süti beállítások módosítása