Mi emeletesben lakunk. Mellettünk kisebb lakótelep az egyik oldalon, családiházas rész a másik irányban. Minden nap halljuk a kakaskukorékolást, de személyesen még sosem találkoztunk.

Egy reggel elindultam a bevásárolni. Közben mélyen elgondolkoztam, hogy hány sört vegyek a családi bográcsozásra amikor meghallottam az ismert kukorékolást. Nagyon is közelről harsant a fülembe s önkéntelen odafordítottam a fejem. Megláttam. Ott sétált peckesen tőlem pár méternyire. Elég furán mutatott a panelház előtt, gondoltam megörökítem a piros taréját.

Az állat azonban nem kívánta, hogy megörökítsem és látszólag tudomást sem véve rólam tovább sétált, keresztül a következő sor bukszuson. Én követtem. Akartam azt a képet róla!

Próbáltam észrevétlen közelebb kerülni hozzá, de sehogysem sikerült. Ő csak ment ment tovább, át egy újabb sor bukszuson. A bokor takarásából igyekeztem mégis valami olyan képet elcsípni, ahol látszik az a piros taréj. Nagyon, nagyon csendben voltam. Szinte lélegzetet sem vettem, igyekeztem eggyé válni a levelekkel. Lélegzetem mint a reggeli szellő, kezem mint a bokor ága, a fotómasina, hát az csak egy fotómasina volt. Őkelme közben megállt, 3 lépésre tőlem a bokorsor másik oldalán. Ujjam a gombon. És akkor, akkor pontosan abban a pillanatban amint lenyomtam, egész egyszerűen megfordult. Fenébe! Megfordult és egész pontosan eljátszotta ugyanezt visszafelé is.

Remek móka volt! Azóta is nyitott szemmel járok. Remélem még összefutunk!