2006 óta nézem őket. Május vége felé mindig eszembe jutnak, és ugyan nem ismerem őket, mégis izgatottan várom, hogy ki mennyit változott egy év alatt. 

Ezeket már régóta meg akarom mutatni:

1, macsek a trafóház kerítésén

2, autómosó működés közben a kocsiból

43 naplemente minden egyes napon azért nekem sok lenne, de azt az egyet valahogy elviselem. Pláne ha ilyen.

...hogy amikor vége lett a háborúnak, akkor jöttek az oroszok és elhajtották az összes jószágot, lovakat, mindent. És mi lányok, nagyon sírtunk. Akkor a nagypapa azt mondta, hogy nem kell sírni, mert a háborúban van győztes is meg vesztes is. Akkor aztán összeszedtük magunkat, lett megint ló is. Aztán 49-ben jött a téesz. Megint elvittek mindent. Na akkor a nagypapa nagyon szomorú lett. Azt mondta, hogy most sírhattok, mert most a mieink viszik el. Akkor készült ez a kép. Látszik rajta, milyen szomorú volt.

Régi képeket nézegettünk (sokadszorra)

É.P. nagymamájánál. Lefényképeztem, a dédi meg mesélt közben.

Így nézett ki tegnap délelőtt

közelről:

és így távolabbról:

Ez persze csak egy kis része, de már mindenhol megvan a kontúrozás. Már csak ki kell tölteni.

Hhhhh....

És most itt ülök egy kádnyi rózsaszín habos forróvízben. Az egy kissé lelombozott, hogy elfogyott a joghurt, de feltaláltam magam, a müzli pedig ananászlével is nagyon nagyon kellemes. No és van egy pohár jéghideg víz is itt a kád mellett. Végre az a kósza légy is kiszédült a fürdőszobábul. Körülnéztem, tényleg nincs itt. Az a helyzet, hogy már majdnem rend van a gyeröknél! De igazi rend. REND. Ahol mindennek megvan a helye, kényelmes és átlátható rendszerben. Ilyen utoljára egy éve történt. Azóta mindig csak jött a szöveg, hogy rendet kéne rakni egyszer, a gyeröknél meg csak gyűlt a szemét. Mert az a drága mindent szeret eltenni, hogy az még majd erre meg arra. Aztán csak bekerül valahova, és onnan annyi. :) Csak tárolódik és már csak a rendrakás segítheti lakáson kívülre. Ó! Csodás dolgokat éltem meg ma, az biztos! És ez volt a sorban az első. Eleinte csak én pakoltam. Nálunk a nagy és igazi rendrakósdi egy mégnagyobb rendetlenséggel indul. Mindent lepakolok mindenhonnan, és mikor már be se lehet menni a szobába, akkortól hivatalosan is kezdetét veszi A rendrakás. Káoszból szobát teremteni igen remek érzés. Csak elég fárasztó. :) Először úrrá lesz az emberen a reménytelenség. Az én számon is kicsúszott a kupac fölött, hogy ide már csak a gyufa hiányzik. Aztán másfél zacskó szemét után kezdenek körvonalazódni a dolgok. Először persze a könyveket kell rendszerezni, azok nem heverhetnek a földön. Aztán a társasjátékok jönnek. Ezzel a nagyobb, látványosabb rész készen is van. Itt jöttek a gyerkekek. Eddig nem segíthettek, mert nem volt kedvem minden vicik-vacak újbóli dobozba/polcra helyezéséhez. És ekkor történt a második csoda. Az én 10 és fél éves fiam sajátkezűleg dobálta ki a felesleges semmirejó cuccokat. Hogy ezt is megértem! Nagy öröm! :) Innentől mint három Hamupipőke válogattuk a legot, a fémépítő csavarjait, és egyéb építős szetteket, szorgalmasan, kimerülésig. A a harmadik csodát -legjobbat- hagytam a végére. Kimentettem néhány értéktelen papírlapot... ezeket jól elteszem, és majd később megkapják. Talán. Vagy majd egyszer megtalálják.

Leletek