szössz
Nagyon kell figyelni a bodobácsokra, nehogy a zember rájuk lépjen. Tessék vigyázni!
Szólj hozzá!
jött az ízlésesen formára igazított szemöldökével és felbosszantott
Dühös vagyok. Nem történt semmi különös vagy nagy dolog... negyed8-ra értem haza, holtfáradtan. A levélnyílásba begyömködve találtam egy értesítést a szokásos rovarirtásról. Nem is tudom pontosan milyen időközönként jönnek, 2-3 havonta egyszercsak itt az általuk kitöltött papírka, hogy ugye megrendeltük és legyünk otthon ekkor és ekkor, és következő héten amikor jön az ember, mi otthon is vagyunk. Leszurkolunk a két perc körbespricnizésért 1160 forintot és ezzel kész. Aztán eccercsak megint ott a papírka. Szóval ennek ez a rendje. Tehát a történet ezek után annyi, hogy én haza, papír az ajtóban, épp csak leveszem a cipőm mikor a kapucsengőn felcsenget egy fiatalember, hogy ő a rovarirtós és itthagyta az iratait. Felér, kopog, kinyitom, kb. 15 évvel fiatalabb mint én, letegez, aztán mikor hallja, hogy jóestét akkor csókolomoz aszongya, hogy akkor jövő csütörtökön jönnek, most meg 1160 forintot kér, szerződés meghosszabbításra. (A tárcámban kb. 500 van itthon és egyedül vagyok) Mondom, nincs nálam pénz. Erre ő kissé sértődötten: úgy látszik ez így szokás itt ebben a városban, csak rajtunk meg számonkérik. Na ennyi volt, ezen húztam fel magam. De nagyon jó, hogy ilyen körülményesen fogalmazok, mert már nem is vagyok mérges. Nem tudom mit kellene gondolnom, de egyrészt marhára nem érdekel, hogy másoknak sincs otthon 1160 forintjuk, másrészt meg ha lenne egy papír a kezemben (szerződésféleszerűség) amiben mondjuk le volna írva, hogy minden év júliusában kérik a hosszabbítás árát, külön és nem akkor amikor irtani jönnek, akkor talán nem felejtenénk el. Vagyis de igen, egy év alatt könnyű ezt elfelejteni, ugyanakkor fogalmam sincs miért nem jó nekik, ha akkor fizetjük ki, amikor jövőhéten jönnek hozzánk? Butaság az egész, nem is ezzel akartam foglalkozni.
rovar morog
álom
Pár napja azt álmodtam, hogy egy nagy henger alakú üveg vázából szemezgetek isteni ropogós cseresznyét. Talán inkább hatalmas befőttesüveg lehetett, mert a szájánál szűkebb volt. Mindig kivettem belőle egy maréknyit és így eszegettem. Talán a harmadik vagy negyedik alkalommal nyúltam be a sötétpiros kemény szemek közé... megfogtam egy maroknyit és úgy maradtam. Megdöbbenésemben mozdulni sem tudtam. A marokba hajlított ujjaimon ugyanis egy fekete szőrös láb jelent meg. Rögtön utána jött a többi, vagyis egy nagy fekete, szőrös pók. Fogalmam sincs, hogy bírtam ki, de nem mozdultam. Az futott át az agyamon, hogy nem bírom egyetlen hirtelen rántással kivenni a karom, de ha nem bántom, talán ő sem. Mert ideértem gondolatban, a pók már arrébb mászott, végig a kézfejemen, és teleszórta a bőröm a mérgező szőrével. A helye azonnal pirosodni kezdett, a sok kis szőr meg mint az üveggyapot, úgy szúrt. Eddig tartott. Most nagyon csodálom, hogy nem üvöltöttem és ugrottam ki az ágyból. Ha ébren vagyok, irtózom és félek, de valahogy álmomban ismertem azt a pók fajtát, és tudtam, hogy irtóra fájdalmas lesz, de még mindig jobb, mintha megharapna. Hamm-hamm...
álom nemszeretem rovar
ez egy amolyan elmesélős, a fürdőszobában (és a másikat nem tudom pontosan hol) lakó bogarak miatt
Nálunk nicsenek bogarak. Először azt gondoltam, hogy a rovarirtós ember negyedévenkénti megjelenésével van ez összefüggésben, de nem. Nálunk a lakáson belül csak kis smuklicák röpdösnek időnként, akik nem beköltöznek, hanem a semmiből sűrűsödnek anyaggá. Aztán nem tudom hova tűnnek. Hozzánk inkább be szoktak kukkantani. Mintha mi lennénk az állatkert. Így. Néznek befelé hosszasan. Akár órákon át. Éjszakába nyúlóan.
rovar
juteszembe
Tudom, hogy itt komoly dolgokról van szó, de nekem erről az jut eszembe, mikor néhány hónappal ezelőtt napokig arra értünk haza, hogy a konyhában jókora hasas, szőrös és fekete legyek zizegnek. É.P. kiirtotta a napi adagot, aztán aszonta: márpedig itt valami kikelt. Én meg váltig állítottam, hogy ezek bejöttek kintről mert melegük volt. Aztán a harmadik napon már én is úgy gondoltam, hogy ennyien nem találnának be a keskeny ablakrésen, és elkezdtem kutatni. A furcsa az, hogy nem volt büdös. Nem szag után kellett mennem. Módszeresen kezdtem a kutatást. Végül az ablak alatti széken megtaláltam. Erre a székre senki nem ül, pakolni szoktam rá. Újságkupac volt legalul, aztán egy cipősdoboz, azon megint újságok. A felső kupac újságot levéve megláttam a borzalmat. Valaki a maradék kajáját bezacskózva a dobozban felejtette. Valamilyen zöldféle is lehetett benne egykor, mert lében úszott a szendvics utolsó falatkája. Elég folyósnak tűnt, bár ezt pontosan nem tudom, mert igyekeztem nem megérinteni. Ez volt a légykeltető. Szépen fejlett, kövér, fehéres kukacok meg pár légy mászkált rajta és benne. Ójajj..... Nem tudok róla beszélni, még nem. Csak annyit, hogy: együttérzek!
rovar
fenevad
A konyhában állt és kedvenc hobbijának áldozott épp.
Az éjszakai mosogatásban van valami különleges. A víz selymesebb, a tiszta edények jobban csillognak, valahogy az egész olyan fennkölt. Ezt mindig is érezte.
Itt tartott a gondolatmenetben, mikor erőteljes zümmögésre figyelt fel. A zümmögést pontosan a feje fölül hallotta. Mekkora randa nagy légy lehet az. (Ezt az egészet csak a fejében mondta ki, mert ritkán beszélt magával hangosan.)
Fájdalmas tekintettel hagyta félbe a tevékenységet és felnézett. Úgy is maradt. Megbabonázva meredt a hatalmas lódarázsra. De csak egyetlen pillanatig. Aztán az életösztön erősebbnek bizonyult. Ész nélkül rohant ki a konyhából. Mentette a bőrét. Fegyelmezetten kilépett a helyiségből. (Az igazsághoz tartozik hogy csak azért nem visitozott, hogy a gyerekek fel ne ébredjenek.)
Zöld, darázsmentes rét, margaréták, kék ég bárányfelhőkkel, jól viselkedő gyerek... ezek fordultak meg a fejében, hogy megnyugtassa magát. Phúúú... ez meleg helyzet volt.
A vadat mostmár ki kellene űzni a lakásból. Közelharc szóba se kerülhet, mert azt biztosan a lódarázs nyerné. Mi legyen hát? Kétségbeesetten pörgette a fogaskerekeket. Megint csak ösztönösen tudott cselekedni. Hirtelen ötlettől vezérelve lekapcsolta a villanyt. A zümmögés azon nyomban elhallgatott, mintha csak ollóval vágták volna. Egy másodperc és valami koppant. Lelki szemei előtt már látta a darázs tetemét, mely mint kavics hull alá a hűvös konyhakőre, az ablakkal való rettenetes ütközés után... Ekkor felkapcsolta a világítást és sajnálattal vette tudomásul, hogy a gaz fenevad nem méltóztatott az öngyilokba menekülni. Ellenkezőleg! Diadalmasan sétálgatott fejjel lefelé az ablaküvegen. Ahh... kemény! Mi legyen?
Közben újra kezdődött a zümmögés és repdesés. A darázsnál csak gondolatai cikáztak gyorsabban. Idő. Időt kell nyerni. Hát újra leoltotta. Csend. Közben már körvonalazódott a terv. Egy jó terv. Villany fel. Zümmögés. Darázs a plafon alatt kőröz. Éljen! Gyorsan lepakolta a virágokat a könyöklőről és kinyitotta az ablakot. A következő pillanatban már újra lesben állt a kapcsolónál. Bámulattal nyugtázta, hogy még sosem volt ennyire gyors. De nem ért rá magát fényezni. A darázs! Meg kell tőle szabadulni, kerül amibe kerül! Nagyon merésznek érezte magát mikor újra le merte kapcsolni a villanyt. Most semmi neszezést nem hallott. Fogalma sem volt, merre lehet az állat. Ismét kis kapcsolgatás következett. Fel, a darázs a szekrény tetején. Le, teljes csönd. Fel.... és most! Most az az állat a nyitott konyhaablak külső oldalán ácsingózik, mintha jobb dolga nem is volna. A pillanat törtrésze alatt felismerte a lehetőséget. Izmai megfeszültek. Hatalmas ugrással ott termett, és erejének utolsó morzsáit összeszedve, az ablakot egyszerűen be-, a lódarazsat ezzel együtt ki- csukta. Kimerülten törölgette homlokát, a győztes mosoly már ott bújkált szája szegletében.
Szabadság! Mosogatás! Az élet gyönyörű! Hát nem? :)
megoldás probléma kaland rovar ylla mesél
:/
Egy méhecske szállt be az ablakon. Sárga a pólóm, a bögrém (benne édes jegeskávé), a tűzőgépem. Végül elűzött a gépemtől. Kimentem az előtérbe, erre utánam jött.
Délelőtt munka és munka. Odakinn hatalmas a meleg, a közértben nem volt már a kedvenc kiflimből. És különben is. Elfelejtettem magammal vinni a napszemcsimet.
Otthon vár még egy adag mosnivaló, de el kell pakolni ami megszáradt, hogy ráférjen a szárítóra. Ráadásul még fogalmam sincs mit készítsek vacsorára. Mindezek tetejébe az imént bejött egy nő, aki valami elviselhetetlen illatú parfűmfelhőt hozott be az irodába. Nem kapok levegőt!
Próbálom bemutatni, hogy mennyire sanyarú az én sorsom.
Fáj a fejem. Az a baj...