2015\07\13

szentimentális

És van is rá okom. A gyerök (az imádnivaló kis tündér) hétvégén 18 éves lett, de előtte még megtaláta elveszettnek hitt esküvői videókazettánkat, valamint még pár tucat felvételt úgy 15-16 évvel ezelőttről. A szüleinkkel együtt ünnepeltünk vasárnap, közben megnéztük a filmecskéket és persze vagy százezerszer elolvadtam a gyönyörűségtől. Volt egy rakás kaja és sütik és torta. És a héten az én édes kicsi lányom főzni tanul anyukámtól, ma meg a tizenkilencedik házassági évfordulónk volt. Romantikaözön és nosztalgiahegyek, halászlé, marhapörkölt, sör...

Hú de megmámorosodtam!

hangulat apró titkok ylla

2014\09\04

Nos, a hír igaz. Még beleférek a ruháimba, de már egyáltalán nem úgy állnak rajtam. Sajnos. Olyan, nagyasszonyos lettem (ahogy a barátném mondta úgy 18 éve).  Talán lassacskán meg kellene változtatnom az Ylla címkét Yllanénire.

ylla

2013\05\27

amik mostanában vannak, meg a múltmúltheti palacsinatmizéria

Mert mostanában azok vannak, hogy fanyalgok meg rosszkedvűsködök, közben meg pontosan tudom, hogy egyáltalán nem kellene ilyesmiket csinálnom.

(Itt következett volna néhány sor az unalmas házimunkák rengetegéről, régi barátnők elmaradásáról, kis nyafogás egyedül töltött délutánokról és estékről, végül egy rövid nincsisszükségénrám témájú nyöszörgés. Úgy döntöttem mindenkinek jobb, ha ettől a bekezdéstől eltekintek)

Aztán az van még (csak úgy érdekességképpen mondom), hogy már hónapok óta tombol itt valami deja vu. De tényleg. Állandóan érzem, hogy ez már mind megtörtént velem. Szerintem tavaly. Kezdődött a téli nyaralással. Aztán elromlott a mosogatógép. Utána következett a felvételi miatti szaladgálás meg az idegtépő várakozás, hogy bejutott vagy sem? Piac, Margitsziget, meg gyaloglás a hídon, ezeknél mind előjött és azóta is folytatódik. Most járunk ott, hogy sokszor rettenetesen egyedül érzem magam, közben megy a ballagás előtti fényképrendelős hercehurca, aztán meg hamarosan újra jön egy ballagás. Én mondom, kísérteties.

Simán lehet, hogy emiatt volt az a bizonyos palacsinát eset. Úgy kezdődött, hogy tényleg szomorkodtam. Ha pedig az ember kissé elkámpicsorodva tűnődik az élet nagy kérdésein egy péntek délelőtt, arra legjobban használ egy darab leánygyermek szakadatlan és abbahagyhatatlan vihogása péntek délután. És mikor a mozgólépcsőn egy helycsere után azt mondja angyali ártatlansággal, hogy: tudod mi lesz, ha kicseréled a kezdőbetűket abban, hogy cseréljünk helyet? Én persze erre fád orcával bólogatok (kinemtudjanemegynagyvicc). Haladunk lefelé pár másodpercet s ő ugyanolyan édesen és ártatlanul és közönyösen aszongya: meg van egy másik is. Kicsapongás. Na akkor  következő pillanatban az én röhögésemtől zeng az egész metró. És csak zeng, zengedezik egy egész percen keresztül. Ez az a pillanat ami visszatért az este folyamán újra és újra. Szerintem csak ez lehetett az oka, hogy a fáradságos munkával előkészített palacsintatésztát egyetlen - elegánsnak nem mondható - mozdulattal a mosogatóba döntöttem. Egész apró kis kis söprintés volt, de télleg. Csak sajnos pont ott állt a söprintés útjában a tál. A mosogató szélén. Az szerencsére teljesen üres és tiszta volt. Következőket láthatta volna aki benéz a konyhába: a nő, őrülten kever valamit egy tálban. A tálat a mosogató szélére állítja. Térül-fordul, előkap egy rakás palacsintasütőt, csavargatja a tűzhely kapcsolóit, jajj, nagyon gyors, nagyon fontos nőszemély, a konyha úrnője. Jelen van ám mindenhol a konyhában, jó széles mozdulatokkal teszi a dolgát. Jó széles mozdulattal fordul a pult mellett... Az őrült nő palacsintatésztás kezeivel könyékig a mosogatóban fekszik és kétségbeesetten próbálja két marokkal visszakanalazni a tésztát az edénybe, mielőtt az végleg eltűnik a lefolyóban. 9, azaz kilenc palacsintát mentettem meg az én nagy örömömre és a többiek bánatára. Csak azzal lehetett az elégedetlen hőzöngésnek gátat szabni, hogy másnap reggelire friss palacsintát ígértem. Amit meg is kaptak.

 

Arról már senkinek nem kell tudnia, hogy (miután újult erővel nekiláttam másnap reggel a palacsintatésztának) feltörtem két tojást a beleborulós tálamba és jól megszórtam (csipet só helyett) két nagy mérőkanálnyi ételízesítővel. :)

palacsinta nyafog ylla áááá...

2013\04\03

napló

Valahányszor elhatároztam, hogy énakkor naplót írok (és vagy tucatszor elhatároztam)...

Nemnem, ez nem is igaz.  Az első és utolsó alkalommal nem is úgy kezdtem. Elsőre egyáltalán nem is akartam semmit. Csak úgy magától elkezdődött, mert kaptam egy nagyon picike, nagyon aranyos füzetkét tele üres lapokkal. Ebből lett a titokfüzetem. Naná, hogy fijúkról szólt. Többnyire piros filctollal írtam és az összes üres helyet kitöltöttem szívekkel. Aztán egyszercsak már nem volt titok. Amikor öcsém szó szerint idézett belőle, úgy döntöttem, hogy soha többé nem írok le semmit. Hát ilyen szomorú véget ért  először a történet. Meg amúgy is betelt a picike füzetke.  Legutóbb - rendkívül különleges módon - bánatomban kezdtem titokfüzetbe. Pillanatok alatt kiderült persze, hogy az igazi problémákat nem tudom naplózni. Hát csak a hülyeségeim maradtak. Ezt persze előre tudhattam volna, ha visszagondolok az összes többi naplónyitásomra. A közbeesőkre.  Úgyanúgy kezdtem és fejeztem be mind. Első nagy felindulásomban pár sor kezdetnek arról, ami miatt már megint eszembe jutott, aztán kis világom pillanatnyi állása (sosem tervek, ábrándok, mindig csak ami éppen volt), gólok, öngólok, szomorkodás vidámkodás és egy rakás roppant fontos információ. Pölöhogy épp pirosra vannak lakkozva a körmeim, hogy imádom az új nyuszis zoknimat, meg ilyenek. Második bejegyzés: ma nem történt semmi. Harmadik: ma sem. Negyedik: ma nagyon szomorú/vidám vagyok. Ötödiktől nyolcadikig felírva a dátum, aztán nagy csönd, feledés és homály az egész miskulanciára. Később ezeket az elsőket kitéptem, a füzetekből, merthogy soha nem vettem emiatt külön naplókönyvet. 

Időnként véletlenül a kezembe akad egy-egy ilyen lapocska, és ha beleolvasok, mindig nevetnem kell. 

blog ylla

2012\10\13

le lettem...

...rajzolva. 

A kisnőci nem hozta el a portrét amit házifeladatul rajzolt, így sürgősen új modell után kellett néznie.

Gyorsan haladt, közben fürkészőn nézett rám újra és újra. Persze akármilyen ügyes volt, én még annál is gyorsabban fáradtam. Sose gondoltam volna, hogy ilyen nehéz modellt ülni. Már majdnem a végére ért, mikor az egyik ilyen felnézést követően viszonylag elégedett hangon azt mondta nekem: na, mégiscsak ember vagy. Nem tudom mire gondolhatott, viszont a kép tisztára olyan, mintha egy Rejtő-képregény szereplője lennék valamelyik régi Fülesből. Nagyon tetszik! 

 

P1310668.JPG 

 

gyerek ylla

süti beállítások módosítása